Kétségbeesetten fürkésztem a többiek tekintetét, de ők csak rezzenéstelen arccal bámultak ki a fejükből.
- Én ... - fogalmam sincs miért nyitottam szólásra a számat, valamit tennem kellett. Elviselhetetlen volt a csend, ami a szobára szállt. Felálltam és szapora léptekkel kisétáltam a házból. Hallottam Harry hangját, ahogy a nevem kiabálja, de nem foglalkoztam vele. Melissa elérte, amit akart. Ugye milyen hihetetlen, hogy egy csöppséggel embereket tudsz magadhoz láncolni örökre?
Egy park kapuján belépve egy fehér lyukba zuhantam. Úgy érzetem magam, mint Alice Csodaországba. Kicsivel később valaki a nevem suttogta.
- Tina! Kelj fel, nyugi csak rosszat álmodtál! - nyitottam ki félve a szemem, de amikor megláttam tökéletes mosolyát és göndör tincseit, mosolyogva ültem fel az ágyba, majd óvatosan hátrasimítottam hosszú hajam.
- Megyek, felöltözök - mutattam a fürdőre és felálltam.
- A nevem kiabáltad az előbb - húzott vissza az ágyra. Istenem, azok a fránya pillangók a gyomromban megint megjelentek, de hiszen még reggel van, miért nem alszanak még? - Szóval, mit álmodtál? - álom, milyen jó kimondani, hiszen nem történt a valóságban semmi ilyesmi. Melissa nem terhes, Harry-vel minden rendben és engem mégis valami nyomaszt. Lehet női megérzés, habár nem hiszek az ilyenekben.
- Semmi érdekes, amiről tudnod kéne - kacsintottam rá, mire egy apró fintor húzódott meg álmos arcán.
- És a reggeli puszim hol van? - csúszott hozzám közelebb. Kezeit végig simította arcomon, majd ujjaival körbe rajzolta a számat. Légzésem felgyorsult, a szívem kikívánkozni készült mellkasomból. Nem akarom elhinni, hogy ilyen hatással van rám. Minden nappal egyre jobban szeretem.
- Szeretlek! - adtam egy puszit szája sarkába.
- Ez mi volt? - vont kérdőre felháborodottan.
- Reggeli puszi?! - húztam fel kérdőn szemöldököm, de közben a szobát kezdtem el kémlelni. Eddig is tudtam, hogy valami nem stimmel, de végre világos lett minden. Harry-nél aludtam. Beugrott minden, a jól sikerült randi, az iszogatás, a séta és a hazajutásunk is.
- Ennyivel nem elégszem meg - nevetett, majd magára húzott, így dőltünk végig az ágyon. Ajkai mohón az enyémeket keresték, de Ő hirtelen csikizni kezdett.
- Jó reg...- csapta ki az ajtót Lou, mire mindketten rá kaptuk fejük - Nem akarom látni! - kiabálta a lépcsőn lerohanva.
- Kopogni luxus? - kérdeztem tőle, de már nem hallotta.
- Megyek reggelit csinálni, ha már megzavartak minket - állt fel Harry és a szekrényhez lépett - Ez nem az enyém, de elég jól néz ki - emelt a magasba egy bugyit.
- Tedd le! - vágtam hozzá egy párnát, közben a fehér arcom pirosra színeződött.
- Oké - tette fel kezeit védekezésképpen - De ezt még visszakapod! - mutatott a párnára és kisétált a szobából. Nyugodtan fújtam ki a levegőt az ágyon pihenve.
Puha érintései, figyelmessége teljesen felkavar.
- Királylány?! - gondolat menetem Zayn zavarta meg.
- Miért pont Királylány? - csaptam a combomra és azzal a lendülettel felültem az ágyba.
- Jól hangzik, ennyi! - tárta szét karjait, így huppant le az ágyra - Akarsz róla beszélni?
- Miről? - néztem rá elég furán.
- Látom valami bánt - most megint gondolatolvasó lett belőle? Mindig mindent észre vesz, eszméletlen.
- Furát álmodtam - húztam el a szám szélét.
- Nem kelljen már mindent harapófogóval kihúznom belőled! - szemei kíváncsian fürkészték semmit mondó arcom. Nagy nehezen elkezdtem mesélni az álmom. A közepénél járva egy kis megkönnyebbülést látta.
- Ennyi? Ezen akadtál ki? - úgy nézett rám, mint anya néz a lányára, aki éppen butaságot csinált - Tina, ez csak egy álom volt! - ölelt meg megnyugtatásképp.
~ 1 óra múlva ~
Megreggeliztünk, kicsit később haza is értem. Az ajtót becsukva isteni illat csapta meg orrom, a konyha felől jött.
- De jó, hogy jössz Tina! - üdvözölt Nia - Ő itt egy kedves barátom, Will. - mutatott az elegáns férfira.
- Christina Collins! - nyújtottam a kezem.
- Will Anderson! - fogta el az üdvözlésem. A beszédét egy franciás akcentus fűszerezte meg.
- Gyere, ebédelj velünk! - Nia húzta ki a székem és egy "kérlek" félét tátogott.
- Szívesen! - igazából étvágyam és hangulat se volt, de Nia kétségbeesett kérését nem lehet visszautasítani.
Fél óra francia társalgás és munkamegbeszélés után, már nagyon untam az egészet. A villával kezdtem játszani, mint egy kis gyerek.
- Tökéletes! - tört ki Will, hirtelen leejtettem a villát, ami hangos csattanással ért földet.
- Én megmondtam! - együtt értően bólogatott Nia is, úgy látszik csak én nem tudom miről van szó.
- Akkor hétfőn aláírjuk a papírokat! - csapta össze kezeit a férfi, mint aki jól végezte dolgát.
- Nekünk megfelel! - nézett rám unokanővérem, mire én csak egy fura fejet vágtam. Mi az hogy nekünk? Miért beszél többesszámba? Hogy jövök én a képbe? Rengeteg kérdés cikázott az agyamban.
- Látom te még nem tudsz semmiről - nevetett Will.
- Nagyon úgy néz ki - vakartam a fejem tudatlanul.
- Divattervező vagyok! - ez már rosszul kezdődik - Az új kollekcióm jövőhéten lesz egy divatbemutatón a nyilvánosságra hozva - Divatbemutató? Ez az egy dolog, ami engem a többi lánnyal ellentétben hidegen hagy. - Az egyik modell beteg lett, és szeretném ha beugranál helyette - a mosoly azonnal lefagyott az arcomról.
- Mi? Én, modell? Na ne! - álltam fel az asztaltól.
- Tina legyél szíves, legalább hallgasd végig! - tessékelt vissza Nia.
- Elhiszem, hogy nem tartozol a divatmániás lányok közé, de hidd el ezzel az arccal világhírű modell lehetnél - cirógatta meg a pofim. Ez komoly? A 90 éves nénik szokták ezt csinálni - Gondold át!
- Átgondoltam.... NEM! - dobtam le az asztalra a szalvétám és a szobámba rohantam.
Az utóbbi időben az életem fenekestől felfordult, mi jöhet még? 8 hozzászólás után hozom a következő részt!
