40. fejezet ~ Egy harc, ami vérre megy

- Tudod mit? - közelebb lép és az eddig rám szegezett pisztolyt lazán leengedi - Ez így túl egyszerű lenne! - egyszerűen a háta mögé dobja a fegyvert, majd felvont szemöldökkel mered rám. Egyszerű? Kínozni szeretne, vagy micsoda? - Boxolsz? - a szemei a kezemen időztek el.
- Igen! De ez miért fontos? - idegesen simítottam a fülem mögé a hajam.
- Oké... ez a ring. Te és Én... most! - verekedni? vele? most? 
- Remélem csak viccelsz! - mosolyogtam. Megkönnyebbülten fedeztem fel egy vigyort az arcán.
- Nem! - mondta teljesen komolyan. Lefagyott a mosoly az arcomról. Ez kicsinál engem! - Mondom a szabályokat - hátrálni kezdett - A játszma első csepp vérig megy! Aki hamarabb a vérét adja, az veszít! - meghökkentve hallgatom, miközben az ujjait ropogtatja - Most pedig a tét... Ha te nyersz, elmehetsz! Viszont, ha én nyerek, akkor újra közelről láthatod a pisztoly csövét... ja és egy utolsó imát is elmondhatsz! - tette hozzá egy gúnyos vigyor keretében - Kezdhetjük? - levette a fekete bőrkabátját. Én is megszabadultam a felesleges ruháimtól. Sál, kabát, pulcsi... mind a földön landolt. Hatalmasakat lélegezve léptem a raktár közepére. Velem szemben Isabella komor arccal rendezte magába a dolgokat.
- Megtudom csinálni! Képes vagyok rá! - suttogtam magamban. Nem szabad gyengének látszanom! És a játszma elkezdődött. Isabella elém állt, felvette a védekező pózt és megütött. A fejem hátrahajlott, majd elvesztettem az egyensúlyom és közelebb megismerkedtem a piszkos földdel. Az arcom égett, a szemem telement porral, a fejem lüktetett. Most jöttem rá igazán, hogy ez nem játék! Az életemmel szórakozok. Ez egy harc... egy harc, ami vérre megy!

~ Harry szemszöge - London ~
- Haladj már! Az ügyvéd nem vár! - kiabált be a szobámba Louis. Mióta hazajöttünk Amerikából minden a feje tetejére állt. Magamba zuhantam, a fiúk kiakadtak, a banda karrierje romokban. Mindennap veszekedések töltik be a ház üres szegleteit. Elviselhetetlen az együtt élés, és a közös munka is! A One Direction a mai naptól fogva a MÚLT! Az ügyvédhez tartunk, hogy az utolsó megbeszélést tartsuk és végleg lezárjuk életünknek ezt a szakaszát. Nehéz, nagyon nehéz! Egy hónappal ezelőtt nem tudtam elképzelni az életem a banda és a rajongók nélkül, most viszont már nem bírom tovább  koncerteket, ahol műmosollyal nyugtatjuk meg a rajongókat, hogy minden rendben, de ez nem igaz! Nagyon nem!
- Jövök már! - zajosan szökdeltem végig a lépcsőn. A többiek már lent vártak.
- Nem indul a kocsi! - jött be zaklatottan Paul, a testőrünk - És szerintem ma már nem is fog elindulni! - egy fehér ronggyal törölte le a verejtékes homlokát.
- Nem! Az nem lehet! - Louis teljesen kiakadt. Igazából a kapcsolatunk Louissal egyenlő a nullával. Mióta itthon vagyunk, csak egy "Menj már arrébb"-ra futotta - Taxi! - villant fel a fejében az a bizonyos villanykörte, majd villámgyorsasággal tárcsázni kezdett. 

- Ezt nem hiszem! Elkésünk, tuti elkésünk! - kiabált kétségbeesetten Lou. Dugóba kerültünk. Már vagy fél órája itt dekkolunk! Úgy látszik, még holnap is lesz One Direction!

~ Tina szemszöge ~
Összeszedtem a maradék erőmet és felálltam. Isabella magabiztos mosollyal nézett rám. Ezt kihasználva elé léptem és megütöttem. Kicsit megremegett, de semmi... olyan szilárdan áll a talajon, mint valami fém szobor. 
- Főnök! - jött vissza az egyik fickó. Egy lányt vonszolt maga után. Nálam kicsivel fiatalabb volt, talán 15-16 éves. Sírt. Az arca falfehér volt és egy kisebb sokkot is kapott. Egy nagy tenyér nyom díszelgett a kezén.
- Szünet! - szólt az ellenfelem és óvatosan megmozgatta az állkapcsát. Mégse volt olyan kicsi az ütésem! - Gyerünk! Legyünk túl rajta! - vette fel a fegyvert és a lány fejéhez tartotta. Én ezt nem tudom végig nézni! Nem ölheti meg!
- Állj! - szaladtam hozzájuk és kilöktem a kezéből a pisztolyt. Nem túl okos tett volt, ezt Isabella egy apró fej csóválással a tudtomra is adta - Verekedjünk! Ha nyerek őt is elengeded! - kulcsoltam össze a karom.
- Nem is ismered! Miért akarsz rajta segíteni? - ráncolta össze kérdőn a homlokát. A választ még én se tudtam. Talán azért, mert nem tudnám végig nézni, ahogy megöli! - Rendben van! - egy kis gondolkodás után, belement a dologba. Kicsit eltávolodtunk egymástól és farkasszemet néztünk. Az előző "meccs" csak a bemelegítés volt. Most már két élettel szórakozok! Megakarom nyerni, ezt a harcot!

10 Hozzászólás után új rész! :) 

39. fejezet ~ a Vér Banda

~ Tina szemszöge - másnap - Brazília ~
Éppen hazatartottam az edzésről. Állandóan egy csomó dolog kavarog a fejemben. Hogyan szökhetnék meg Brazíliából? Hogyan segíthetnék a fiúknak, úgy hogy közben ne kockáztassam az életem?
Komolyan... ha így haladok, befogok csavarodni!
- Hé kislány! - egy sötét sikátoron sétáltam keresztül, mikor megszólított a fal mellett gubbasztó férfi. Mark már százszor elmondta, nem szabadna egyedül járkálnom késő este ezen a környéken, de soha nem hallgatok rá. A lábaim gyorsabban kezdtek mozogni. Minél előbb elhaladok mellette, annál hamarabb hagy békén - Hova sietsz? - felállt és követni kezdett.
- Hagyjon békén! - megfogtam a mellettem pihenő kukát és az útjába borítottam. Gondoltam, egy kicsit lelassítja, de tévedtem. Egy ugrással könnyen átugrotta az akadálynak szánt kukát. Annak ellenére, hogy hajléktalan, elég fitt... várjunk csak! Ez nem is hajléktalan! Jaj..ne! Ez.. ez...
- Beszélgessünk kicsit! - erősen megfogta a csuklóm. Észre se vettem, hogy ilyen közel került hozzám. Érdekesen ejtette ki a szavakat, spanyol akcentussal bolondítva beszéde tényleg több volt mint érdekes.
- Ki maga és mit akar? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve. Reméltem, hogy felismerem, de nem. Soha életemben nem láttam.
Egy ijesztően hangos kacaj hagyta el a száját.
- Sok mindent akarok én, de a felét sem kapom meg! - egy hideg tárgy ért a bordáimhoz. Pontosan két bordám közé fúrta. Egy pisztoly volt. Éreztem, ahogy egyre szorosabban szorítja a csuklóm. A kezemben még a vér is lelassulni látszott, a csuklómnál elszorított erek miatt. Kirázott a hideg. Hirtelen egy fekete Audi jelent meg a sikátor végén. Óvatosan befordult és megállt pontosan előttünk. Két férfi szállt ki belőle. Hozzánk sétáltak. Fekete bőr kabátot és napszemüveget viseltek... este! Valamit hadováltak spanyolul. Nem valami meghitt beszélgetésnek tűnt, a hallottak alapján veszekedtek!
- Gyerünk! - kiabált az egyik és kitépte a karom a támadóm kezéből. Keményen ráncigált be a kocsiba... próbáltam ellenállni, de hiába. Beszálltak és elindultunk. Nem kérdeztem semmit, tudtam, úgy se szólalnak meg. Egy elhagyatott raktárnál parkoltunk le. Külsőleg elhagyatottnak tűnt...
- Főnök! Meghoztuk a bigét! - ültetett le az egyik izomagyú a raktár közepén megvilágított székre. Az adrenalin szintem az eget veregette. A félelem pedig már az egész testemet birtokba vette. A kezeim remegnek, ahogy a lábam is. Velem szembe egy széken ült a "főnök", nekem háttal. Amikor megfordult, teljesen ledöbbentem.
- Vadbarmok! Carajo! No lo puedo creer! Ez nem az a lány! - spanyolul kezdte, de átment angolba. Egy körülbelül velem egy idős lány.. plusz-mínusz egy-két év! Ő a főnök?
- De főnök, nem őt kellett elrabolnunk? - mért végig tetőtől-talpig, az egyik fickó.
- Nem! Istenem! Miért vagyok ennyi hülyével körülvéve? - nézett a magasba a lány. Csak én nem értem, mi folyik körülöttem?! Elraboltak, de mégse! - Keressétek meg a lányt! Me entiendes? - kiabált torka szakadtából. Mind a három fickó összerezzent. Ezek félnek ettől a 17-18 éves lánytól? Ki ez?
- És vele mi legyen? - kérdezi az egyik, amikor meghajolt a főnök előtt. Gondolom, így fejezte ki a tiszteletét... vagy csak megijedt tőle.
- Bízzátok rám! Vete, cabrón no molestes! - jó lenne érteni mi a fenét hadovál itt össze! - Hogy hívnak? - kérdezi feltűnően kedvesen a lány, amikor már ketten maradtunk.
- Christina. Christina Collins! - mondom kicsit szaggatottan.
- Isabella Sanchez! - megtörölte a nadrágjába a kezét és felém nyújtotta. Beállt a kínos csend, pedig millió kérdésem lenne hozzá.
- Megmagyaráznád mi volt ez? - a szám elé kaptam a kezem, mikor kimondtam. Lehet megakar ölni, én meg elkezdek vele csevegni. Hát szép!
- Hallottál már a Vér Bandáról? - aprón megráztam a fejem. Milyen bandáról beszél ez? - Ez egy mexikói banda. Drogok, fegyverek, gettó - sorolja. Ezek magukban is ijesztőek, nem hogy együtt! - Én vagyok a kis főnök! Nem vagyok rá büszke, de a családomért mindent! - csendesen hallgattam, ahogy tovább mesél. Majd elgondolkoztam, hogy milyen szerencsés vagyok, annak ellenére, hogy mennyi rossz történt velem a kemény 17 évem során. És itt van ő szintén 17 évesen. Teste tele van ütések, lövések és vágások nyomaival. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy milyen lehet így élni! - Ugye tudod, hogy meg kellene öljelek? Túl sokat tudsz! - megtorpantam. A fejem kattogni kezdett, hogy hogyan úszhatnám meg ép bőrrel.
- És megteszed? - kérdeztem egy kis habozás után.
- Lehet! - vágta rá egyből.
- Egy órája itt vagyok... beszélgettünk, és még élek! Ha eddig nem öltél meg, miért éppen most tennéd meg? - tettem fel a kissé költőire sikerült kérdést. Reméltem, hogy elmosolyodik, de nem tette. Az arca semleges volt. Semmilyen érzelem!
- De még megtehetem! - emelt fel egy fényesen csillogó pisztolyt az asztalról. Nyeltem egyet és csak reménykedtem, hogy egy kicsit is megkedvelt és megkegyelmez nekem...

10 HOZZÁSZÓLÁS UTÁN ÚJ RÉSZ! ♥
ui.: 45 részesre terveztem a blogot! Az este ezt meg is osztottam veletek ezt a döntésem! De mivel sokan nem szeretnétek, ha vége lenne a blognak... így úgy döntöttem LESZ EGY 2.ÉVAD!

 

38. fejezet ~ meg kell akadályoznom!

~ Tina szemszöge - Brazília ~
- Szia Tina! Itt a szekrény kulcsod! - emelte fel a kissé ütött-kopott kulcscsomót Ricardo. Egy mosoly kíséretében kivettem a kezéből. Nagy nehezen meg is találtam a megfelelőt, amelyik az öltözőszekrényem nyitja. Kikaptam a cipőm és a fehér kötözőfáslit, és egy hatalmasat lökve az ajtón be is csuktam a szekrényt.
- Várj! Segítek! - vette ki a kezemből a fáslit Ric és jó erősen bekötötte vele a kezem. Felsegítette a kesztyűt is és már kezdődhet is a kemény edzés! Hogy miről is van szó? Most elmesélem! Brazília nem éppen jó környékén lakok... pontosan egy utcára a szegény negyedtől, a gettótól. Kora reggeli ébresztés általában a szirénázás vagy a rendőrök kiabálásából áll. Már két hét után teljesen kezdem megszokni ezt a fajta életstílust, ha lehet annak nevezni. És hogy milyen edzésre járok mindennap? Hát boxolok! Furcsán hangzik, de ez lett a mániám. Valahogy betévedtem egy edzőterembe, megjegyzem fogalmam sincs, hogy hogyan! :) Kipróbáltam és a terem tulajdonosa körülbelül elájult, szerinte annyira tehetséges vagyok! Eleinte inkább önvédelem céljából jártam boxolni. A gettó mellett soha nem tudhatod mi történik veled! Majd később már egyre keményebben kezdtem vele foglalkozni! Most itt vagyok és egy zsákot büffölök! És rájöttem, hogy amíg éppen ütök valakit vagy valamit, addig se gondolok Amerikára, a fiúkra, de legfőképp nem gondolok Harryre. Na jó, azért néha eszembe jut, hogy lehet most Harry egy lánnyal van, de az megnyugtat, hogy én azt a lányt tuti bármikor megtudnám verni!
- Elég lesz mára! - húzta el előlem a zsákot Ric. Egy utolsót beleütve megkönnyebbülve léptem ki a ringből! 
- Holnap lehet később jövök! - figyelmeztettem, majd miután levettem a kesztyűt és a helyére raktam, elhagytam az edzőtermet. Remek idő volt, így a buszozás helyett a sétát választottam. Az utcában egymás mellett voltak a kis árus bódék. Elhaladtam egy hotdogos és egy ruhás mellett is majd megálltam az egyik újságosnál. Villámsebességgel futottam át a címlapokon, valami érdekeset keresve. És hát aki keres, az talál! Tágra nyílt szemekkel vettem a kezembe az egyik újságot!
"Harry Styles miatt bomlik fel a One Direction!"
- Mi az hogy felbomlik? - néztem kérdőn az újságárusra. Közben  idegesen remegő kezekkel kihalásztam a pénztárcám és kifizettem az újságot.
- Magácska nem nézi a híreket? Valami lány miatt a gyerek kikészült és a többiek nem tudják elviselni! - a lány szó hallatán egyből magamra ismertem. Úristen... ez az egész miattam történik! Jelenleg több millió lány kívánja a halálom! Azonnal beszélnem kell velük... nem csinálhatnak ekkora hülyeséget!
Szinte hazáig futottam és az ajtót betörve léptem be a jelenlegi házamba. Előkerestem a telefonom és tárcsázni kezdtem.
- Kit hívsz? - lépett be Mark, az FBI egyik embere.
- Zaynt, Louist, Niall, Liamet, Harryt... attól függ melyik veszi fel hamarabb! - idegesen kapkodtam a fejem Mark és a telefonom között.
- Állj! - kapta ki a kezemből a telefont - Nem léphetsz senkivel kapcsolatba, aki a múltadhoz köt! A te érdekedben! - rakta zsebre a készüléket. Én meddig duzzogva slattyogtam fel a szobámba. A bézs színű falak nyugalmat sugároztak, de rajtam már ez sem segített. Csak azon járt az agyam, hogy hogyan beszélhetnék a fiúkkal, hogyan léphetnék velük kapcsolatba... meg kell akadályoznom őket!

9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! ♥

37. fejezet ~ a szokásos levél

~ Egy röpke órával később ~
Az ágyon ülve bámultam a szobám padlóján elterülő millió ruhát. Pakolnom kéne... Holnap kora hajnalban indulunk Markkal. Félek, sokkal jobban félek, mint amikor Amerikába jöttem. Nem tudom mi ennek az oka, de nem akarok elmenni. Semmit nem tudok Brazíliáról, az ottani szokásokról... még a nyelvet se beszélem. Azt hiszem ott spanyolul beszélnek, de még ebbe se vagyok biztos.
- Segítsek? - jött be Harry. Jézusom... hozzám szólt :) Haladás!
- Öööö... nem kell! Mindjárt kész vagyok! - kaptam fel két pólót a földről.
- Aha.. látom! - nevetett, majd a nagy ruhakupacokon keresztül mászva leült az ágyamra - Nem akarom, hogy elmenj! - hosszas csend után megszólalt. Kicsit megdöbbentem, de egy óriás mosoly húzódott az arcomra, ami nem sokkal később el is tűnt. Eszembe jutott, hogy nekem már pedig akkor is el kell mennem... nem tehetek ellene semmit. Hacsak nem akarom ölbe tett kezekkel várni a gyilkosokat. Azt hiszem az utóbbit kihagynám :|
- Hát ebbe semmi beleszólásom.. mennem kell! - egy nagy nyeléssel fojtottam vissza a könnyeim. De egy pár akkor is végig folyt az arcomon. Harry az egyik kezével letörölte őket - Annyira Sajnálom! - néztem a szemébe.
- Mit? - húzta fel a szemöldökét. Persze, hogy tudta, miről van szó.. de az én számból akarta hallani... ez kínzás!
- Hogy hazudtam és... és mindent! - a kezeimet kezdtem tördelni... mindig ez van ha ideges vagyok! és most nagyon az vagyok!
- Szeretlek! - az arca csak közeledett és közeledett. Leakartam állítani, mert ez nem helyes, de nem tudtam. Már nem is akartam.  A szája hozzáért az enyémhez. Nyelve utat tört magának és találkozott az enyémmel. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba.
- Harry... ezt nem lehet! - toltam távolabb - én holnap elmegyek, és lehet soha többé nem látjuk egymást! Nem akarok benned téves vágyakat kelteni... hátha újra látjuk egymást meg ilyenek! - álltam fel idegesen és a ruhákat kezdtem dobálni. Hogy hova dobáltam őket? Nem tudom... csak úgy szanaszéjjel.
- Tudom, de ha ezt nem tehetem meg még egyszer, akkor megőrülök! - felállt és magához húzott. Majd újabb hosszú csókcsatát vívtunk.
- Szerintem menned kéne! - mondtam neki röhögve, mikor egy kis oxigén miatt elváltunk. Nem szólalt meg csak bólintott és elhagyta a szobámat. Hurrá, így még nehezebb lesz itt hagyni őket és ŐT!

 
~ Harry szemszöge - reggel tíz óra ~
- Tina elment! - jött be kétségbeesetten Lou, szinte feltépte a szobám ajtaját. A szemeim kipattantak a hír hallatán.
- Honnan tudod? Nem mehetett el köszönés nélkül! - rúgtam le magamról a takarót.
- Levél! - lóbált a szemem előtt egy fehér borítékot - ismét levélben köszönt el... mint mindig! - dobta az ölembe. Felvettem egy pólót és a nappaliba siettem. Felkeltettük a többieket és idegesen bontottam ki a borítékot, mikor már mindenki ott volt.
"Kedves srácok és Doris!
Gondolom már nagyon unalmas számotokra, hogy mindig csak egy levelet hagyok magam után... na meg persze az emlékeket! Szánalmas, de nem tudnék sírás nélkül elköszönni tőletek! szóval maradt a levél. Rövid leszek! Az idő nem állt meg, éljétek tovább az életeteket nélkülem!
~Doris! Tudnod kell, hogy mindig a legjobb barátnők leszünk, akár milyen messze is legyünk egymástól! Mindig tartsd az eszedben!
~Liam! Te vagy a legnormálisabb, kérlek vigyázz a majmokra! :)
~Louis! Ne egyél több répát, árt az egészségnek egy idő után! Valahol olvastam!
~Zayn! Ha összetöröd Doris szívét, akkor legyen bármi a nevem és lakjak bárhol... megöllek! :)
~Niall! Keress valami szép és kedves lányt! Hidd el szükséged van egyre! ;)
~És Harry! Csak... csak legyél boldog! Ne keress, ne várj és ne sírj utánam! Felejtsd el hogy létezem és törölj ki az emlékezetedből! Hidd el így lesz a legjobb! 
Ölellek és csókollak titeket. TINA! xx ♥" 
- Már hogy tudnám elfelejteni? - gyűrtem össze a levelet és a kukába hajítottam. Nem kérhet ilyet! Ez egy teljesíthetetlen kérés! Nem tudom elfelejteni!

9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! :)
ui.: a képen én vagyok.. tehát saját! mindent a szemnek semmit a kéznek ;) ♥

36. fejezet ~ nem beszél

- Hé ember! Mi a fenét művelsz? - Lou lökte tőlem távolabb Edet. Óvatosan felálltam. Kicsit megszédültem, gondolom még a fejemet ért ütés hatása alatt álltam.
- Majd én! - tessékeltem hátrább Edtől a fiúkat, akik már verekedésre készültek. Nem akartam balhét. Csak szerettem volna, ha eltűnik az életemből.
- Kétszer megtetted! Gondolom harmadszorra ez már semmiség lenne!  - léptem hozzá közelebb. A szemeim szinte szikráztak. Szerencsére gyors a reakcióm... ő ismét a kezét emelte felém, de egy kéz lefogta.
- Ha még egyszer hozzá érsz, azt nem éled túl! - tekerte hátra a kezét Harry. Én csak megkönnyebbülve fújtam ki a bennem gyülemlő levegőt. Zayn és Harry elég durván dobták ki a lakásból Edet. Valójában egyáltalán nem voltam nyugodt. Tudtam, hogy ezzel nincs vége. Ettől a gondolattól hirtelen vezérelve rogytam össze és hangos zokogásban törtem ki. Mi lett az életemből? Annyi, de annyi baj van körülöttem. Nem is értem a fiúk miért tartanak még ki mellettem?! Hiszen mindig csak baj hozok a fejükre!
- Jól vagy? - segített fel Niall a földről. Megráztam a fejem. A kezemet áttette a nyakán és rátámaszkodva eljutottam a kanapéig. Teljesen összetörtem. Egy nőnek nincs megalázóbb helyzet annál, mint hogy az önbecsülését összetörje egy vadbarom! 
- Tina! Bántott máskor is? - térdelt le elém Lou. Nem néztem a szemébe. Nem akarom látni azt, hogy sajnálnak! Ne sajnáljon senki! - Figyelj rám! Ütött meg régebben is? - emelte fel a fejem Louis.
- Csak ma! - a hangom rekedt volt - Egyedül szeretnék lenni! - néztem rájuk.
- Fel kell jelenteni! - csóválta a fejét Liam.
- Nem kell! Egyedül akarok lenni! - álltam volna fel, csak visszaestem.
- Segítek! - ragadta meg Harry a csípőm. Jó volt a közelében lenni, hiszen körülbelül 1 hete egymáshoz se szólunk és ha egy szobában is tartózkodtunk, akkor a lehető legnagyobb ívben kerültük el egymást.
- Ha valami van... - szólt utánam Zayn - szóval tudod. Ránk számíthatsz! - kacsintott. Csak egy hálás pillantásra futotta az erőmből. Harryre támasztva a testsúlyom jókora részét, sétáltunk fel a szobámba. Felérve kinyitottam az ajtót és az ágyamra ültem.
- Köszönöm! - fogtam meg az éppen távozni készülő Harry csuklóját. Csak rám nézett, meg se szólalt. Az ajtó felé fordult és magamra  hagyott, ahogy kértem. Végig dőltem az ágyon és fél óra múlva már aludtam is...

~ másnap reggel ~
- Jó reggelt! - üdvözölt Doris, amikor észrevette, hogy besétáltam a konyhába. Egy bólintással viszonoztam a kedvességét - Tessék! - tolt elém egy müzlivel púposra megpakolt tálat. Undorodva szemeztem a reggelimmel, majd hosszas elemzés után az asztal közepére toltam.
- Enned kell! - lökte elém dühösen a tálat. Összeráncolt homlokkal ráztam meg a fejem és újra az asztal közepére, tőlem távolra toltam a müzlit.
- Mit csináltok? - jött be Liam álmosan a szemét törölgetve. Egy pár másodperc múlva követte őt Zayn, Niall és Harry is.
- Nem hajlandó enni! - motyogta Doris a szemembe nézve. Csak megrántottam a vállam. A gyomrom tegnap óta görcsbe van. Még egy szem gumicukor se férne bele!
- Minden oké? - simította meg a fejem Lou, aki az imént csatlakozott hozzánk és helyet is foglalt mellettem.
- Semmi nem oké! - állt fel ingerülten Doris - Nem hajlandó enni, inni, de még beszélni sem! - a kezeivel hadonászva magyarázta az észrevételeit.
- Figyelj Tina! Tudjuk, hogy szörnyű dolog történt veled tegnap, de az élet megy tovább! Kérlek, legalább mondj valamit! - nézett rám kérlelve Niall. Szólásra nyitottam volna a számat, de a csengő megzavart.
- Majd én! - toltam ki a széket és ledobtam az eddig szorongatott szalvétát a kezemből. A köntösömet szorosabbra húzva nyitottam ki az ajtót. Nem lepődtem meg, amikor Markot pillantottam meg a falnak dőlve. Mark az FBI-nál dolgozik, ő foglalkozik az én "ügyemmel" és ő felel a biztonságomért.
- Gond van? - kérdeztem az engem idegesen kikerülő FBI-ost. Hirtelen eszembe jutottak a cikkek. Az Eddel történtek miatt teljesen megfeledkeztem erről. Pedig ez sokkal több veszélyt tartogat számomra.
- Csomagolj! Költözünk! - nézett körbe a házba, majd a konyha ajtón állapodott meg a szeme és benyomta az ajtót. Először fel se fogtam mit is jelent ez, de amikor kiabált, hogy menjek már, kezdett derengeni valami. Ahogy beléptem a konyhába csalódott és szomorú arcokkal találtam szembe magam.
- Szóval... A neved mostantól Emma Spencer! - adta át az új személyimet Mark. Alaposan elolvastam milyen adatok is szerepelnek rajta. Már egyszer átéltem ezt, amikor Amerikába kellett jönnöm és új nevet kaptam. Az asztalra tettem a személyit és megakadt a szemem Dorison. Nem tudta fékezni magát és az arcán rengeteg könnycsepp gördült le - A szülei Ashley és Robert Spencer, ők meghaltak! - újabb információkat tudtam meg az új életemmel kapcsolatban és tudtam mi fog következni, amitől a legjobban tartok... a lakhely! - és végül a lakcímkártya! - nyújtotta át a kis kék kártyát. A lélegzetem is elakadt.
- Mi áll benne? - kérdezte még mindig zokogva Doris.
- BRAZÍLIA! - muszáj volt leülnöm! Ismét egy új ország, új élet! Meddig fogom én ezt bírni?

9 HOZZÁSZÓLÁS UTÁN ÚJ RÉSZ! :) ♥
  

35. fejezet ~ ízlések és pofonok

A szememmel még egyszer átfutottam a címlapot, hát ha valamit félre olvastam és nem is rólam szól, de tévedtem. Minden ott volt fekete-fehéren leírva! Egy pár dologtól eltekintve teljesen jól tükrözték a leírtak a jelent. Kivéve azt a tényt, hogy anyagi gondjaim, miatt rendeztem meg a halálom! Mi az, hogy anyagi gondjaim? Honnan szedték ezt a baromságot?
- Várom a magyarázatot Molly, vagy Christina, vagy a franc se tudja már! - rúgott bele idegesen Ed a fotelembe. Összerezzentem, a rúgás hatására. Ilyen ideges és dühös szerintem még soha nem volt és nem ilyenek ismertem meg! Egy közönséges nyúlból is lehet vadállatot csinálni! :( 
- Fent megmagyarázom! - mutattam félénken az emelet felé. Bevallom őszintén, hogy ott abban a pillanatban féltem tőle. Habár teljesen megvagyok győződve arról, hogy nem emelne kezet egy lányra sem! DE akkor is... ez rémisztő! Csak némán bólintott, majd felfelé indult a lépcsőn. Visszanéztem a srácokra. A nappaliban izzott a levegő. Düh, meglepettség, aggódás és félelem. Ezek azok az érzelmek, amelyek baj esetén az elsők között jelentkeznek. Egy biztató és "ne aggódjatok" mosoly után én is az emeletre sétáltam. Az Eddel közös szobánk ajtaja előtt minden létező verziót átgondolta. Veszekedünk egy sort, majd kibékülünk, vagy normális emberek módjára higgadtan beszélgetünk, de az is lehet, hogy a kapcsoltunk utolsó pillanatait veszekedéssel töltjük el! A fejemben száz és száz gondolat kavargott. 
- Bejönnél? - kiabált Ed tőlem 10 cm-re állva. A fülem csengeni kezdett tőle. Ennyit a higgadt, normális emberi kommunikációról!
- Gyors leszek és lényegre törő! - löktem felére, így utat törve a szobába léptem. Arcon csapott a kellemes, nyugodt levegő. Előtörtek az együtt töltött boldog pillanatok. Szeretem Őt, de... De Harrynek nagyobb helye van a szívemben! Ezerszer elmondtam magamban, hogy már nem szeretem és elfelejtettem, de még magamat sem tudtam meggyőzni efelől! - Egy tanúvédelmi program keretében kaptam meg a Molly Little nevet! Apám egy gyilkos én tanúskodtam ellene, és most megakar öletni! Az unokanővéremnél éltem eddig, Londonban. A fiúk a szomszédaim voltak és nagyon nagyon megszerettük egymást! Ők sokat jelentenek nekem, úgy mint TE! - hadartam el egy szuszra az egészet! A sírástól nem tudtam levegőt venni, de nem is akartam! Minél előbb túl akartam rajta esni! Szépen, csendben végig hallgatni a káromkodását és kioktatását, majd egymást ölelve, röhögve leslattyogni a lépcsőn és csatlakozni a lent hülyéskedő többiekhez. Hát nagyjából erre számítottam, de nem ezt kaptam. A szemem újra könnyes lett. A düh újra fellángolt bennem. Mintha egy parázsló fadarabot újra meggyújtottak volna! A arcom szinte égett... Ed megütött. Soha nem felejtem el ezt neki! Senki nem alázott meg még így! A keze nyomát simogattam az arcomon! 
- Megtetted! Gratulálok, most boldog lehetsz! - üvöltöttem bele a képébe. Ő csak tűrte. Sokkal erősebb lett a düh bennem, mint a félelem. Csak szánalmasan elmosolygott és kiment a szobából. Szinte felrobbantam! Nem hagyhatom, hogy csak így elsétáljon, mintha mi sem történt volna! Cselekednem kell! Utána rohantam. Ő már a bejárati ajtónál állva magyarázta a srácoknak, hogy minden oké, amikor én leértem a lépcsőn. Csak rám mosolygott és hátat fordított. Távozni készült, csak rám nem számított.
- Tudod Ed? Anyád most baromi büszke lenne rád! - ott találtam el, ahol a legjobban fáj neki! Az a anyja a mindene! Ölni is képes érte! Vér vörös fejjel fordult felém. Ezt akartam elérni, hogy dühös legyen! Ledobta a kabátját és elindult felém. A többiek nem sejtették, hogy mi fog történni. Csak lélegzet visszafojtva figyeltek. ÉN TUDTAM! Összeszorított szemekkel vártam, hogy megtörténjen. És ismét megtette! Az arcomat tíz percen belül már másodjára érte hatalmas ütés, csak hogy ez nagyobb volt az előzőnél. A lábam megrogyott és a földre estem. A fejem hangos koppanással találkozott a legalsó lépcsőfokkal. Mikor tudatosult bennem, hogy mi történt, akkor a kezeimmel ellenőriztem a tarkóm, hogy mekkora ütés érte. Szerencsére nem vérzett, csak elviselhetetlen volt a fájdalom! És most nem a fizikai fájdalomra gondolok, hanem a lelkire. Hogy én ezzel az emberrel éltem három és fél hónapig. Hogy én vele feküdtem és keltem... És belé VOLTAM szerelmes! Az iránta érzett érzelmek már az első pofon után elillantak. Csak egy szó illik az ilyen emberekre, akik nőket és gyermekeket ütnek és vernek meg! GERINCTELENEK!

9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész :) ♥


 

34. fejezet ~ a nagy átalakulás és a nem várt bonyodalom!

Egy órája ülök ebben a székbe a letakart függöny előtt. A végtagjai alig érzem, sajog a hátsóm és zúgnak a füleim. A drága fodrászunk kezében volt már olló, hajszárító, hajfestékes tubus és kitudja, hogy még micsoda?! Az adrenalin szintem már a plafont súrolja és nem sokára ki is üti azt! Hogy fogok kinézni? Ennyi idő alatt egy komplett arc plasztikán is túl lennék! 
- Valami mesés vagy! - simított végig a hajamon Will. Ezek szerint végre kész vagyunk! Mély levegőt vettem, amikor Will a fekete lepelért nyúlt. Lassan kifújtam... majd megpillantottam az új énem! - Szóval a portfólió témája az Amerika Egyesült Államok... röviden az USA! - zökkentett ki a döbbentségemből Will. Tapsolni kezdett, ugyanis kevés időnk maradt. Kirázott a hideg, ahogy visszakaptam a tekintetem a tükörre. Ez is én lennék?! Tényleg teljesen más lettem! - Gyerünk már! - ragadta meg a karom a fotós, Chad.

~ 6 órával később ~
Rettenetesen fáradt vagyok! Hat órán keresztül álltam a fényképezőgép előtt! Közben tízszer öltöztem át, mindig valamelyik ruhadarabomon az USA zászlója díszelgett, vagy csak simán a háttér volt az! Fáj a derekam, zsibbad a lábam és fáj a talpam a magassarkúktól! De megérte... a végeredményeket tartom a kezemben! Még nem néztem meg, nem volt annyi erőm! De itt az ideje! Ahogy fellapoztam a kemény fedelét, az első képen egyből a hajamon van a hangsúly!

A hajszínem nem lett valami átlagos! A vörös és a piros közötti határon táncol. Egyenlőre fura, hogy a sötét hajam helyett egy pirosas valami van a fejemen, de majd idővel megszokom! Gyorsan végig lapoztam az albumot. Will hazahozott. Elköszöntem tőle és a házunk felé vettem az irányt. Már csak pár lépcső választott el az otthoni biztonságtól, de azt hittem ott esek össze a fáradságtól! Erőt vettem magamon és úgy másztam meg a három apró lépcsőfokot, mint más a Mount Everestet! Kezemmel lenyomtam a kilincset és beléptem a nappaliba. Ledobtam a cipőm, majd a hangok irányába botorkáltam. A fiúk és Doris a kanapén ülve sztorizgattak. Ügyet sem vetve rájuk, ledobtam a portfóliós albumot az üvegasztalra és szó szerint beleestem a kanapén ülő Liam, Louis és Niall ölébe.
- Mit csináltál ma? - lökte le Louis a lábam.
- Olvasott! Nem látod? - bökött Niall az albumra. Nem úgy néz ki, mint egy könyv, de ha ő azt mondja az az, akkor az! :) Ja igen... a hajamat egy sapkával takartam el a kíváncsi szemek elől! Nem mintha érdekelne mások véleménye! Elfelejtettem levenni... ennyi!
- Ez nem könyv, hanem a portfólió albumom! - Harry felhúzta a szemöldökét majd csak lazán kiröhögött. Kicsit gyerekes már a viselkedése és idegesítő!
- Na nézzük! - vette az ölébe az albumot Doris. Tátott szájjal bámulta. Meg se szólalt, csak nézte. Megnézte és tovább adta. Mindenki ölében egy kicsit pihent az album.

 - Szép paróka! - gúnyolódott Harry. Kezeimet óvatosan a sapkához csúsztattam és lassan leszedtem magamról.
- Nem paróka! - dobtam Harry képébe a sapkát. Mindenki ledöbbent. Elmeséltem nekik a fotózást és mindent.

 - Nekem tetszik! - borzolta össze a vörös tincseim Lou. Úgy látom Harry kivételével az egész társaság kedveli az új külsőm. Majd ő is megbékél vele, ha meg nem akkor így járt! Éppen Niall mesélt egy viccet, amikor Ed viharzott be a lakásba.
- Molly Little! Megmagyaráznád, hogy mi ez? - dobott le két újságot. Hirtelen a címlapokat kezdem fürkészni. 
"Christina Collins életben van! Csak megjátszották a halálát anyagi gondjai miatt!" - olvastam magamban az első cikket. Hirtelen felindulásból a falhoz vágtam. "Molly Little néven él New Yorkban a Christina Collins néven ismert modell, akit három hónapig halottnak hittünk!"



Szeretném megköszönni Varga Dalmiinak, aki rengeteget segített a megfelelő képek megkeresésében! Nagyon Köszönöm Drága Dalmii! Szeretlek ♥♥ :)
ui.: remélem nem baj, hogy több kép szerepel ebben a részben! Szerintem nem rontotta el a kinézetet ;)♥

9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! ♥

 

 

 

Díj *.*♥

Először is még 1 hozzászólás hiányzik az új részhez ;))

Másodszor pedig szeretném megköszönni Annie♥™ -nek ezt a díjat♥

Kicsit meglepődtem a díj hallatán, de nagyon örülök neki *.* ♥
KÖSZÖNÖM! :)

1. Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról!
2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!
3. 11 kérdést fel kell tenni a jelölteknek!
4. 11 embert meg kell jelölni, és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés!)

1.
 1. Mániám az írás, ha lehetne egész nap csak írnék! :)
 2. Erős személyiség vagyok... ott robbanok, ahol lehet ;)
 3. Mindennél fontosabb nekem a legjobb barátnőm, Klaudia :)♥
 4. Most megyek Gimnáziumba!
 5. Annie♥™ -nek köszönhetően én is Szent Johanna Gimi fan lettem:) Köszönöm ♥
 6. Vitathatatlanul a One Direction a legjobb dolog az életemben!♥
 7. Austin Mahone, Cody Simpson, Conor Maynard ez csak pár név a kedvenceim közül :)
 8. Komoly terveim vannak a jövőre nézve, és ezeket igyekszem követni!
 9. Néha álom világban élek, de ez soha sem baj :)
 10. A blog új részeit általában éjszaka írom meg kézzel! :)
 11. Van twitterem : @RitaS_xx :)

2.

1.Mi a legnagyobb álmod? Hogy híres írónőként Londonban éljek!
2.Mit sportolsz? Kézilabdáztam 4 évig, de már abbahagytam.
3.Hova szeretnél eljutni életed során?Bárhová a világon. London!
4.Mit szeretnél csinálni ha oda kerül a sor,hogy dolgozni kell?(szokásos: mi leszel ha nagy leszel :D?) Antropológus szeretnék lenni, mint a Dr. Csontban Bones :)
5.Szeretsz olvasni? Régebben utáltam, de ez most valahogy megváltozott :)
6.Ki a példaképed? Nincs példaképem... ezen még soha nem is gondolkoztam :|
7.Hány blogot olvasol összesen? Nem sokat...
8.Hány blogot írsz összesen? 2-öt!
9.És mennyit szeretnél írni összesen :D? Először ezt fejezzem be és aztán jöhet egy másik :)
10.Kedvenc szín? Nincs kedvenc.. :)
11.Honnan jött az Írás ötlet?/Miért kezdtél el írni? Rengeteg blogot és fanfictiont láttam/olvastam és úgy gondoltam, hogy miért ne írhatnék én is egyet?! :D

3.

 1.Kedvenc hobbi?

 2.Milyen véleménnyel vagy a saját blogodról?

 3.Előfordult már valaha, hogy egyszerűen csak ültél és bámultad a fehér,üres lapot, mert nem volt ihleted?

 4.Beleszoktad magad élni egy blogba, ha olvasod?

 5.Vannak kedvenc blogjaid?

 6.Blogon kívül szoktál mást is írni? (novella,vers,könyv?)

 7.Ha választani lehetett volna, hova születtél volna? (város, ország!)

 8.Miért szeretsz írni?

 9.Honnan ismered a One Directiont?

 10.Vannak terveid a felnőtt éveidre?

 11.Kedvenc együttes, énekes, énekesnő? 

4. Mivel említettem, hogy nem sok blogot olvasok, ezért nem tudok 11 blogot felsorolni, akiknek tovább küldeném! Sorry :| ♥   

Annie♥™ 

imadrii  

Dalmii 
molly_LA 
Mila 
Carlie 
Nekik küldeném ♥:)

 

 

33. fejezet ~ felejtés és az ajánlat!

~ Tina szemszöge ~
Az ablak párkányon szépen, ütemesen pattogó esőre keltem. A nehezemre esett kinyitni a szemem, úgyhogy még egy kicsit lustálkodtam. Alig aludtam az éjszaka. Azon kattogott az agyam, hogy vajon elolvasta-e a levelet, vagy csak egyszerű széttépte és irány a kuka?! Hát az utóbbinak nagyobb a valószínűsége. Hajnal egyig vártam , hátha bekopog a szobámba és ő is szerelmet vall, vagy őrült módjára kiabál velem, de még annak is örültem volna, ha csak szimplán egy "olvastam"-ot kapok! Semmi... se kép, se hang! Igazán nem tudom mit tehetnék még?! Ezerszer bocsánatot kértem... végig se hallgatott. Levelet írtam... Nem lepődnék meg ha ma a kukában találnám. Nem tudom mit vár tőlem? Álljak ki egy világ elé és kiabáljam ki, hogy szeretem?! Lehet hogy ezt várja, no de akkor további jó várakozást neki! Nem fogok hülyét csinálni magamból! A szerelemes vagyok, nem hülye! Örülök, hogy nem találnak meg a gyilkosok és élhetem a viszonylag nyugodt életem, nem hogy még bemenjek egy tv műsorba és elmondjam az érzéseim. Ha megtenném, holnap az FBI kopogtatna az ajtómon és mondjuk Brazíliába költöztetne. Hát nem! Inkább tűröm tovább a szenvedést!
- Bejöhetek? - hevesen dobogni kezdett a szívem és vártam, hogy megjelenjen.
- Persze... gyere Doris! - kicsit csalódott fejet vághattam, mikor megpillantottam egy gőzölgő kávéscsészével Dorist.
- Csak gondoltam fáradt vagy és ez most jól esne! - tette le az éjjeli szekrényemre a csészét.
- Köszönöm! - hálásan emeltem a számhoz a kávét és szürcsölni kezdtem. Jól esett, fel is ébredtem egyből... csak egy gond van evvel, ha felkelek, akkor még többet gondolkodok, ha még többet gondolkodok, akkor csak Harryre gondolok... Ugye milyen szép az élet?! :(

- Minden oké? - vette ki a kezemből a csészét. Tisztán látszott a szemében, hogy aggódik.

- Igen, csak elgondolkoztam! - söpörtem ki idegesen egy tincset a szememből. Fél órámba telt, mire megnyugtattam Dorist, minden oké, nincs semmibajom!

Ideje felkelni. A fürdőbe sétáltam, megálltam a falat beborító tükör előtt. Elképedve bámultam a tükörképem és gyorsan tudomásul vettem, hogy ramatyul nézek ki! Hát...ez az én formám! Kicsit próbáltam rendbe szedni magam. Már amennyire lehetett! Kisírt, vér vörös szemek; fehér, beesett arc és a hosszú, lelapult hajam.

Így tökéletes az összkép! Lesétáltam a lépcsőn. A nappali teljesen üres volt. Mikor már azt hittem mindenki elment, hangokat hallottam a konyhából. Oda sétáltam és belöktem a csapóajtószerűséget.

- Jó reggelt! - tolt elém egy csészét Zayn.
- Azt akarjátok, hogy koffein mérgezésben haljak meg? - toltam vissza neki nevetve a kávét.
- Már ivott! - egészítette ki Doris a mondatom.
- Óóóó, értem! - kortyolt bele Zayn a poharába. Csak most vettem észre, hogy mindannyian ott vannak. Ritka pillanat ez, ugyanis vagy a fiúk mentek valahova, vagy én meg Doris. Tehát most mindenki itt volt. Doris Zayn mellett nevetett valamin, Liam Niallt próbálta felébreszteni egy jó nagy adag kávéval, Lou egy répát rágott(?), Harry pedig müzlit evett. Nem nézett rám, hozzám se szólt. Valahogy ezt kezdem már megszokni.
- Kinek mi a programja mára? - érdeklődött Niall, mikor végre sikerült két kávé után felkelnie.
- Liammel golfozni megyünk! - fel se nézett úgy mondta Harry.
- Kondi! - kiabálta be Niall.
- Eleanorral találkozom! - mondta Lou alig érthetően... azt hiszem megakadt a torkán a répa :)
- Vásárlás van beiktatva! - fogta meg Doris Zayn kezét. Hurrá, úgy látszik csak nekem nincs programom.
- Tina? - nézett rám kérdőn Liam. Most mit mondhatnék? Nincs programom... valószínűleg itthon maradok és még egyszer átrágom magam ezen a Harrys dolgon?! Ezt nem mondhatom...
- Mivel Edward dolgozik - ekkor találkozott a tekintetem. Gyúnyosan félre húzta a száját és elkapta a fejét - Szóval még nem tudom! - tértem vissza a beszédemhez.
- Jöhetsz velünk! - állt fel Liam és a mosogatóhoz sétált.
- Hogy mi? - pattantunk fel Harryvel egyszerre. Mindkettőnk széke a földön landolt egy hatalmas csattanás kíséretében.
- Nyugi.. csak megkérdeztem! - emelte a mellkasa elé a kezeit Liam. Védekezésképp.
Miután kitárgyaltuk, hogy nem megyek senkivel sehova, azután mindenki ment a dolgára. A kanapén ültem és unottan nyomkodtam a tv kapcsolóját. Hirtelen megszólalt a telefonom. Az asztalon volt. Nem volt kedvem felkelni, így nyújtózkodni kezdtem. Már majdnem leestem a kanapéról, amikor nagy nehezen elértem és felvettem.
- Hallo! - szóltam bele kicsit fáradtan. Megterhelő munka egy telefont elérni, ha olyan messze van!
- Szia Christina! - egyből felismertem Will, a korábbi menedzserem hangját. Ő volt, aki beindította a modell karrierem... Régi szép idők :( - lenne egy ajánlatom számodra. Tudom, hogy nem szabad, hogy megtudják, hogy élsz meg stb., de ez teljesen bizalmas! - fordította komolyra a dolgokat.
- Hallgatlak! - közbe kikapcsoltam a tv-t hogy jobban halljak.
- Van egy ismerősöm, aki fotósnak tanul. Egy "házi feladatot" kapott, aminek annyi a lényege, hogy egy lányról kell portfóliót készíteni. És én RÁD gondoltam!
- Köszönöm, de nem tudom mit mondjak?! - gondolkozni kezdtem.
- Figyelj! Tudom mi van Harryvel! Nem ülhetsz otthon, miközben ő lehet egy másik lánnyal van! Lépj már túl rajta! - kiabált Will a telefonba. Lehet, hogy igaza van?!
- Tudod mit? Oké! Benne vagyok! Mikor csináljuk? - rohantam fel a szobámba, hogy felírjam... mindig mindent elfelejtek!
- Fél órád van, hogy ide érj! - bediktálta a címet.

~ fél óra múlva ~
- Ülj le! - nyomott Will egy tükör előtti székbe - Egy kicsit változtatunk a hajadon és mindeneden! - takarta le egy fekete pléddel a tükröt. Nem ellenkeztem... Változásra van szükségem, ha el akarom felejteni Harryt!
 
9 hozzászólás után új rész! ♥♥

 

32. fejezet ~ a látszat néha csal, de most nem!

~ Harry szemszöge - 1 héttel később ~

Az ideiglenes szobámba feküdve a gyomrom korgása törte meg a félórája tartó csendet. Éhes lettem. Nem volt kedvem felkelni, nem volt kedvem lemenni a konyhába és főleg nem volt kedvem Edward és Tina... vagyis "Molly" enyelgését néznem. De nem maradhatok a szobába se örökre. Szóval mély levegőt vettem, felálltam és kiléptem a biztonságot jelentő falak közül. Éppen a "szerelmesek" szobája előtt haladtam el, amikor hangos puffanás visszhangzott a folyosón. Mi történt? A kíváncsiságom vezetett rá arra, hogy megfogjam a kilincset és kinyissam az ajtót.
A látszat néha csal... szokták mondani, de sajnos az ajtó mögött történteket nem lehet félreérteni, mert pontosan az történt... Edward Tinán feküdt és a nyakát csókolgatta. A szívem körülbelül kihagyott, amikor tudatosult bennem, hogy valójában minek vagyok szem és fültanúja. A gyomrom is felfordult...
- Harry te mi a ...? - lökte le magáról Edet, aki egy hangos csattanással a földön landolt.
- Én csak.... - vakartam meg a tarkóm, miközben a fejem majdnem felrobbant a féltékenységtől - Most inkább megyek! - még két percet maradok és szétverem Edwardot... nem mintha bajom lenne vele, de ez csak reflex. Féltékeny vagyok, igen!
- Veled meg mi van? - nézett rám az újság felett Niall. A fiúk is mind kérdőn néztek rám. Ledobtam magam a kanapéra és a térdemre csaptam, evvel próbáltam megadni magamnak a lökést, azt a lökést, amivel végre kibírtam nyögi, hogy mit láttam!
- Éppen most láttam Tinát és Edet... - a négy srác közül talán csak Lounak ugrott be, mire gondolok.
- Csak nem? - mutatott az egyik ujjával az emeletre. Egy aprót bólintottam, jelezve, hogy eltalálta.
- Nem értem! - tette le az idegességében összegyűlt újságot Niall.
- Harry látta, ahogy Tina és Ed szeretkeznek! - kiabálta Lou.
- Ohh! - hallatszott minden felől. Leesett nekik.
- Kösz Lou! Hangosabban nem lehetett volna? Már csak egy kés hiányzik a hátamból! - inkább a tenyerembe temettem az arcom, nehogy meglássák a könnyes szemeim. Ez tényleg szarul esett.
- Hozzak kést? - tette fel a hülye kérdését Niall. Nem rég kelt fel... ez a lassú felfogásának oka!
- Szerintem ezt csak jelképesen értette! - húzta vissza Liam a szőkét a helyére... közben persze alig kapott levegőt a röhögéstől.

~ Tina szemszöge ~
Életemben nem kerültem még ilyen kínos helyzetbe. Istenem... azt hiszem most rontottam el az egészet Harryvel! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Gyorsan magamra kaptam a pólóm és Edet szó nélkül magára hagytam. Szabályosan végig rohantam a folyóson, le a lépcsőn és a nappaliban hirtelen megálltam. A srácok ültek ott. Liam és Zayn nagyon röhögött valamin, Niall duzzogva ült a fotelbe, Louis pedig Harrynek magyarázott valamit.
- Khmm! - köhintettem és 5 pár szem fürkészte arcom. Ismét egy kínos pillanat. Harry már biztos beszámolt az kis "akciónkról".
Jobbnak láttam, ha felmegyek a szobámba...

~ Harry szemszöge ~
A történtek után visszavonulót fújtam a szobámba. Szó szerint beleestem az ágyba. A fejem nem a puha ággyal találkozott, hanem valami papír zörgött alatta. Megtámaszkodtam az egyik kezemmel az ágy szélén és szemügyre vettem a papírt. Egy boríték volt... Harry volt ráírva. Felvettem, visszadőltem az ágyra, kibontottam és olvasni kezdtem:
"Drága Harry! Nem állsz velem szóba...megértem! Ezért írok most levelet neked! Egy undorító lány vagyok a szemedben, tudom! Elfogadom, hogy nem vagy képes rám nézni! De egyet tudnod kell... S Z E R E T L E K! és ez ellen se te, sem én nem tudok tenni semmit! Ezen még az idő se tud változtatni, ez egy örökké tartó érzelem irántad! Majd jön egy másik, ezzel a mondattal szokták nyugtatgatni magukat a lányok. Nekem jött egy másik, aki a kedvességével talán enyhített egy kicsit a fájdalmamon, de az érzéseim ugyan olyan erősek maradtak irántad, mint voltak... sőt talán erősebbek! Nem akarok regény írni, és nem akarom, hogy most egyből a nyakamba ugorj! Csak kérlek értsd meg, hogy SZERETLEK! Harry Styles! TE vagy az, akit akarok!
Szeretettel: egy olyan lány, aki kb. 200-szor elcseszte az életét! :)"

9 HOZZÁSZÓLÁS után Új Rész! ♥♥