~ Tina szemszöge ~
- Öööö... Sziasztok! - elcsukló hangon köszöntem. Eszembe se jutott, hogy egyből beléjük botlok. Hisz London nagyon nagy, és én pont velük futottam össze! Sors! Nem hiszek ezekbe a dolgokba, de ez akkor is olyan mesébe illő volt... rémmese vagy mesés mese. Azt döntse el mindenki maga!
- Te. Te hogy kerülsz ide? - Lou mutogatva próbálta elmakogni a mondanivalóját.
- Itt vagyok és kész! Látom nem valami nagy az öröm?! - egy halvány mosoly a részemről... részükről semmi!
- Ez komoly? Mit vártál, a nyakadba ugráljunk? Nagy részben te miattad akarunk felbomlani és még csak nem is zavar ez téged? - mérgesen csóválta Louis a fejét. Fájt, nagyon fájt, amit mondott!
- Ez az Louis! Szép volt! Gondolod nem fáj ez nekem?! Azért jöttem ide, hogy megállítsam ezt az orbitális hülyeséget és hogy tiszta legyen a lelkiismeretem. De te csak nyugodtan döngölj a földbe! - a többiek csak tükör sima, rezzenéstelen arccal hallgattak végig és valamin nagyon elgondolkoztak. Nem érdekelt mit reagálnak, csak megfordultam és indulni készültem...
- A kocsit visszakapod Harry, ne aggódj miatta! - a vállam fölött átnézve beszéltem Harryhez. Valahogy nem így képzeltem el az "újra viszontlátást". Nem gondoltam volna soha, hogy tényleg engem hibáztatnak. Azt meg végképp nem, hogy ez egy komolyabb hang elcsuklás nélkül a szemembe képesek mondani! Talán hiba volt visszajönnöm! Talán az életem soha nem lehet ugyan olyan, mint régen! Talán már nem is az vagyok, aki voltam! De az is lehet, hogy az engem anno körülvevő emberek változtak meg, de gyökerestül! És most nem is ez az egyetlen gondom... fogalmam sincs hol van Isabella. Nem is ismeri Londont, életében egyszer se volt még a gettón kívül. Ez egy más világ, mint ott volt! Félek, hogy baja esik! Félek! Félek mindentől! Jobb lett volna, ha nem jövök vissza.
- Vigyázzon már! - a gondolataim között cikázva neki mentem egy nőnek. Ingerülten szóltam be neki...
- Elnézést! - a kezeit a mellkasa előtt tartotta - Christina?!
- Doris! - észbe kaptam... nem egy ismeretlen embert kiabáltam le, hanem Dorist! A legjobb barátnőm ott állt és nézett. Oké, ez nekem sok! Fél óra alatt mindenkivel találkoztam már! Olyan mintha valaki irányítaná az életemet. Kísérteties! Igazából nem tudtam, mire számítsak. Vajon Doris is hasonlóképpen reagál a hirtelen előkerülésemre vagy mindent ott folytathatunk, ahol abba hagytuk körülbelül 5 hónapja?? Kérdések kérdések hátán! Remek visszatérés!
~ Harry szemszöge ~
- Oké... ez mi a fene volt? - Tina távozás után egyből elővettem Louist. Ez elég bunkóság volt tőle! Végig többesszámot használt, de ő ne beszéljen az én nevemben!
- Nyugi Rómeó! Júlia visszatért és örülök is neki! - röhögve veregette meg a hátam. Na most ez végképp nem értem! - Most úgy hirtelen előtört belőlem a színész oldalam és egy kicsit gonoszkodni akartam! - elégedetten pacsizott le a srácokkal. Még mindig nem értem, mire volt ez jó.
- Ideje, hogy beavassatok a tervetekbe! - felhúzott szemöldökkel és baromi kíváncsi tekintettel figyeltem rájuk.
- Olyat csinálunk, amit eddig még nem! Szóval ideje elkezdenünk! - ördögi vigyorral dörzsölte össze tenyereit. Érdekesen hangzik!
~ Tina szemszöge ~
Doris. Hát Doris, az az ember aki semmit nem változott azóta. Ugyan olyan, mint akkor volt! Egy órát beszélgettünk egy padon ülve. Elmondta, hogy egy ideig mérges volt rám, de rájött, hogy nem csak én rontottam el mindent. Ehhez nem csak én kellettem, hanem mindenki!
- Hol a fészkes fenébe vagy? - aggódva vettem fel a csörgő telefonom.
- Az unokatestvérednél, Niánál! - hatalmas kő esett le a szívemről! Nem tudom, hogy talált oda, de nem is izgat! A lényeg, a lényeg hogy jól van.
- Beakarok neked mutatni valaki! Brazíliában ismertem meg. - karom ragadtam Dorist és a jól ismert utca felé kezdtem húzni. Ahogy befordultunk Nia és a srácok utcájába egyből megcsapott az emlékek kellemes illata. Képek villantak be a múltból. Előtörtek a régen elfojtott érzéseim és a régen látott pajtásaim, a könnyek!
- Nézd! Itthon vannak a fiúk is! - Doris izgatottan mutatott a házunk előtt parkoló három fekete kocsira. Hát.. neki nem meséltem a -kellemesnek nem mondható- találkozásunkról. Szorgosan kezdtem felitatni a pulcsim ujjával a legördülő haszontalan könnycseppjeimet.
- Akkor... - mutattam a bejárati ajtó kilincsére és egy hatalmas sóhaj kíséretében határozottan nyomtam le azt. A lélegzetem enyhén szólva elállt...
Köszönöm a kommenteket és sajnálom, hogy csak most tudtam új részt hozni... megjegyzem nem lett valami jó!
ui.: 20 HOZZÁSZÓLÁS UTÁN ÚJ RÉSZ!! ♥
