II. 2.rész ~ illegális játékok

- Tina, ébredj! Csak álmodsz!
- Harry, nem halhat meg! - sikoltva ültem fel az ágyon. Rémülten, félig kábán  néztem magam elé.
- Tina, jól vagy? - az ajtó felé kaptam tekintetem. Fél homály takarta Niall aggódó arcát. Jobban kitárta a nyikorgó ajtót és elindult felém. Soha nem lesz nyugtom? A múltam egy lemoshatatlan mocsok az életem lapjain. Miért történik ez velem? Én semmit nem tettem. Oh anyu, bárcsak itt lehetnél, bárcsak átölelnél, bárcsak... bárcsak.
- Bosszú - hangosan mondtam ki. Niall rémült arca meglepettre vált.
- Bosszú, bosszút akarsz? - a rémület egy újabb hulláma száguld át fiatal arcán. Én csak nyugalmat akarok, és ha ehhez el kell játszanom a bosszú keserű gondolatával, akkor elfogok - Azt akarod, hogy olyan legyél mint ők? Mert ha bosszút esküdsz, akkor olyan leszel! - keserű mosolyra húzódik szája. A szívem hihetetlenül gyors ütemet diktál.
- Niall, megadnád Isabella számát? - nézek rá kérlelően. Látszik rajta, hogy furcsálja ezt a hirtelen téma váltást. Még nem is sejti, hogy a bosszú és Isabella hogy is kapcsolódik a fejemben összeállt tervhez. Nos, igen Isabella itt maradt Londonba. Néha átugrik és arról áradozik, hogy mennyire más itt, mint Brazíliában. Megváltozott, de mélyen legbelül még mindig az a kőkemény, verekedős lány, akit megismertem. Beszélnem kellett vele, sürgősen.

- Szia Isa, köszönöm, hogy ilyen hamar átjöttél - ölelem meg, miután betessékeltem az ajtón. Niall körülbelül még egy órán keresztül itt volt és próbálta belém beszélni, hogy a bosszú hülyeség és ne csesszem el az életemet, legalább is ne ezzel.
- Mi volt olyan fontos? - nézett rám csillogó szemekkel. Lélegezz Christina! Mondogattam magamba. Most vagy soha.
- Eltudod nekem intézni, hogy minél hamarabb bejussak apámhoz a börtönbe? - mondom el neki egy szuszra. Először mosolyog, majd a mondat végére mosolya lehervad és gyanakvóan kezd fürkészni. Próbál rájönni, hogy mit is akarok tenni.
- Én? Miért én? - kérdezi tetetett nyugodtsággal. Persze hogy nem nyugodt. Azért hagyta ott Brazíliát, hogy elkerülje ezt az életmódot és most pont én, aki segített neki kiszabadulni onnan, arra kérem, szegjen meg pár szabályt, mert beszélni akarok a gyilkos apámmal. Hát, ha ezt valakinek elmondanánk kiröhögne és rögtön diliházba vitetne. Nem is csodálom.
- Tudod, hogy nagy dolgot kérek, de muszáj beszélnem vele! - szinte könyörgök. És most azt hiszem nem esek túlzásba ha azt mondom, ezen múlik az életem. Mert annak az esélye, hogy bemegyek a börtönbe és lelő egy rab egyenlő a nullával. De ha ismét felkeres apám valamelyik hű szolgálója, akkor nekem Kampec Dolores.
- Nem értelek, miért akarsz találkozni vele?! - hitetlen arccal néz rám.
- Istenem... Isa, miért nem tudsz csak annyit mondani, hogy persze segítek?! - kérdem egy kis iróniával. Nem akarok róla beszélni, csak túl akarok rajta lenni.
- Holnapra megszerzem az engedélyt - mondja, majd lassan kifújja a levegőt. Ez "Megadom magam" sóhaj volt. Tudom, hogy hülyeséget csinálok, amibe belerángatom, de én nem tudok így élni! - De nehogy azt hidd, hogy egyedül beengedlek oda, ha te mész, akkor én is! - mondja fenyegetően. Hirtelen felindulásból megölelem. A lendülettől a kanapéra borulunk és ott nevetünk tovább.

Semmi nem aludtam az éjszaka. Isabella az este küldött egy smst, hogy már el is intézte és ma be is mehetünk. Egész éjjel azon járt az agyam, hogy mit is mondjak majd apámnak? Kedves legyek és megkérjem , hagyjon békén vagy esetleg dühöngve a boxtudásom ráhárítva kezdjek el vele kiabálni? Fogalmam sincs, és ez nyomaszt a legjobban. Lehet látni se akar. Lehet megbánta amit tett és most képtelen a szemembe nézni. Na jó, azért nem mesében élünk és én sem vagyok Hamupipőke.
Reggel 8 lehet. Az ablakban ülök és elgondolkodva követem a szememmel a fura dolgokra hasonlító bárányfelhőket. Ők pehelykönnyedséggel suhannak végig az égen, én meg egy helybe toporzékolok. Nem jutok sehova. Miért ilyen nehéz az élet? Vagy csak én vagyok ilyen szerencsés, hogy átélhetem a "pokol jobb, mint a földi élet" érzést. Carpe Diem Christina, carpe diem.
- Tina tudnál ma vigyázni Adamre? - Nia fáradtan lép be a szobámba. Hátat fordítok a boldogan szaladgáló felhőknek és Nia felé fordulok.
- Nekem ma fontos dolgom lenne - mondom kissé félve. Csak el ne kezdjen kérdezősködni, csak ne! Nem akarom halálra rémíteni az én kis hülyeségemmel. Ki kell találnom valamit. Valami hihető sztorit.
- Rendben, semmi gond, akkor majd holnap megyek jógázni - mondja mosolyogva és még mellé kacsint is. Huh, ez simán ment, túl simán. Ha az életben minden is könnyű lenne, akkor most egy dúsgazdag lányként élnék Los Angelesben a szívfacsaróan jóképű férjemmel és a tündéri gyerekeinkkel. Ez úgy hangzik, mint egy halotti beszéd. Álmok, vágyak, felhők... jesszus, mi van ma velem? Túltengenek bennem a hormonok, érzékenyebb vagyok egy plázacicánál. Áh, ha már itt tartunk. Doris utána nézett Miss "nekem a göndör Kennek jönnek be" -nek. Semmi kirívó dolgot nem talált. A csaj nem éppen egy IQ bajnok, gondolom nem is az okos kis buksijáért szeretik a pasik. A szülei ügyvédek, ő pedig modell. Szerintem max. a Ki plasztikáztatott többet? verseny döntőjébe jutna be, de ez az én véleményem. Imádja a One Directiont. Nem csodálom, de vajon a külsejük vagy a hangjuk miatt? Rejtély, rejtély mindenhol rejtély. Vagy csak lehet én vagyok már paranoiás.

- Jó napot! Az édesapámhoz jöttünk - mondom egy savanyú mosollyal. Isabella is kedvesen mosolyog mellettem. Azért Oscart nem nyernénk, az biztos!
- Engedély? - néz ránk mogorván a börtönőr. Kissé megijedek és hátralépek. Isabella ugyan azzal a vigyorral előveszi a papír, ami persze hamisítvány, majd odaadja a férfinak. Tördelni kezdem a kezem. Jó ötlet volt ez? Ha észreveszi, hogy nem igaziak akkor börtönbe is kerülhetünk. A férfi tanulmányozni kezdi, és közbe gyanakvóan néz ránk.Lebuktunk, végünk!
- Erre tessék - mondja kedvesebben és az egyik rácsos ajtóra mutat. Ledöbbenve meredek rá. Bevette, elhitte... Isabella oldalba vág, persze mosolyogva és elindul a férfi után. Én is így teszek.
- Fáradjanak be! - egy gyönyörű fehér mosollyal jutalmaz minket, majd kinyit egy ajtót. Jesszus, ez a férfi nem normális. Megvakít a mosolya és idegesít. Most vagy tettei a hülyét és észrevette a engedély hamisságát vagy szimplán fejre ejtették gyerekkorában. Mindegy a lényeg, hogy bejutottunk!
- Christina, micsoda meglepetés! - gúnyos mosollyal üdvözöl az apám. Fintorra húzódik szám, majd mosolygok egyet. Ha tudná, hogy mennyire utálom. Már hányingerem van attól is ha róla beszélek. Megölte az anyámat és velem is ez volt a szándéka...
- Ha megpróbál közeledni, akkor plasztikázott arccal megy ki innen! - mögülem szólal meg fenyegetően Isabella. Ezek szerint jól sejtettem, ez a lány még mindig az a vad lány. Apám csak jóízűen kiröhögi. - Nem viccelek! A gettóba nőttem fel fegyverekkel, droggal és verekedésekkel körülvéve - "dicsekedik".
- Én pedig bérgyilkosok között - közli apám halál nyugodtsággal. Most ez ilyen "Ki pisil messzebbre?" játék? Mert ha igen, akkor kösz én kimaradok egy körből! Nem látom Isabellán, hogy egy kicsit is meghatotta volna apám múltja - Amúgy igazán helyes barátod van! Hogy is hívják? - kérdezi gonoszan vigyorogva. Jaj ne!
- Harry - mondom elhaló hangon. Mit akar ezzel?
- Igazán nagy katasztrófa lenne a zeneipar és a banda számára, ha valami baja esne - sokat sejtető hangja van. Rosszba sántikál!
- Mit akarsz? Nem volt elég, hogy tönkretetted az életem? Mit akarsz? - már sírok és kiabálok egyszerre. Elegem van belőle! Bármit megteszek, csak ne bántsa Harryt.
- Dolgozz nekem! - mondja merőegyszerűséggel. Isabella röhögésbe tör ki mellettem.
- NEM! - teljesen komolyan, röhögés mentes, fenyegető hangon szólal meg Isabella. Apám kérdőn felvonja szemöldökét és rám pillant, az én véleményere kíváncsi.
- Mit kell csinálnom? - na jó, ez kicsit beleegyezően hangzott a részemről...
- Információm szerint remek vagy a küzdősportokba - az "információm" szónál hangosan felnevetek. Persze, börtönbe van de néha többet tud a külvilágról, mint azok akik benne élnek. Küzdősport? Boxoltam, de azért az Éhezők Viadalát nem élném túl!
- Pontosabban? - érdeklődőm. Isabella tátott szájjal jártatja szemét köztem és apám közt. Tárgyalunk, nagyon is.
- Egy idő pont két hetente egy sms-ben egy helyszínnel. Egy ring egy ellenfél és egy győztes! Ha nyersz fizetek - mondja diplomatikusan. Hogy MI van? Nem tudott megöletni, akkor majd én magam kinyíratom?!
- Illegális játékokra küldi a 18 éves lányát? Maga normális, mert nem hiszem?! - áll fel háborodottan Isabella. Még a szék is hátraesett a nagy lendülettől. Le vagyok döbbenve!
- A főnyeremény Harry cuki és ép pofikája! - mondja, majd jóízűen, mint aki jól végezte dolgát hátradől a szék támlájának és feje mögött összekulcsolja kezeit. El kell vállaljam! Harryről van szó...

II. 1.rész ~ A múlt mindig tovább kísért

Ugorjunk csak vissza 40 évet! Nem vagyunk mi időutazók, hogy hipp-hopp máris 60 évesen üljünk az unokákkal. Nem, nem.. nem szabadultok ti meg oly könnyen Tőlem, mert elpusztíthatatlan vagyok. Hahaha, a viccet félretéve, a sok megrázkódtatás után, ami fiatal korom ellenére engem ért, szeretném veletek megosztani az életem boldogabb perceit. Ugyebár rács mögött a bérgyilkos apámmal együtt, ezek után remélem minden rendbe jön, vagy nem?!

- Harry, ezt nem mondhatod komolyan! - felemelt hanggal kiáltottam rá. Ő csak lesütötte a szemét és a földet kémlelte. - Nézz a szemembe a francba! - könnyek lepték el a szemem. Alig 2 napja kaptam vissza és újra "Hello. Nekem miért nem lehet normális, zűrmentes életem" érzésem van.
- Sajnálom! Te eltűntél fél évre, nekem pedig támogatás kellett, legalább is a menedzser szerint - mentegetődik, de ezzel sokra nem megy nálam.
- Persze, a menedzser. Tudod menj te a tudod hova! - mondtam és dühösen, csalódottan rohantam ki a szobából. Borzalmas napom van, ez kétségtelen. Reggel boldogan sétáltam a Tescoban, éppen elhaladtam az újságok mellett, amikor megpillantottam egy újságcikket Harryről, persze címlapon volt az egész. Egy nagy címlapsztori, exkluzív interjú Harry Styles és a barátnőjével, aki mellesleg nem én voltam! Egy szőke, túl szoláriumozott lány virított mellette. Az állam a padlót súrolta a megaláztattottságtól. Azonnal hazarohantam, majd át a fiúkhoz és Harryhez vágtam az újságot. Új bőgtem, mint egy tinilány, aki netkorlátozást kapott. És mivel a magyarázata, na mi? Hogy ez egy látszatkapcsolat, amit a menedzserük talált ki. Milyen menedzser az ilyen? Még hogy jót tesz a bandának... mi köze a magánéletének a karrieréhez? Milyen kapcsolatban a kettő között? Valaki magyarázza meg, mert megbolondulok!
Üdv újra olvasók, üdv újra világfájdalom és üdv újra "Fulladj meg Harry Styles" érzés.

- Doris, értsd már meg! Átvert, játszotta a megbántott srácot, akit otthagyott a barátnője fél évre, de közben azért jól érezte meg Barbieval. És amúgy is, hol van Ken? - Doris kacagásban tört ki. Tény, a humorom a régi. De most nem? Minden plasztiknak van egy pasija, mint Barbie és Ken.
- Hibázott és megbánta. Barbie meg csak egy reklámfogás volt, az a fajta, amelyiket szívesen széttépek - kacsintott, majd egy chipset dobott a szájába - Ki ez a csaj egyáltalán? - emelte maga elé az újságot. Egy durva fintor után megnyugodtam, hasonló véleménnyel van róla ő is - Semmi ötlet Sherlock?
- Semmi - mondtam elgondolkozva. - De ki kell deríteni Watson! - Superman módjára pattantan fel. Doris csak nevetett és magában valami olyasmit motyogott, hogy túl sok a krimi. Hát az életem tényleg egy ötcsillagos krimisorozatba is megállta volna a helyét. Bérgyilkosok, gyilkosságok, Vérbanda, gettó, FBI. Lassan leltárt kell készítenem.
- És mi legyen Styles úrral? - kérdezi Doris szomorúan.
- Egyenlőre rá se bírok nézni. Szenvedjen csak, én is azt fogom tenni - közlöm, majd morcosan lehuppanok az ágyra és magamhoz ölelem az egyik nagy párnámat.
Azt hiszem Nia elment bevásárolni, Adam pedig még óvodában van. Szeretném bepótolni azt a fél évet, amikor nem voltam velük, de nem könnyű. Adam alig emlékszik rám, hiszen már 5 éves.

Hideg van fázom, de hol vagyok? Miért van sötét?
- Hé, valaki! - kiabálom el magam, de a falakról visszaverődve csak az én hangom visszhangzik. Mindenki eltűnt. Hová lettek? Harry, igen ez Harry szobája, de hol van ő? Fázom, de nagyon. De hiszen nyár van, vagy nem? A szemem kezdi megszokni a sötét szokatlanságát, de még mindig homályos minden.
- Srácok ez rossz vicc, gyertek már elő! - kétségbeesett kiabálás hagyja el számat. Zilálok és alig kapok levegőt. Mi történik velem.
- Harry?! - egy alak körvonala rajzolódik ki előttem. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.
- Nem, Harry halott - apa? Tessék? Harry... Harry nem lehet halott? Mi folyik itt?
- Nem! Mi tettél vele? Hol van? - teljes erőmből püffölni kezdem a mellkasát, de meg se mukkan. Mintha kőből lenne, kemény és hideg a teste. Mereven áll egy helyben és vigyorog.
- HARRY! - sikoly tör ki belőlem. Merre induljak hol lehet? - Valaki segítsen már! - kiabálok újra. Zokogok. Nem veszíthetem el, hisz most kaptam vissza.

♥

Nem is tudom hol kezdjem... ez volt életem első bloga. Talán soha többé nem lesz még egy ehhez fogható, nem tudhatom. Christina annyira, de annyira a szívemhez nőtt. Amikor elkezdtem a blogot fogalmam se volt, hogyan tovább és ez így volt minden rész után. Felraktam a részt és még halvány sejtésem se volt, hogy a következő részben mi fog történni. Csak sodródtam az árral és azt hiszem ti ezt nem bántátok. Hihetetlen érzés volt mindennap, amikor feljöttem megnézni, mennyi hozzászólás és vélemény érkezett. És büszkén, nagy örömmel mondhatom, hogy negatív vélemény nem is érkezett. Volt néhány pont számomra, amikor azt mondtam, Most elég volt, nem bírom tovább. De ezek csak úgy jöttek és mentek, mint a nyári záporok, melyek után az ihlettel teli szivárvány jelent meg. Nem tudom NEKTEK mit jelent/ett ez a blog, de nekem mindent! Ma napig nem tudom honnan jött az ötlet, hogy írni kezdjek, de tudom, hogy rengeteget köszönhetek Dalmii -nak. Mindenben mellettem állt és mai napig áll, segített és támogatott. Köszönöm Neked!♥
Sokat gondolok arra, hogy esetleg egy másik "kötettel" folytatom a blogot. Nem tudom, hogy lenne-e értelme. Majd kiderül, talán egyszer újra egy új rész fog villogni a blogon.
Köszönök minden! ♥♥

Új blog a láthatáron!

Sziasztok! Huh, nem tudom hol is kezdjem?! Rengeteg ember hiányolta az írásaimat, ennek hatására elkezdtem egy új blogot. Aki szerette ezt a történetet és azt, ahogy írtam, akkor érdemes neki/nektek benézni ide is :) köszönöm csókpuszii♥

http://ihatemymission.blogspot.hu/