31.fejezet ~ beszólások és pillantások.

- Köszönöm srácok! Ennél cikibb helyzetbe nem is kerülhettem volna! - léptem ki a mozi terem ajtaján és egyből az ott várakozó négy fiúhoz léptem.
- Szenvedett és ... - mentegetőzött Zayn.
- Mert gondoljátok, hogy én nem? - húztam fel a szemöldököm, majd kicsit lazábbra vettem a stílusom... Harry és Edward nevetve, hülyéskedve találtak rá a társaságunkra.
- Örülök, hogy megismerhettem Molly tesóját! - veregette meg Harry vállát Ed. Tesó? Az enyém? Az meg hogy?
- Nem is mondtad, hogy van testvéred! - kulcsolta össze ujjainkat Edward. Ennél rosszabb nem is lehet már! Itt állok egy sráccal, aki a pasim... közben itt egy másik srác, aki megkérte a kezem és aki úgy tudta meghaltam. És itt van még négy tökfej, akik meg csak jót szórakoznak ezen... nem hogy segítenének!?
- Hiányoztál húgi! - nyomott egy nagy puszit a hajamba Harry, az állítólagos bátyám!
- Fáradt vagyok! Menjünk! - próbáltam kivágni magam ebből a kínos szituációból. Sikerült is. Doris, Zayn indult el először, majd Liam telefonnal a kezében követte őket. Harry és Edward még mindig egymással volt elfoglalva... Én meg Louval az oldalamon baktattam utánuk.
- Ez így jó lesz! - hatalmas vigyorral a fején mutatott Edékre.
- Louis Tomlinson! Remélem nem akarod, hogy én töröljem le a vigyort az arcodról! - a tenyerem az arca felé közeledett, ő pedig csukott szemmel várta a csattanást. Nem történt semmi. A szeme kinyílt.
- Félsz... ugye? - nevettem. Egy picit megveregettem az arcán, majd elsétáltam mellette.
- Nem is félek! - kiabált utánam, amikor észrevette, hogy rég nem állok mellette.


~ 25 perccel később ~


- Érezzétek otthon magatok! - invitálta be a "vendégeinket" Ed.
- Szép, nagy ház! - fütyült Niall.
- A mi ízlésünket tükrözi! - húzott magához Ed. Megcsókolt. Ott mindenki előtt... Mikor eltávolodtunk, Harry tekintetét kerestem. Nem volt a nappaliban. A társaságot magára hagyva a konyhába sétáltam egy pohár vízért. Levettem egy poharat és megnyitottam a csapot. Jég hideg víz folyt belőle. Most éppen erre volt szükségem...
- Húgica, húgica! - egy hang zavart meg az ivás közben. Megijedtem, így hirtelen a számban lévő folyadék a falon kötött ki. Ijedt fejemet hátra kaptam és Harryt pillantottam meg. A széken ült, de ahogy ránéztem egyből felállt - Ház, pasi, barátok... Tökéletes az életed! - egyre közelebb jött és láttam a mérhetetlen haragot a szemében.
- Tökéletes? Nem is tudsz semmit róla! - tettem le a poharat. Lelkiekben már teljesen felkészültem egy baromi nagy veszekedésre... csak vártam, hogy ő hogyan fogadja a dolgokat.
- Az enyémnél csak jobb lehet! Van fogalmad róla mennyit szenvedtem miattad? - fogta meg a csuklóm.
- Hidd el, hogy tudom! Én is szenvedtem! - nem néztem a szemébe... nem volt erőm. Tudtam, ha a szemébe nézek, akkor teljesen elgyengülök és a karjaiba kötök ki... nem akarom ezt tenni Eddel. Nem érdemli meg!
- Téged Edward megvigasztalt... gondolom! - a másik kezét az állam alá csúsztatta és felemelte. A szája vészesen közel volt az enyémhez. A szemem becsuktam és vártam, hogy... - Azt hitted ilyen könnyen megbocsájtok? Naiv vagy! - lökött egyet rajtam amitől a konyhapult szélénél kötöttem ki.
- Harry... Sajnálom! - kiabáltam utána, de nem is foglalkozott velem.
- Három hétig nem fogunk unatkozni! - jött be Edward röhögve a konyhába.
- Ezt hogy érted? - ráztam meg a fejem, hogy kicsit kirángassam magam az előbb történtek hatása alól.
- Amerikában maradnak három hétig és mondtam, ne költözzenek szállodában... itt is elférnek a vendégszobákba! - osztotta meg velem is a tényeket. Nekem beleszólásom sincs?
- Komolyan? - a hangom egy jó pár oktávval feljebb csúszott.
- Jól elleszünk! Nyugi! - egy biztató mosollyal hagyta el a konyhát.
Tehát... három hétig nézhetem Louisék tökfejét, ezzel nincs is gond, de élvezhetem Harry lenéző pillantásait és hallgathatom  a véget nem érő beszólásait! Hurrá, azt hiszem életem legpocsékabb három hetének nézek elébe...

9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!

 

30. fejezet ~ New york ... new life

~ Tina szemszöge - Amerika ~

- Szia kicsim! Elmentem! - kiabált be Edward a konyhába.
- Rendben! Szia! - ültem le a kanapéra.
Tudom, magyarázattal tartozom mindenkinek. Először is, hogy miért rendeztük meg a halálom? Egyszerű a válasz... apám megakarja bosszulni, hogy élete végéig a börtönbe fog ülni, mert ezt nekem köszönheti. A rendőrség tudomására jutott, hogy Párizs összes létező bérgyilkosa engem keres! Durván hangzik...ugye? Nem volt más választásom, mint eltűnni! Nem akartam Kristent és Harryéket sem belekeverni az én dolgomba. A szívem darabokra tört, amikor kiderült, hogy Harrynek nem mondhatom ezt el, nem ölelhetem meg és nem csókolhatom meg soha többé! Egy tanúvédelmi program keretében kaptam új nevet és új életet Amerikában. Itt mindenki a kedves Molly Littlet látja bennem, fogalmuk sincs, hogy valójában ki is vagyok! Az első 1-2 hét borzalmasan nehéz volt. Mindig Harry járt a fejemben, hogy mit csinálhat, gondol-e rám vagy már új barátnője van?! Aztán jöttek új barátok, ismerősök szomszédok, akikkel igazán jól kijövök. És jött egy fiú, Edward... egy fiú, aki a belső tulajdonságai alapján kísértetiesen hasonlít Harryre. Kedves, aranyos, vicces és még sorolhatnám. Eleinte csak barátok voltunk, aztán szép lassan kezdtek elmélyülni a dolgok kettőnk között. Valamiért nem ellenálltam neki. Elakartam felejteni Harryt és Londont is, hiszen oda többé nem mehetek vissza. Most Edwarddal élek New York egyik külvárosi részén. Az FBI szinte naponta járőrözik a ház körül és figyelnek, hogy nehogy rám találjanak. Ha ez mégis megtörténne, akkor jöhetne egy új város, új névvel és újabb ismeretlen emberekkel. Úgy néz az én életem már soha nem lesz a régi. Nem tudok, úgy kimenni az utcára, hogy ne néznék hátra, hogy követ-e valaki. Nem tudok semmilyen horror filmet nézni, mert napig rémálmok gyötörnek. Egyszerűen úgy érzem magam, mint egy kismadár, akit kalitkában tartanak. Én csak kiszeretnék szabadulni. Szeretném a normális 17-18 éves lányok életét élni, de ez lehetetlen! Kezdek beletörődni a sorsomba. Ez van, ezt kell szereti! Hiába szenvedek, ez ellen már semmit nem tudok tenni! Szerencsére Amerikában már elfelejtették a modell szakmában elfoglalt helyem, így könnyebb dolgom.

Egy újabb nap egyedül. Unottan kapcsolgattam a tv-t, amikor a csengő hangos hangjai jelezték, vendégem jött.
- Doris? Te mit keresel itt? - szó szerint beráncigáltam Zayn barátnőjét a házba, nehogy meglássák az FBI ember, ugyanis tilos régi ismerősökkel találkoznom. Louiséknak pedig azért árultam el, hogy támogassák Harryt és segítsenek rajtam túllépni!
- Hiányoztál! - ölelt meg. Meglepődtem, honnan tudja, hogy élek?
- Te is! - toltam el magamtól.
- Most ki fogsz faggatni, hogy hogyan találtalak meg... ugye? - dobta le magát a kanapéra. Csak hevesen bólogatni kezdtem és kíváncsian vártam a magyarázatát.
- Van egy haverom az FBI-nál! - kacsintott és a tv-t kezdte bámulni.
- Ennyi? - huppantam le mellé kicsit döbbenten. Ha ő ilyen egyszerűen megtalált, akkor a gyilkosoknak mennyi ideig tarthat a nyomomra lelni?
- Egy délutáni mozi? - dörzsölte össze tenyereit.
- Mibe sántikálsz? - vágtam rémült fejet.
- Semmibe! Csak egy mozi! - állt fel, majd engem is felhúzott.
- Oké! - mentem fel a szobámba és valami elviselhető ruhát kerestem.


~ mozi ~
Már a film felénél járhattunk, mikor az előttem lévő sorban mozgolódás zavart meg.
- Szeretném nézni a filmet! - csitítottam le őket.
- Én is! - hallottam meg egy hangot magam mellől. Doris nem lehet az, mert kiment kukoricáért.... és amúgy is neki nincs fiús hangja - Szia!
- Harry... - rajzolódott ki az előttem álló alakja. A szívemen hevesebben kezdett verni.
- Leülhetek? - adott egy puszit az arcomra. Bólintottam, ő pedig leült. Már mindenki tudja hol vagyok? Köszönöm Zayn, Niall, Liam és Louis... tényleg tudtok titkot tartani!
- Kicsim?! - hirtelen egy ismerős hang egy ismerős néven szólított. A másik oldalra kaptam a fejem és Edward köszönt vissza.
- Sssszziaa! - böktem ki nagy nehezen. Ő a másik oldalamon foglalt helyet. Nagy szerencsétlenségemre egy romantikus filmet néztünk. Szinte ugyan abban a pillanatban simították meg a kezeim. Ők is észrevették majd kérdő tekintetük rám kapták. Magyarázatot vártak, amihez most egyáltalán nem volt kedvem. Én csak egyenes, megfeszített háttal ültem... Mi a fene jöhet még?




9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! ♥

29.fejezet ~ az igazság!

~ Harry szemszöge - egy hónappal később ~

Egy kemény hónapon vagyunk túl... jobban mondva vagyok. A srácok Tina temetésének másnapján már bulizni voltak. Nem értem mi ez a hirtelen jó kedv és a határtalan röhögés! Ők már úgy tesznek mintha semmi nem történt volna, mintha nem vesztettünk volna el egy olyan embert, aki mindegyikünk szívében egy külön részt foglalt el! Én nem vagyok túl rajta! Sőt szerintem hülyeség az a mondás, hogy "majd idővel enyhül a fájdalom!". Ez egyáltalán nem így van. Minden nappal egyre jobban hiányzik! Hiányzik az illata, a hangja, a csókjai és az az édes mosolya. Nem tudok egy lányra se ránézni, mert mindenkiben őt keresem. "Az a lány ugyanúgy sétál, iszik, telefonál, mint Tina" - általában ezeket a dolgokat veszem észre az utcán. A fiúk néha rám szólnak ezért, akkor megpróbálom visszafogni magam, de nehéz! Nagyon nehéz! Persze összeakarom szedni magam, mert tudom, hogy ezzel az önpusztító és "kit érdekel?" hozzáállással Tinát nem tudom visszahozni! A fiúkat pedig nem hagyhatom cserbe! Most vagyunk a karrierünk csúcsán! Nem hagyhatom, hogy miattam csússzunk le onnan! A koncerteken hatalmas bulit csapunk, akkor én felveszem a "tök jól vagyok, köszönöm!" álarcomat és együtt ugrálok a színpadon a srácokkal.
- Harry! Megjöttünk! - jött be Liam Niallel a hátán. Őket követte Zayn, majd Louis is egy szál répa társaságában csatlakozott hozzánk.
- Látom! - ültem le a konyhapultoz és a kezemmel unottan támasztottam meg a fejem.
- Ne legyél már ilyen morcos! Tudod, hogy ezt már depressziónak szokták mondani? - okoskodott Lou.
- Ugráljak örömömben mert meghalt a barátnőm? - tártam ki a karjaimat. Ezt ők sem gondolhatják komolyan!
- Nem azt mondtam, de Tina már nem lehet veled és ezt el kéne fogadnod! - tolt elém egy cetlit Zayn. Egy meghívó volt.
- Hát ez? - mutattam a rózsaszín pillangókkal túl díszített papírra. 
- Egy lánytól kaptuk! Ma hatalmas bulit csap, ott a helyünk! - ugrált fel-alá Louis. Nem veszik észre, hogy még teljesen kész vagyok?
- Jó szórakozást! - dobtam eléjük a meghívót és a lépcső felé lépkedtem.
- Te is jössz! - húzott vissza Liam.
- Biztos nem fogok bulizni! Miért vagytok ilyen érzéketlenek? Nem látjátok, hogy nekem csak Tina kell? Nem akarok csajozni! - rohantam fel idegesen a szobámba. Soha nem kiabáltam még velük! Lelkiismeret furdalásom is volt. Hiszen ők csak segíteni akarnak. Én meg ilyen bunkó vagyok velük!
- Harry gyere le! Mondanunk kell valamit! - kiabált fel Zayn a konyhából - Kérlek!

- Biztos elmondjuk neki? - hallottam Niall kétségbeesett hangját.
- Igen! Tudom, hogy ígéretet tettünk, de nem bírom tovább nézni, ahogy szenved... ez a bandának se jó így! - magyarázkodott Lou és ahogy beléptem mindenki elhallgatott. Szinte fagyos lett a hangulat.
- Figyelek! - tettem a kezeimet a szürke melegítő nadrágom zsebébe.
- Tina életben van! Amerikában él és boldog! - úgy tört ki Liamből az igazság, mint egy szunnyadó vulkánból a régóta gyűlő láva...


7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!

 

28. fejezet ~ fél ember vagyok!

 ~ Harry szemszöge ~

- Most pedig menjen be hozzá! - nyitotta ki a mellettünk lévő ajtót. Bólintottam , majd léptem egy pár lépést előre. Egy üvegablak választott el csak tőle, de most mindennél fontosabb a biztonság. Egy ápolónő segített beöltözni egy steril ruhába, amit ilyenkor felszokás van. Ugyanis Tina a kórház intenzív osztályán fekszik. A baleset már vagy egy órája történt, de a szemem előtt még az a szörnyű látvány kavarog, amikor megláttam Őt ott feküdni! Igaza van az orvosnak. Éreznie kell, hogy mellette vagyok és várom, hogy felébredjen! Már rajtam volt a kényelmetlen viselet, amikor az ajtó kinyílt és megpillanthattam azt a személyt, akiért még az életem is eldobnám magamtól, ha azt kérné. Tudom, hülyén hangzik, mert soha nem kérne ilyet, de akkor is! Egy teljesen steril szobába voltunk, ahová még a hangok se szűrődnek be. Csak a rengeteg gép csipogása töltötte be a szobát. Mindegyik gép kijelzőjén más villogott. Felkaptam a sarkokban elhelyezett széket és a lehető legközelebb vittem az ágyon fekvő barátnőmhöz.
- Remélem hallod amit mondok! Szeretlek és nem hagyhatsz itt! Szükségem van rád! - szorítottam meg a hófehér kezét. Jég hideg volt, nem csak a keze, hanem az egész teste. A kócos haja lágyan omlott a kórházi ágyneművel borított ágyra. Az arca hófehéren csillogott a pislákoló lámpa fényében. Nekem akkor is Ő a legszebb a világon! Most egy a fontos, hogy felébredjen és elfelejtsük ezt az egészet! Ezer dolog kavargott a fejemben! Mi lett volna, ha nem megy el? Mi lett volna, ha nem engedem el? Már késő ezen törni a fejem! Megtörtént és nem lehet visszaforgatni az időt! Majd hirtelen az összes gép fej fájdító csipogásba kezdett... A kijelzőkön hirtelen minden életjel csökkenni kezdett.
- Orvost! - kiabáltam teljes erőmből. Szász és száz könnycsepp cikázott az arcomon. Nem vagyok vallásos, de bevallom most még egy imát elmormoltam magamban!
- Menjen ki! - jött be egy orvos.
- Nem! Mellette akarok lenni! - szorítottam meg Tina kezét.
- Vigyétek ki! - szólt két nagy darab ápolónak, akik könnyen felemeltek és kivittek a folyosóra. Dühös voltam, nagyon! Mellette lenne a helyem, és ők ezt nem hagyják!
- Harry! - Louis hangját hallottam, mellette Zayn, Liam és Niall lépkedtek.
- Ti meg...? - még nagyobb sírás tört rám.
- Ide utaztunk! A szállodába mondták, hogy mi történt! Hogy van Tina? - ült le Niall a padra.
- Nem tudom! Semmit nem tudok! Csak annyit, hogy lehet el fogom veszíteni! - rúgtam bele teljes erőből a falba.
- Nyugi! Chh! - nyugtatott Lou, majd megölelt. Én csak bőgtem és bőgtem. Teljesen kész voltam. Én Tina nélkül egy fél ember vagyok! Ő elrabolta a másik felem! Egy ember semmit nem ér ezen a nagy világon, ha nem ölelhető és csókolhatja azt, akit a földkerekségen a legjobban szeret!
- Mr. Styles! - jött ki az orvos. Mindannyian kíváncsian kaptuk rá a tekintetünk. Még a szívdobogásunk is hallatszott a nagy csendben - Sajnálom, de nem tudtuk megmenteni! Őszinte Részvétem!
- NEEEEEEEEE! - üvöltve boxoltam bele a fehér csempével borított falba. Majd a hátamat annak támasztva csúsztam le a földre.
- Úristen! - Louis szemeit is a könny lepte el. Tinát mindenki szereti... szerette! 

7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! ♥

 

27. fejezet ~ a vőlegénye!

~ Harry szemszöge ~
Feltettem a "nagy" kérdést és ő azóta csak áll. Gyorsan jött, de tudom, hogy így jó nekünk! Szeretem és ezt egy gyűrűnél jobban nem tudom kimutatni!
- Harry... nekem ez túl gyors! - vette ki a kezemből a dobozt megsimította a gyűrűt, majd összecsukta.
- Elhiszem, de nem úgy gondoltam hogy már holnap összeházasodunk! Legyen ez a végtelen és mérhetetlen szerelmünk jele! - vettem el tőle a fekete selyem borítású doboz, kinyitottam és megfogtam a kezét. Meglepődtem, megengedte hogy a középső ujjára ráhúzzam - Így nem fogják azt hinni, hogy eljegyzési gyűrű! - kacsintottam rá. Megcsókoltam. A nyelvünk egy ritmust diktált és egyre jobban kezdtünk belejönni, amikor megcsörrent egy telefon.
- Ne vedd fel! - csuktam be a terasz ajtót, de egy perce sem engedtem ki a karjaim szorításából.
- Harry! Lehet, hogy fontos! - puszilta meg a nyakam és besétált az étterembe. Előkereste a hang forrását, majd felvette a telefonját.
- Igen, én vagyok az! Öh... üdvözlöm! Rendben! - hallottam meg egy kis részletet a körülbelül 20 percig tartó telefonbeszélgetésből - Meglepett, de azonnal megyek! Viszlát! - remegő kézzel tette le a telefont - El kell mennem! - közölte velem.
- Mi? Most? - karoltam át a derekát és éreztem ahogy az egész teste remeg - Baj van, igaz?! - toltam kicsit távolabb, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.
- Dehogyis! Semmi baj! Szeretlek!! - úgy csókolt meg, mint még soha. Mintha egy végső búcsú csókot adott volna. Mire észbe kaptam már nem volt ott, csak az édes illatát éreztem.
Bementem kicsit összepakolni a piszkos tányérokat. Hatalmas zajra és kiabálásra kaptam fel a fejem. Azonnal kirohantam a teraszra. Ahogy lenéztem  Párizs legforgalmasabb utcája tárult a szemem elé. És akkor megláttam....Tina ott feküdt véresen az aszfalton. Hirtelen fogalmam sem volt mit csináljak. Az utcán lévő emberek mentőért kiabáltak, én pedig rohantam az utcára.
- Nem lélegzik! - kiabált egy férfi Tina mellett ülve.
- Nem az nem lehet! - futottam oda és mellé ültem én is. A mentő is villám gyorsan kiért. Fél órás próbálkozás után sikerült újra éleszteniük. Én csak ültem az út szélén és azon gondolkoztam, hogy ez az én hibám. Miért engedtem el magam mellől?
- Ön a hölgy hozzátartózója? - érdeklődött az egyik mentős, amikor már Tina állapotát stabilizálták és a mentőkocsiban volt.
- Igen, a vőlegénye vagyok! - nyeltem egy nagyot.
- Rendben! Szálljon be a kocsiba! - tessékelt be Tina mellé.

~ kórház ~
- Mr. Styles? Christina vőlegénye? - jött hozzám egy fehér köpenyes férfi, gondolom orvos volt.
- Igen, én vagyok az! - nyújtottam a kezem bemutatkozás képpen.
- Nézze, őszinte leszek! Christina nagyon súlyosan megsérült! A gerincét és az agyát is érte egy jókora ütés! - sokkot kaptam. Tényleg ennyire súlyos?
- Lehet túl éli, lehet nem! Nem akarom, hogy reménykedjen a reménytelenben ezért mondom így! Ha felébred akkor is lehetnek még maradandó károsodások! - a fejemet fogtam és én még mindig mondatnál tartottam a felfogás szintjén...
- És milyen maradandó károsodások jöhetnek szóba? - próbáltam visszafojtani a kitörni akaró sírást, de egyre nehezebben tudtam kordában tartani magam.
- Bénulás, sokáig tartó emlékezet kiesés, kóma! De nézze még napestig sorolhatnám ezeket! Most az a fontos, hogy mellette legyen és segítse a felépülésben! - ütögette meg a vállam együtt érzően. Én nem tudok nélküle élni! Mi van ha mégis nélküle kell folytatnom tovább az életem, örökre?


7 HOZZÁSZÓLÁS után újabb rész ;))♥


 

26. fejezet ~ romantikus!

- Olyan hihetetlen ez az egész! - csuktam be a szállodai szobánk ajtaját.
- Tudom! - leült a franciaágyra és az ölébe húzott.
- Elmegyek fürdeni! - pattantam fel és a szekrényhez mentem, pizsama után kutatni.
- És én? - sírást szimulált, de nem hatott meg ezzel.
- Te addig... csinálj valamit! - nevetve zártam be a fürdőszoba ajtót.
Megengedtem a tusolót, melyből először hideg víz folyt. Aláálltam és hagytam hogy teljesen vizes legyek. Ez a nap maga volt a paradicsom. Egy dolgot megtanultam, soha ne szaladj el a problémáid elől. Boldog vagyok! A tusoló alatt állás 15 perc gondolkodást és 3 perc tisztálkodást foglalt magába, mint mindig! Megfésülködtem, megmostam a fogam és felvettem Harry egyik pólóját.. nem találtam jobb pizsamának valót. Lassan kiléptem a fürdőből. Nem lepődtem meg, amikor a szunyókáló Harry hangja ütötte meg a fülem. Óvatosan betakartam, majd én is mellé bújtam az ágyba.
- Jó éjt kicsim! - puszilva ölelt át a derekamnál.
- Neked is! - kapcsoltam le a mellettem álló lámpát. Kicsit nehezen jött álom a szememre, de sikerült nekem is az álmok földjére jutnom.

~ reggel ~

Még nem volt erőm kinyitni a szemem, így az ágyon kezdtem tapogatózni. Teljesen üres volt a franciaágy. Harry nem volt ott.
Kezdtem bepánikolni. Az egész tegnapi napot csak álmodta volna? Nem, az nem lehet! Sírni kezdtem, de nagyon. Remegett mindenem.
- Jó reggelt! - jött be nagy vigyorral Harry - Hé.. mi történt? - rohant az ágy mellé, leült és jó szorosan megölelt.
- Csak megijedtem, hogy nem voltál mellettem! - töröltem le a könnyeim.
- Nyugi, itt vagyok! Soha többé nem hagylak el! - csókolt meg lágyan - De most el kell mennem egy kis időre... valami koncert helyszínt megnézni! - állt fel és egy gyors puszit nyomott a homlokomra - Ja.. este egy vacsora? - fordult vissza.
- Persze, jó lenne! - ültem fel az ágyba. Ő pedig kiviharzott a szobából.
Valami nincs rendben! Titkol valamit, de mit? Egész nap ezen kattogott az agyam. Azért sikerült a megfelelő ruhát kiválasztanom, ami illik egy vacsorára.

~ este ~
Felöltöztem és egy kis sminket is dobtam magamra. Nem mondta Harry, hogy mikor jön, de gondolom 7-8 körül. Pontosan fél nyolckor kopogást hallottam.
- Szia! - nyitottam ki az ajtót.
- Gyönyörű vagy! - mért végig édesen csillogó szemeivel.
- Köszönöm! - pusziltam meg.
Egy étterembe vitt. Ismét egy furcsa dolgot vettem észre... csak mi voltunk ott vacsorázni. Gondolom nem akar felhajtást, és még senki nem tudja, hogy kibékültünk. Az étterem terasza egyenesen a kivilágított Eiffel-toronyra nézett. Kiakartam menni egy kicsit levegőzni, de Harry közben behozta a vacsorát. Megvacsoráztunk, mondhatom isteni volt a kaja, de hát nem csoda, hiszen ez Párizs, a francia ételek fővárosa.   
- Menjünk ki a teraszra! - tolta ki a székét óvatosan.
- Rendben! - álltam fel én is.
A kilátás maga volt a megtestesült csoda. Az egész város gyönyörű fénypompában úszott. Ennél romantikusabb hely nincs a világon!
Harry valamit szöszmötölt a zsebében. Kicsit idegesnek tűnt. Én csak az Eiffel-tornyot bámultam... majd hirtelen az előttem térdelő Harryre kaptam kíváncsi tekintetem... Ebbe meg mi ütött? Csak nem...?
- Christina Collins, hozzám jönnél? - és akkor felcsillant a fekete dobozban egy fényesen csillogó gyűrű, én pedig meg se tudtam szólalni...



7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!


 

25. fejezet ~ A szerelem városa, Párizs!

- Anya?! - fordultam a hang irányába - Hogy kerülsz ide?
- Meglepetés akartam okozni, de úgy látom, tudtad, hogy jövök! - ölelt meg erősen. Hirtelen fel se tudtam fogni. A szemem előtt még a felszálló párizsi járat lebegett.
- Nem tudtam! - vettem el tőle a csomagjait.
- Akkor mit csinálsz a reptéren? - simogatta meg az arcom, pont úgy mint Tina.
- Hosszú történet... - hát, igen! Anyának még nem meséltem Tináról. Nem azért, mert nem szerettem volna. Csak túl gyorsan zajlott körülöttem az élet és nem volt időm.
- Hallani szeretném! - tette csípőre a kezeit és lábaival ideges dobolásba kezdett. Leültem egy reptéri székre, majd megvártam míg ő is helyet foglal mellettem. A legelején kezdtem, mikor megismertem Tinát. Anyunak mindent elmondok, a legapróbb titkaimig. Visszaemlékezni nagyon fájdalmas dolog. A szívem a mellkasomon keresztül kiszeretett volna szabadul a nagyvilágba, hogy kikiabálja, SZERETEM! Szeretem Christina Collinst! 
- Most már értem! Biztos gyönyörű lány, ha ennyire elcsavarta a fejed! - bámult maga elé, majd hirtelen rám kapta kérdő tekintetét - És miért ülsz még itt?
- Mert mit csináljak? - tártam szét a kezeimet értetlenül.
- Menj utána! - pattant fel anya.
- Párizsba megyek! - kiabáltam, talán túl hangosan, mert az egész reptér engem figyelt...
- Mikor megy a legközelebbi Párizsi járat? Fél óra múlva? Tökéletes! Akkor szeretnék egy helyet foglalni rá! Nagyon szépen köszönöm! - hallottam messziről anyu hangját, ahogy egy nővel beszélgetett.
- Tessék a jegyed! - nyomta a kezembe. Megpusziltam, majd tárcsáztam Lou számát.
- Hallo?! Merre vagy? Megtaláltad? - egyből kérdezősködni kezdett, nem is engedett szóhoz jutni.
- Reptéren vagyok! Nem találtam meg... - mondtam kicsit szomorúan.
- Akkor mi a fenét keresel még ott? - vont kérdőre.
- PÁRIZSBA UTAZOK! - kiabáltam a telefonba. Szerintem a többiek is ott voltak, mert hatalmas füttyszóval szakították meg a telefonok közötti kapcsolatot...
Párizs, a szerelmek városa...


~ Tina szemszöge - Párizs ~
Az Eiffel-torony alatt sétálgatni valami csodálatos. Mindenhol gyerekek rohangálnak, idősek sétálgatnak és szerelmes párok csókolóznak... az utóbbi eléggé ki tud készíteni. Féltékeny vagyok rájuk, ők boldogok! Én is lehetnék az, de megint elmenekültem! Igaza volt Lounak, állandóan ezt csinálom! Gyáva vagyok! Félek a szerelemtől! Félek attól, hogy valaki tényleg, igazán tudna szeretni. Látom magam, ahogy 90 évesen magányosan, macskákkal öregszem meg. Ezen gondolkodva ültem le egy padra. Néztem a sikoltozó gyerekeket és az őket vigasztalni próbáló szülőket. Majd hirtelen valami a szemem útjába került. Piros színű volt, azt hiszem. Mire nagy nehezen megláttam hogy egy nagy csokor vörös rózsa. Éppen mondani akartam, hogy szerintem összekevert valakivel az illető, aki mögöttem állt, de amikor megfordultam...
- Szia! - Harry hatalmas vigyorgó fejével találtam szembe magam.
- Te? - mutattam rá, mert a meglepettségtől meg se tudtam szólalni...
- Nagyon szeretlek! - adta át a rózsákat könnyes szemmel. Felálltam és mellé sétáltam.
- Ez... gyönyörű, de... - a számra tapasztotta kezét.
- Mondd azt, hogy nem szeretsz! - fogta meg a kezem. Megráztam a fejem, hátha felébredek és ezt csak álmodtam, de semmi nem történt. Már én is sírni kezdtem. Átadta a rózsacsokrot és elindult. Én csak ott álltam, mint egy zokogó óvodás kislány és tudtam hogy valamit tennem kell!
- Harry, várj! SZERETLEK! - kiabáltam utána. Ő megállt és megfordult. Leraktam a rózsát a padra és felé kezdtem rohanni. A karjai közé érve jól megöleltem.
- Hiányoztál! - puszilta meg a fejem. Kezével felemelte az állam és megcsókolt! A felhők felett jártam. Párizs tényleg a szerelem városa!


7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!♥

24. fejezet ~ megállíthatom!

Mary körülbelül fél órája ment el. Azóta itt ülök és csak meglepetten bámulok ki a fejemből. Hogy tehette ezt? Nem értem a logikáját, pedig én is nőből vagyok. Gondolkodásom Harry zavarta meg.
- Jó reggelt! Jobban vagy? - válaszképp csak bólintottam. A nyugodt tekintetéből úgy sejtem, hogy Mary még nem osztotta meg vele a döntését, vagy azt várja hogy majd én számoljak be Harrynek? - Szeretlek! Tessék, kimondtam! Mindennél jobban szeretlek és nem tudok nélküled élni! - fakadt ki.
- Harry, én... nem tudok erre mit mondani! Nekem idő kell, nem tudok egyik napról a másikra ismét olyan szerelmet érezni irántad, mint régen! - a szemében könnyeket véltem felfedezni. A szívem majd szétszakad a fájdalomtól, de ez a helyes út.
- Ne tedd ezt velem! -markolt bele kócos hajába.
- Harry, értsd meg, kérlek! Neked és nekem se jó így, hogy hetente összeveszünk! Időre van szükségem, mást nem tudok mondani! - felálltam és közelebb mentem hozzá. Kezeimmel végig simítottam a puha arcát és elsétáltam mellette egyenesen Lou szobájába.
- Gyere be, ha bemersz! - hallottam Lou válaszát a kopogásomra.
- Szia! Használhatnám a telefonod? - nyitottam ki a kissé nyikorgó ajtót.
- Persze, tessék! Nem megyek ki, ha nem baj! - kacsintott felém egyet majd a laptopját vette az ölébe.
- Hallo! Igen, Jó napot! Szeretnék egy jegyet a délutáni Párizsi járatra. Nagyon jó, persze hogy megfelel! Köszönöm szépen! Viszlát! - raktam le a telefonom, majd Lou tágra nyílt szemeit volt szabad megcsodálnom.
- Ismét lelépsz? - csapta le a laptopot.
- Igen! - vágtam hozzá a telefont.
- Mindig menekülsz! Nem unod még? - kezdett kiabálni. Soha nem láttam még ilyen dühösnek - Mi lenne, ha egyszer nem futnál el a gondjaid elől? - csapott a mellette lévő üvegasztalra, ami kicsit megremegett.
- Ez legyen az én dolgom! Szeretem Harryt, de én... - sírás tört rám és teljes egészében belém fojtotta a szavakat. Nem volt más választásom, minthogy kirohantam a szobából. A lépcső legutolsó fokára leültem és tovább sírtam. Összeszedtem a gondolataimat és teljesen biztos voltam benne, hogy jól cselekszem. Felálltam és átmentem Niáékhoz.
- Szia. Jó hogy jössz! - Nia éppen a kis Adamet kergette végig a házon. Hihetetlen, hogy egy év alatt mennyit nőtt ez a csöppség.
- Nia, kérlek legalább te érts meg engem! Most elfogok utazni egy időre, gondolkodnom kell! Erre nincs megfelelőbb hely Párizsnál. - osztottam meg vele a tervemet.
- Rendben van! De vigyázz magadra és ne maradj sokáig! Ugye tudod hogy Harry ismét belefog betegedni a távozásodba? - figyelmeztetett. Előtörtek az utolsó távozásom emlékei. Gyorsan, válasz nélkül felrohantam a szobámba és minden szükséges dolgot bedobáltam a három bőröndömbe. Mostanában elég sokat utaztam, ezért nem nagyon pakoltam ki, így gyorsan végeztem. Hívtam egy taxit, elbúcsúztam Adamtől és az unokanővéremtől.


~ reptér ~
A repülőtéren feltűnően nagy volt a felhajtás. Nem nagyon foglalkoztam vele, addig a pillanatig, amíg meg nem szólítottak.
- Christina! Tényleg megpróbálta megölni magát? Miért menekül? Az igaz, hogy terhes Harry Stylestól? - kérdések hadával bombáztam. Én csak tátott szájjal bámultak a fotósokat és riportereket. Honnan tudták, hogy elutazom? 
- Nem válaszolok! - megelégeltem a hülye kérdésiket. Mi az hogy terhes vagyok? Honnan szednek ilyen baromságokat? Istenem, mi lett a normális, nyugodt, hétköznapi életemből?!


~ Harry szemszöge ~
A kanapén ülve üres tekintettel bámultam a tv sötét képernyőjét.
Gondolkodni próbáltam. Hogyan legyen tovább? Elmegy, ismét! És én nem tehetek elleni semmit... vagy mégis?!
- Louis! Kocsi kulcs? - pattantam fel és rohantam a konyhába.
- Azt hiszem véletlen a kocsiban hagytam! - mutatott a kint parkoló kocsira.
- Ezért még később kapsz, de most megmentem a szerelmemet! - mosolyogtam rá mint egy vadalma.
- Végre megjött az eszed! Gyerünk te hős szerelmes! - kiabáltak ki a fiúk utánam. Amilyen gyorsan csak lehetett a reptérre hajtottam. Mindenki fellökve rohantam a reptéren lévő nagy üvegablakhoz. Éppen akkor pillantottam meg a felszálló gépet.
- Ez az Styles, megint elcseszted! - magamat dicsérve ütöttem egyet az ablakba és a fejem a hideg üvegnek támasztottam... Elment!
- Harry?! - csapta meg a fülem az ismerős, kellemes hang...


6 hozzászólás után újabb rész! ♥

23. fejezet ~ a tiéd!

~ Tina szemszöge ~
Teljesen összetörtem a beszélgetésünk óta. Fáj, hogy nem azt mondtam, amit szerettem volna. Igazából elakartam neki mondani, hogy szeretem és nem tudok nélküle élni, de akkor eszembe jutott Mary. Nem tehetem ezt vele! Inkább szenvedjek én, mint ő. A fiúk annyira aranyosak... egy bulit szerveztek az érkezésemre, amit sajnos nem tudok élvezni. Ilyen állapotba nem tudok bulizni! Úgy hogy fogtam magam és az ideiglenesen idevarázsolt bárpulthoz ültem.
- Egy vodkát jéggel! - mondtam a pultosnak és az asztalra csaptam. Fél percen belül már a harmadik körnél tartok. Úgy érzem, hogy így nem érzek semmit és nem fáj semmi. Nem fáj, hogy Harry mással boldog. Nem érdekel, ha holnap az lesz a címlapokon, hogy "Christina Collins alkoholba fojtja bánatát!". Jelenleg az ég világon semmi sem érdekel! Most csak a jó öreg vodka és én vagyok. Megtudom érteni azokat az embereket, akik a felejtés miatt isznak. Én miért ne tehetném így? Azért mert híres vagyok? Ez még eggyel több okot ad erre. Mindenki szeretne a híres emberek helyében lenni. Miért? Csak azért, mert a fél világ ismer minket, de ők nem tudják, hogy milyen az, ha egész nap fotósok követnek és rajongók ezrei vernek tábort a házad előtt...
- Jézusom Tina, te részeg vagy! - támaszkodtam meg Zayn vállán.
- Én? Nem vagyok részeg! - hányinger tört rám és ahogy tudtam a wc-re rohantam. Azt hiszem ilyen közelről még soha nem vettem szemügyre a wc csészét.
- Héé, jól vagy? - nyitotta rám az ajtót Harry.
- Persze! Menj csak, én jól megvagyok! - legyintettem egyet, majd ő tényleg elhagyta a helységet. Most ez komoly? Nem látja, hogy szarul vagyok? Lehet hogy azt mondtam jól vagyok, de nem így érzem... És ő itt hagy! Döbbentem feküdtem le a jéghideg csempére. Mi a fene van velem? Teljesen felemészt és tönkre tesz a szerelem! Ismét a wc felé emeltem a fejem és hagytam, hogy jöjjön aminek jönnie kell! Kicsit nyugodtabban dőltem ismét vissza a hideg fürdőszoba padlójára és lassan elnyomott az álom.

~ Másnap ~
Elviselhetetlen fejfájásra keltem. A fejem szét akart robbanni, sőt nem is sok választotta el tőle. A tegnap este az alkohol ellenére teljesen megmaradt az emlékezetemben. A békés beszélgetés Harryvel, az ivás és a wc közeli elemzése is. Azt hiszem, hogy soha nem voltam ilyen részeg. Erőt vettem magamon és felálltam a földről. A testem tiszta hideg volt. Nagy nehezen megtámaszkodtam a szekrény szélébe, így néztem magam a tükörbe. Sápadt arc, beesett szemek, fehér száj és elkent smink. Gratulálok Christina, ez maradt a szupermodellből. Mikor elkönyveltem magamba, hogy ennél szarabbul már úgy se lehetek, akkor átöltöztem és a konyhába sétáltam. Közben kicsit körül néztem a fiúk lakásában, mert soha nem volt még idejük végig vezetni rajta. Az emeleten volt öt ajtó, mindegyiken egy-egy fiú neve szerepelt, vagyis négyen, mivel az utolsón egy szál répa lógott... tehát az Louis szobája. A kis házi túrám után egy aspirin keresése volt a fő célom. Találtam is egy dobozzal a konyhaszekrény egyik fiókjában.
- Jó reggelt! - üdvözölt Mary.
- Volt már ennél jobb is! - nyeltem le a gyógyszert egy nagy pohár vízzel együtt.
- Látom jól sikerült az este! - vett le egy tálat, amibe tejet öntött.
- Azért nem annyira jól! - ültem le az asztalhoz. A két tenyerembe temettem az arcom.
- Figyelj! Tegnap tudtam meg, hogy te és Harry... - ekkor felkaptam a fejem - hát hogy együtt voltatok, mielőtt leléptél!
 - leléptem? végül is mondhatjuk így is! jó hogy azt nem vágja a fejemhez, hogy cserben hagytam Harryt... mondjuk ez is igaz lenne.
- És? Ez már régen történt! - próbáltam úgy tenni, mintha már alig emlékeznék az egészre és nem is érdeklene.
- Én vettem el tőled! Igaz? - ült le velem szembe.
- Nézd, Harryvel a kapcsolatom már nem volt olyan mint régen, de...inkább hagyjuk! - egyik kezemmel a fejemet támasztottam.
- Lehet hogy hülyeséget csinálok és biztos hogy megfogom bánni, de nem tudok a boldogságotok útjába állni! Harry még mindig szeret téged, és én ez ellen nem tudok semmit tenni, sőt nem is akarok. Már csak rajtatok áll, hogy szeretnétek e folytatni ott ahol abba hagytátok... én kilépek az életetekből! - ezt komolyan gondolja? Tényleg ennyire bolond, vagy csak ennyire szereti Harryt? Nem tudom már hogy mit gondolja? Hogyan cselekedjek, hogy mindenkinek jó legyen??


6 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!

22. fejezet ~ Ő tovább lépett!

A nagy taps után elhagytam a kifutót. Eddig nem nagyon foglalkoztam Harryvel, de most újra előtörtek az érzéseim. Az öltözőmbe érve teljesen összetörtem. Vajon mi van vele? Szeret még, vagy lehet már nem is emlékszik rám? Mély gondolkodásomat kopogtatás zavarta meg.

- Ööö.. Gyere! - léptem a hatalmas tükör elé.

- Christina! - sikoltozott Louis, majd nem kímélt meg a szoros öleléstől sem.

- Te..is..hiányoztál! - motyogtam, amikor levegőt tudtam venni - Sziasztok! - üdvözöltem a többieket is, amikor Lou elengedett.

- Most akkor mesélj, hogyan is kerültél te ide? - húzta fel a szemöldökét Zayn, amikor már mindenki helyet talált magának az öltözőben.
- Talán úgy, hogy ez a munkám? - ismét a tükörhöz léptem és a sminkem kezdtem lemosni.
- Ezt hogy érted? - vakarta meg a fejét Niall.
- Úgy, ahogy mondtam... felkerestek, hogy engem szeretnének a kifutókon látni... és most itt vagyok! - fordultam feléjük kitárt karokkal és egy hatalmas mosollyal.
- És most hol laksz? Úgy értem, hogy visszaköltöztél? - szólalt meg Harry is. Kicsit nehezen jött ki a torkán hang.
- Nem...vagyis nem tudom! Utazgatok! Most éppen Pekingből jöttem ide, szóval elég sok helyen jártam már. - próbáltam elmagyarázni a helyzetem, de úgy látom ők nem tudják mivel kell megküzdenie egy modellnek. Majd ismét kopogás hallatszott.
- Gyere be! - kiabáltam, majd folytattam tovább az "álarcom" lemosását.
- Oh... Sziasztok! Biztos te vagy Christina, a fiúk rengeteget beszélnek rólad! - jött be egy gyönyörű, barátságos és kedves lány.
- Szia! Igen, Christina Collins! - pusziltam meg.
- Én pedig Mary White vagyok! - az a mosoly az arcán hihetetlenül szép volt, mint egy igazi angyali mosoly - Harry, jönnél egy kicsit? - fordult oda a fiúhoz.
- Mi.. Ja, igen! - állt fel és kisétáltak az ajtón.
- Kedves lány! Honnan ismeritek? - támaszkodtam a sminkes asztalnak. A fiúk teljesen összezavarodtak. Nagyon furcsán kezdtek motyogni. Semmi nem értettem és azt se hogy miért viselkednek így.
- Ő Harry barátnője! - csapott a térdére Zayn, aki Loutól egy szúrós pillantást kapott. Én pedig úgy tettem, mintha nem is érdekelne, pedig legszívesebben leugrottam volna egy hídról. Ekkor jutott eszembe a levél, amit a távozásomkor írtam nekik. Ott leírtam, hogy ha nem tud várni, akkor lépjen tovább... ő megtette, tovább lépett. Talált egy gyönyörű, kedves lányt, aki még nekem is szimpatikus, nem tudom Mary-t utálni, azért amit én rontottam el, és ami az én hibám. Az én hibám, hogy most nem én csókolom és ölelem Harryt. Mindent elrontottam...
- Sajnálom Tina, de előbb-utóbb úgy is megtudtad volna! - simogatta meg a hátam Lou.
- Semmi baj, nem a te hibád.. ez csak az én gondom. És amúgy is, ha Harry vele boldog, akkor én boldog vagyok - hajtottam le a fejem, nehogy észrevegyék a kicsit könnyes szemeim.
- Tudjuk, valójában nem így gondolod! Nem kell elrejteni az érzéseid! Mi itt vagyunk melletted! - ült le mellém Niall, én pedig már zokogva borultam a nyakába.
A fiúknak fél órájukba telt, mire megnyugtattak. Igazán szerencsés lány Mary. Nem is tudja, hogy mennyire. Lehet jobb ez így? Ez is kifog derülni idővel...


~ Harry szemszöge ~
A fiúk egy "üdv. újra itthon Tina!" bulit szerveztek. Most úgy érzem, hogy az életem teljesen kezd a fejére állni. Szeretem Maryt és ő egy fantasztikus lány, de... mindennél jobban imádom Tinát. Ő a mindenem és hogy most újra láttam és hallottam a hangját, az érzéseim iránta még jobban felerősödtek. Nem szeretném megbántani Mary, hiszen ő nem tehet semmiről, ő nem is tudja hogy én meg Tina... 
- Szia. Bejöhetek? - azt hiszem egy dobbanást kihagyott a szívem, amikor Tina jött be a szobám ajtaján.
- Ömm... persze, gyere csak! - pakoltam kicsit összébb a szobámba, ugyanis elég nagy volt a felfordulás.
- Harry, nyugi! - fogta meg az idegesen járó kezeim és megvillantotta meseszép mosolyát.
- Én...sajnálom, de te elmentél és akkor jött Mary és... - a számra tapasztotta a kezét. Hihetetlen, hogy ő milyen nyugodt. Azt hittem egy-két pofont kapok tőle, de semmi, még egy csúnya szó se.
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam hogy gratulálok és legyetek boldogok! Nézd, én kedvelem Maryt, soha nem ártanék se neki, se a kapcsolatotoknak! - folyamatosan a padlót kémlelte. Őszintén hangzott, amit mondott, de nem nézett a szemembe. Lehet így gondolja, de szerintem valójában nem ezt súgja a szíve. Nem hagyta hogy megszólaljak, csak csendben felállt és kisétált az ajtón. Talán ezzel a nyugodtságával még jobban felkavart, mintha elkezdett volna most kiabálni és szitkozódni. Lehet, hogy ő is tovább lépett már régen, csak nem meri bevallani? Lehet hogy ezzel akar kínozni? Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben, de ennek véget kell vetni...


6 hozzászólás után új rész!

21. fejezet ~ a múlt és a jelen találkozása

~ 1 év múlva - Tina szemszöge ~

Egy hosszú év telt el Harry meglepetésszerű látogatása óta. Hogy mégis mi a fene történt akkor? Még most is emlékszem az egészre...:

- de hülye voltam... - rontott be Harry az ajtón - még nekem volt bűntudatom, közben meg te itt enyelegsz a pasiddal!

-  Harry, nyugodj! Meg tudom magyarázni! - álltam fel.

- Hallgatlak... - kulcsolta össze kezeit a mellkasánál - tudod mit? nem vagyok rád kíváncsi és a kifogásaidra sem, láttam amit láttam! - ezzel ki is rohant az ajtón.

Nem adott időt hogy megmagyarázzam... Akit ölelgettem, az nem a pasim volt, hanem az eltitkolt testvérem. Igen, elég hihetetlenül hangzik, de igaz! Anyu nem direkt titkolta el, hanem megakarta védeni apámtól. Tudta, hogy engem már nem tud megmenteni, de mentette ami menthető volt és ez a személy volt a nálam 1 évvel fiatalabb öcsém, Tom. Amikor hallotta a híreket és eszébe jutott, hogy valójában ki is vagyok én neki, akkor az első útja hozzám vezetett. Elmesélt mindent, azt hogy anyu tartotta vele a kapcsolatot és hogy engem is megismert, azokból a történetekből amiket anyu mesélt neki rólam. Még ma is kicsit szokatlan, hogy nem egy üres házban kelek fel, ugyanis Tom is itt lakik, nem is beszélve a két kis kutyánkról és a jó öreg Paulról se feledkezzünk el. Paul lakásában szivárog a víz, így ideiglenesen a ház lakója lett ő is... megjegyzem ez az ideiglenes elszállásolás 2 hónapja tart. És hogy velem mi történt egy év alatt? Sok minden. Harry még aznap haza utazott. Azóta se egy telefon, se egy üzenet. A banda többi tagjával néha-néha beszélek, de nem rendszeresen, sőt ők sem tudják, hogy hogyan élek most Magyarországon.

A fiúk távozása után megkeresett egy divatcég, hogy szeretnének felkérni kifutómodellnek. Először elutasítottam, majd jobban átgondoltam és elfogadtam az ajánlatot. Úgy gondoltam egyszer élünk és végül is semmi vesztenivalóm nincs, ezzel csak nyerhetek. Így is történt. Az első megjelenésem 8 hónapja volt. Azóta rengeteg minden történt. Az emberek már Magyarország szupermodelljének emlegetnek, címlapokon a fényképeim köszönnek vissza és minden héten van legalább egy divatbemutatóm. Híres lettem! Eleinte nagyon rosszul viseltem, hogy megállítanak az utcán és attól is nagyon féltem, hogy majd mindenkinek a híradóból fogok beugrani, mint az a lány akit megakartak ölni. De szerencsére ez még elő se fordult. Párizs, Sydney, New York, Barcelona, Manchester, Las Vegas, Velence, Bécs, Peking, Tokió és még sorolhatnám azokat a városokat, ahol kifutóra léptem, de talán most jön a legnehezebb divatbemutató, A londoni divathetek. Én fogom a legvégén az úgymond Főruhát bemutatni. Angol hírességek kapnak majd helyet a kifutó mellett és a ONE DIRECTION tagjai lesznek a V.I.P vendégek...

~ London ~

- Tina! Siess, mindjárt te jössz! - igazgatta rajtam a ruhát a divattervező, aki mellesleg meleg... minden jó pasi meleg! - Jól van szépségem! - lökött egyet rajtam és máris a kifutón voltam.

Már magabiztosan lépkedek, azért kellett egy kis idő míg megszoktam a 10-20 cm magassarkú cipőket. Már majdnem a kifutó végére értem, amikor megláttam ŐT. Értetlenül motyogott valamit Lounak, aki egy "nem értem"-et tátogott és hirtelen elkezdett tapsolni. Mire észbe kaptam, addigra vakuk villogtak, fütyültek és hatalmas tapssal díjaztak. Én pedig csak álltam és Őt néztem...

 

6 hozzászólás után új rész!

20. fejezet ~ meglőtték!

~ Nia szemszöge - Magyarország ~
A híradóban hallottaktól szinte sokkot kaptam. Nem tudtam otthon ülni, azonnal Magyarországra utaztam. Egy szót nem tudok magyarul, igaz hogy félig innen származok, de a szüleim soha nem tartották fontosnak, hogy megtanuljak a nyelvet. Felhívtam azt a tv-t, ahol hallottam a borzalmas esetről. Megadták a kecskeméti ház címét, de még most sem tudták megmondani, hogy kihalt meg. A rendőrség titokban tart mindent. Egyenesen Kecskemétre utaztam, ami ott fogadott kétségbeejtő volt. Mindenhol rendőrök és orvosok.
- Beszél angolul? - mentem oda egy rendőrhöz.
- Igen, de itt nem tartózkodhat! - terelt egy fehér szalag mögé.
- Christina Collins az unokahúgom! Mondja hogy nem halt meg! - sírva fogtam meg a vállát.
- Asszonyom, jöjjön utánam! - fogta mg kedvesen a kezem és egy lesötétített autóhoz vitt - Szálljon be! - nyitotta ki óvatosan az ajtót, közben folyton a környéket kémlelte.
Örömömben még jobban sírni kezdtem. Tina a kocsiban ült és ápoló társaságában.
- Tina! - öleltem meg... el se hiszem, hogy él.
- Megfojtasz - ő csak nevetett, mintha semmi nem történt volna.
- Jól vagy? Megsérültél? - tapogatni kezdtem, remélve hogy semmi sebhelyet nem találok rajta.
- A karomból most szedtek ki egy golyót, de amúgy jól vagyok! - kacsintott. Nem hiszem el, hogy még egy kicsit sem rázta meg az eset. Vajon lélekben tényleg ilyen erős, vagy csak játssza a kemény lányt, aki legbelül a fájdalomtól ordít?!

~ Tina szemszöge ~
Senki nem hiszi el, hogy jól vagyok. Miért lennék rosszul? Megérte egy golyót kapnom, mivel az egyik férfi meghalt a másik pedig életveszélyben van. Azért egy kicsit magamba zuhantam, amikor megtudtam, hogy én öltem meg a pasast, de ezt kellett tennem. A másik súlyos sérült Paul, ő három golyót kapott, de nagyon erős és az orvosok szerint fel fog épülni.
- Tényleg jól vagyok! - veregettem meg Nia hátát és a felkötözött kezemmel kiszálltam a kocsiból. Vakuk villogtak és kérdésekkel halmoztak el.
- Válaszolj egy pár kérdésre, majd elfognak menni utána! - biztatott Kevin.
- Christina, hogy érzi magát? - nyomott egy mikrofont a számhoz egy riporter.
- Köszönöm, a körülményekhez képest jól! - köhintettem egyet és mosolyogni próbálkoztam.
- Pontosan mi történt, és kik a sérültek meg? - érdeklődött egy angol nő.
- Úgy is mondhatjuk, hogy bérgyilkosok támadtak meg az éjszaka. Az egyik testőröm, Paul megsérült, jelenleg kórházban tartózkodik. Az egyik bérgyilkos meghalt, a másik életéért pedig az orvosok küzdenek! - válaszoltam angolul. Közben beugrottak az éjszaka eseményei és kicsit szédülni kezdtem, de ahogy jött úgy hamar el is múlt.
Válaszoltam még egy pár kérdésre, majd a rendőrök bekísértek a házba, hogy pontosan elmeséljük mi történt és hogyan.

~ Harry szemszöge - London ~
Nia szólt, hogy Magyarországra utazik, ennek már több mint 10 órája. Azóta szinte a telefonon ülök.
- Miért nem telefonál? - csaptam idegesen az asztalra. Az én hibám, ha valami baj történt. Minden az én hibám! Hogy lehetek ekkora balfék?
- Nézd! - mutatott a tvre Zayn. A képernyőről Christina mosolygott vissza. Azt az érzést nem lehet megmagyarázni, amit akkor éreztem. Szeretem Őt!
- Szép Délutánt! - mosolygott a műsorvezető - A kecskeméten történtekről lesz először szó! - egy kép jelent meg a képernyőn, rajta Tina és 4 férfi vigyorgott - Jól vagyok, végül is CSAK egy golyót kaptam! Ezzel a mondattal kezdte Christina Collins a sajtótájékozatót. - idézett a nő egy mondatot. Hogy mi? Meglőtték?
- Apám... elég kemény fából faragták! - veregette meg a térdem Liam.
- Nem gondolod, hogy beszélned kéne vele? - fordult velem szembe Zayn.
- Szóba se állna velem! - tártam szét a karjaim.
- Úristen, meg se próbálod? Gyáva vagy! - vágott hozzám dühösen egy párnát és felállt.
- Nem vagyok gyáva! - védtem meg magam.
- De az vagy! Feladtad, szóval ezt a játszmát már elvesztetted! - igaza van. Félek! Félek attól, hogy elutasít és elküld a fenébe. Félek attól, hogy már nem bízik bennem. Egyszerűen már félek mindentől.
- Pakoljatok! Oda utazunk! - adta ki a parancsot Louis.
- Hol van az az oda? - húzta fel a vállait Niall.
- Magyarországon! - pattant fel Liam és villám gyorsan előkereste a bőröndöket.
- Zayn.. Louis.. Niall.. Én.. és Harry - nyomta a kezünkbe a táskáinkat.
Amilyen gyorsan lehetett, olyan gyorsan bedobáltam a cuccaimat a táskába és a földszinten vártam a fiúkat. Fél óra múlva már a repülőn ültünk. Elképzeltem a találkozást százszor.... mindig másképpen.
- Végre! - nyújtózkodott Zayn a gépez elhagyva.
- Hello Magyarország! - kiabált Lou.
- Pszt! - fogta be a száját Liam - Szerintem nem kéne nagy feltűnést keltenünk, most Tina miatt vagyunk itt. A rajongóknak nem kell erről tudni!
- Én is így gondolom! - értettem vele egyet, majd beszálltunk egy kisbuszba, amit Lou rendelt. Másfél - 2 óra lehetett az út. A szívem szinte a torkomba dobogott, amikor megállt a kocsi a ház előtt. Én szálltam ki a leghamarabb és szinte berontottam a házba, ezzel meglepetést okozva. Azt hiszem én sokkal jobban meglepődtem! Nem erre számítottam. Tina a kanapén ült és egy fiút ölelgetett...

8 HOZZÁSZÓLÁS UTÁN ÚJ RÉSZ!

19. fejezet ~ túl késő..?

~ 5 nap múlva - a tárgyaláson ~

- Maga biztos abban hogy az édesapja ölte meg az édesanyját? - a tanúk padján faggatott apám védőügyvédje.
- Nem.. vagyis igen! Honnan kéne nekem tudnom? - kezdett idegesíteni a rengeteg kérdés.
- Hölgyem, kérem viselkedjen! - ütött egyet a "kalapácsával" a bíró.
- Elnézést! - hajtottam le a fejem. A védőügyvéd valamit beszélt az apámmal, majd szót kért a bírótól.
- Tisztelt bíróúr! A hallottak és látottak alapján jogunk van feltételezni, hogy Christina Collins végzett az édesanyjával! - olvasta fel a papíron szereplő szöveget a férfi. Ledöbbentem, hirtelen még levegőt se kaptam. Azt akarják bemesélni az embereknek, hogy egy gyilkos vagyok. Ez kész vicc!
- Van bizonyítéka? - mocorgott a székén a bíró.
- Nincs, ezért szeretném a tárgyalás elhalasztását kérni! - lépett közelebb az ügyvéd és egy levelet adott át. A kissé idős bíró lassan végig olvasta, majd mély gondolkodásba kezdett.
- A benyújtott kérvényt elfogadom, a tárgyalást 1 hónap múlva folytatjuk! - és ezzel be is rekesztette a tárgyalást.
Én továbbra is csak ültem, rajtam kívül már senki nem volt a teremben, vagyis azt hittem.
- Christina! - jött közelebb Ádám, a rendőr - Kelleni fog egy ügyvéd! - vetette fel a lehetőségeimet.
- Nem kell! Nem csináltam semmit... ártatlan vagyok! - a sírás kerülgetett.
- Te tudod, de ha szükséged lesz rá akkor szólj! - simította meg a vállam és elhagyta a termet.
- Kisasszony, ideje mennünk! - jött be a már ismeretlennek nem mondható testőröm, Josh. Megismerkedtem velük. A határozott és erős külső, lágy és kedves belsőt takar mind az öt srácnál. Josh, Kevin, Michael, Thomas és Paul néven mutatkoztak be, de nem ez a rendes nevük.. ezek olyan álnevek, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy az életük árán is megvédenek.
- Mehetünk! - álltam végre fel.
- Elindultunk! - suttogta bele az órájába Josh. Igen, az órájába.... rájöttem, hogy egy beépített mikrofon bújik meg benne. Így szokták egymás tudtára adni, hogy éppen mit csinálok. Néha idegesítő, de meglehet szokni.
8 perc múlva "otthon" is voltunk.  Kevin fáradtan huppant le a kanapéra, majd én is mellé ültem. Harryre gondoltam, a vele eltöltött időre és a szerelmünkre. Esélyt se adtam neki hogy megmagyarázza a dolgokat.
- Min gondolkozol kicsi lány? - érdeklődött a testőri szolgálom legfiatalabb tagja, Paul.
- Csak eszembe jutott London! - mosolyogtam rá, pedig nem is London járt az eszembe. Amikor az életemről meséltem nekik, akkor azt kihagytam, hogy ismerem a One Direction tagjait, sőt az egyik a pasim volt vagy még most is az... még én se tudom.
- Vacsora! - kiabált Kevin, a csapat konyhatündére.
Megettünk az isteni vacsorát, majd mindenki aludni ment, velem az élen.

~ PM 12:21 ~
Hatalmas csattanásra keltem fel az éjszaka közepén. (Lehet még nem említettem, de egy nagy házba költöztünk át, a szállodai szoba kicsit kicsi volt hat ember számára...) Megkerestem a papucsom és halk léptekkel az szoba ajtajához mentem. Ahogy kiléptem a szobából valaki elkapott hátulról és befogta a számat. Felkapott és berohant velem a fürdőbe.
- Nyugi, Josh vagyok! - hatalmas kő esett le a szívemről, de lehet túl hamar megkönnyebültem - Itt az ideje megvédenünk téged! - ismét görcsbe rándult a hasam.
- Ezt hogy érted? - tudtam, hogy miről beszél, de az ő szájából akartam hallani.
- Valahogy két pasi bejutott a házba, fegyver van náluk! - tudtam mit kell tennem, a fiúkkal már hatvanszor elpróbáltuk, hogy ha valaki meg akarna ölni... ennek is itt az ideje. Josh felállt a fürdő hideg kövéről és kiment, én megkerestem az elrejtett pisztolyt a wc mellett. Thomastól kaptam, hogy baj esetén használhassam. Összeszedtem az összes létező erőmet és elhagytam a fürdőszobát. Lassan lépkedtem le a lépcsőkön és egyenesen a konyhába mentem, ugyanis ez volt a feladatom. Közben a pisztoly mindig magam előtt tartottam lövésre készen. Úgy éreztem magam, mint egy filmben. Megmondta Thomas, hogy ennek is el fog jönni az ideje, és igaza volt. Valaki megfogta a vállam, ekkor lövések zengtek az egész házban. Tudtam, hogy lőnöm kell, de lehet már késő...?

~ Harry szemszöge - London ~
Unottan kapcsolgattam a tv-t. Hiányzott Tina, mindennél jobban. Rendbe kell hoznom a dolgokat.
- Hagyd itt! - kiabált rám Lou. Éppen egy híradónál vettem le az ujjaim a kapcsolóról. Pont a külföldi híreket mondták, fogalmam sincs miért ezt szeretné nézni?!
" Hatalmas lövöldözés tört ki egy kecskeméti házban, Magyarországon! Élőben kapcsoljuk a helyszínre utazott riporterünket!" - mondta a bemondónő. Eszembe jutott, hogy Tina magyar származású és most ő is ott tartózkodik. Aggódni kezdtem, de szerintem ok nélkül. Miért lövöldöznének Tinára?
"Üdvözlöm a nézőket! A szemtanúk elmondása szerint kettő vagy három férfi tört be a házba, de nem kirabolni akarták azt, hanem egy embert megölni. Hogy ki volt ez az ember? A neve Christina Collins, aki az apja ellen indult gyilkossági tárgyaláson tanúskodott ma és aki öt testőrrel tartózkodott a házban. Információink szerint egy ember meghalt és ketten sérültek meg súlyosan a lövöldözésben. Nem lehet tudni, hogy ki a halott és kik sérültek meg! Később még jelentkezem a fejleményekkel!"
- Nem, az nem lehet! - ezt hajtogatta folyamatosan Lou. A fejemben a nő szavai visszhangoztak: .." egy ember meghalt!"

8 hozzászólás után új rész!