Az "induló járatok" alatt felsorakozott számtalan helységnevet és időpontot fürkésztem. London - 8.00 AM. Remek. 7 óra 50 perc van és Isabellának még csak a szellemét se látom! Remélem rájön, hogy most puskázta el élete legnagyobb lehetőségét, de ahogy "ismerem" sokkal nagyobb az egoizmusa, minthogy beismerje magának ezt a fatális tévedést. Nem is tudom, hogy gondoltam?! Egy olyan lányt akartam jobb útra téríteni, aki számára ez az út jó. Tehát valójában ő nem is tudja, hogy milyen az élet a gettón kívül. Nem látott még galambokat etető embereket, se türelmesen sorba álló vásárlókat és gondolom felhőtlenül vidáman játszó gyerekeket se. Az ő szótárukban nem is szerepelnek a nyugodt, csendes, vidám és kedves szavak. Ezek helyét a fegyver, az önkény, a drog és a börtön vette át. Kíváncsi típus vagyok és az FBI közelségét kihasználva kicsit utána néztem, milyen múltat tud maga mögött Isabella. Más börtön viselt férfiak 70 évesen se rendelkeznek annyi priusszal, mint ő. Könyörgöm! 17 évesen 8-szor ült sitten, 64-szer vitték be egy-egy éjszakára és összesen 780 börtönben eltöltött napja van. Felfoghatatlan! Ja... és egy csomó ügyben még gyanúsított, de ezeket valamilyen rejtélyes dologból kifolyólag a rendőrségnek még nem sikerült megoldani. Lehet jobb is nekem, ha nem keveredek bele ezekbe az ügyekbe. Visszamegyek Londonba - az FBI tudta nélkül - és próbálom felépíteni azt, amit magam után leromboltam. Először is a fiúk! Körülbelül 2 hónapja nem tudok róluk semmit, a cikken kívül semmit!
- Megkérném a Londonba tartó járat utasait, hogy fejezzék be a beszállást! A járat 5 perc múlva indul! - egy női hang kezdett sürgetni. Visszatérve a valóságba... felkaptam a táskám és elindultam a repülő felé.
- Várj már! Ha nem vársz meg nem megyek sehova! - kiabálást hallottam. Egy nagy lendülettel fordultam vissza és csak reménykedtem, hogy azt a lányt pillantom meg, akit szeretnék. És bejött! Isabella rohant felém a tömegen átverekedve magát.
- El se hiszem, hogy itt vagy! - segítségképp elvettem a csomagját, hogy levegőhöz jusson a nagy futás után.
- Oké, oké. Mielőtt elkezdenél sírni örömödben, előtte inkább szálljunk fel! - cinikus modorral vette el a táskáját és szorgos léptekkel elsétált mellettem. Nem mondanám, hogy megdöbbentem, hiszen ezt már megszoktam tőle.
- Szóval egy valamit tudnod kell! - kényelmesen helyet foglalt miután felszálltunk a gépre - Csak úgy simán nem lehet itt hagyni se a gettót, se a bandát! Most mindenki engem keres! Aki kiakar lépni, azt hazaárulónak tekintik és az életével kell fizetnie!
Ha akarnék, akkor se jöhetnék vissza és ez nagy részben neked köszönhető! - bökött a mellkasomra egyet, majd hátradőlt a széken és behunyta a szemét. Evvel most bűntudatot akart ébreszteni az amúgy is nyugtalan lelkembe? Nem elég , hogy még mindig keresnek a bérgyilkosok én pedig az FBI védelmére fittyet hányva visszamegyek Londonba, ráadásul egy olyan lánnyal, akit szintén megakarnak ölni, ja... és most még ő engem hibáztat ezért is. Ennyit arról, hogy megpróbálok láthatatlan és vissza húzodó maradni!
~ London ~
- Neked ez tök természetes? - kérdezte az Oxford Streeten sétálva Isa.
- Micsoda? - kicsit figyelmetlen voltam. Nagyon is lefoglalt az a gondolat, hogy újra a londoni levegőt szívom. Remek érzés annak a tudatnak a birtokában lenni, hogy képes voltam legyőzni a félelmeimet és itt vagyok!
- Az a pasi végig mért tetőtől-talpig és a szeme valamilyen oknál fogva megakadt a hátsómon! - mondta teljesen ingerülten. Meg kell szoknia, hogy itt az emberek komolyabb következmények nélkül bámulhatnak és leszólíthatnak.
- Nyugi! Ez nem Brazília és a gettó! Türtőztesd magad! - kicsit visszább fogtam, mert éreztem hogy legszívesebben jól összeverné a pasast.
- Engedj el! - kirángatta a karját a kezemből és elindult a kocsijába beszálló "kukkoló" felé. Ajajj! Itt valami nem oké!
~ Harry szemszöge - London ~
- Szálljatok már be! - kiabált kissé feszülten Louis.
- Szabad? - egy lány lökött félre és csak lazán beült a kocsimba. Még reagálni se tudtam... mire odanéztem, addigra a kocsim sehol!
- Hééé, az az én kocsim! - kiabáltam utána, de már meg se hallhatta. - Láttátok ezt? Ellopta a kocsim! - teljesen döbbenten fordultam a srácokhoz. Hirtelen ők se fogták fel olyan gyorsan történt minden.
- Úristen! Bocsánat! A barátnőm kicsit ideges lett egy férfi miatt, aki megbámulta! Nem ide valósi, így nem tudta kezelni a dolgokat és kicsit berágott! - hadarta egy női hang a hátunk mögött. Éppen jól beakartam neki olvasni, hogy nem gondolja komolyan, hogy ezzel minden meg van oldva, de amikor megfordultam teljesen elakadt a szavam. Felismertem. A napban fényesen csillogó, szinte vakító vörös haja és a teljesen tökéletes arca kitűnt a szürke hétköznapi emberek tömegéből! Alig 1 méterre állt tőlem és zavartan a haját kezdte piszkálni...
20 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! :)
