45. fejezet ~ 40 év ide vagy oda...

- Nagyi, nagyi. Miky meghúzta a copfom - felkaptam a fejem és három aprócska árnyék közeledését figyeltem meg. Levettem a szemüvegem és a rongyosra olvasott könyvet a kandallóra helyeztem.
- Miky, kérj bocsánatot a húgodtól! - rekedtes hang szólaltam. Megköszörültem a torkom és halovány mosollyal tekintetettem a három manócskára. Rájuk nézve eszembe jutott a múlt. Bizton állíthatom, hogy megérte a sok szenvedés és kín. Ez a három pici lény mutatja meg számomra, hogy mindent jól csináltam.
- Boccánat! - selypítős hang ütötte meg a fülem. Büszke pillantással jutalmaztam meg a szobába lévő egyetlen "férfit".
- Nagyi, ez mi? - a kicsi Claudia egy nagy piros könyv félével jött felém. A mosolyom egyre szélesebb lett a ráncos arcomon, ahogy felismertem a rég nem látott albumot.
- Tudod, amikor a papival összeházasodtunk elhatároztam, hogy egy albumban összegyűjtjük az életünk legszebb pillanatait.
- Nézzük meg! - az eddig szótlan Emily lelkesen ugrándozva ütögette az album fedelét. Csendre intettem őket. Ők szófogadó gyermekként leültek elém törökülésben és teljes nyugalom honolt a lakásra. Mély levegőt vettem és felcsaptam a selymes fedelet.
- Ez te vagy nagyi? - Miky hitetlenül mutatott az első oldalon szerepelő fehér ruhás, fiatal nőre.
- Igen. 20 éves voltam, amikor igent mondtam a papinak. Fiatalok és szerelmesek voltunk - ráncos kezeimmel végigsimítottam a kissé meggyötört képen. A széle gyűrött volt és szamárfüles.
- Huhh, de jóképű volt a papi! - Claudia csodálkozó tekintete siklott végig a következő képen. Harry volt az. A nászutunkon készült Málta szigetén. Az a két hét volt életem egyik legszebb pillanata. Persze csak a gyerekeink Ashley és Liliana születése után.
- Bizony, nagyon sármos volt - elismerően bólogattam.
- Mi az, hogy sármos?- Emily kíváncsi tekintetét az enyémbe furta. Egy pillanatig gondolkodtam a helyes válaszon, majd megfogalazódott bennem a számukra érthető definíció.
- Azon férfiak tulajdonsága, kikbe egy perc alatt beletudsz szeretni - mondtam komolyan, majd a végét kissé elnevettem.
- Tényleg? - egy ismerős hangra lettem figyelmes a hátam mögül. Tudtam, hogy Ő az, így hátra se fordultam. Csak lehunytam a szemem és vártam míg elönt a mámor. Idős vagyok, de nem egy érzéketen tuskó. Harry még mindig olyan hatással van rám, hogy az néha már fáj.
- Papi! - mindhárman lelkesen pattantak fel és odarohantak nagyapjukhoz. Nagyapa. Hihetetlen, hogy Miky születése óta, azaz nyolc gyönyörű éve, még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy nagyszülők lettünk. Varázslatos érzés, amikor a lányaidat foghatod a kezedben, de amikor az unokákat dédelgeted, az teljesen más. Az már egy komolyabb elismerés neked, azaz nekem. Bizonyítja, hogy remek, életrevaló gyerekeket neveltünk fel, akik egy csepp hezitálás nélkül rád merik bízni a az unokáidat, mert tudják, hogy ennél jobban helyen nem is lehetnének.
- Meglepetést hoztam - mondta Harry titokzatos. Kíváncsian tettem le az albumot. Időskoron ellenére a fittségem a régi. Pillanatok alatt felpattantam és transzba esett Unokák után slattyogtam. A konyhából hangos sikítások hallatszottak. Belöktem az ajtót és elém tárult a teljesen megtömött konyha. Először a két büszkeségemet pillantottam meg. Ashley Mikyt és Claudiát szorongatta, Liliana pedig Emilyből próbálta kiszorítani a szuszt is. Mindkettőjük mellett büszkén állt a két vejem. Barátságos és meghitt mosolyukat rám villantották. El se tudom mondani, hogy hányszor köszönték meg nekünk azt, hogy ilyrn remek lányokat neveltünk fel. Ashley bíróként tevékenykedik a londoni bíróságon, Liliana pedig ügyvéd. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de mindkettőjüket a jogi pálya elég erősen vonzotta.
Én is végig ölelgettem őket. Alig beszéltünk pár szót a munkáról máris ajtó csapkodás hallatszott. Bombaként robbantak be a régi szép ismerősök az élen Dorissal és Zaynnel. Mögöttük szorosan jött Louis Harryvel, őket pedig Liam és Niall követte.
Hatalmas hangzavar keretében üdvözöltük egymást. Egy kis idő után letelepedtünk a nappaliba és sztorizgatni kezdtünk. Miután Harryvel egybekötöttük az életünket a banda még szép, fényes 12 évig a világ zenei listáinak élén állt. Körülbelül 10 éve volt az utolsó dedikálás. Azóta már nyugodtan mondatom, hogyha nem is hétköznapi életet élünk, de legalább egy idős házaspárként élhetjük a mindennapjainkat.
Ashley egy fényképezőgépet vett elő és egymás mellé ültetett minket. Éreztem Harry kezeit a derekamon. Mellém ült és a három unokát az ölünkbe helyezte. Hatalmas mosoly terült mindenki arcán és katt... máris kattogott a fényképező.
- Tökéletes! - mondta derült arccal Ashley.
Tökéletes. Ez a szó újra értelmet nyert számomra. Régen nem hittem, hogy valami is lehet körülöttem tökéletes, de ma mindent másképp látok. Nos, igen. Az életem TÖKÉLETES!

VÉGE... Δ