~ Harry szemszöge - 1 héttel később ~
Az ideiglenes szobámba feküdve a gyomrom korgása törte meg a félórája tartó csendet. Éhes lettem. Nem volt kedvem felkelni, nem volt kedvem lemenni a konyhába és főleg nem volt kedvem Edward és Tina... vagyis "Molly" enyelgését néznem. De nem maradhatok a szobába se örökre. Szóval mély levegőt vettem, felálltam és kiléptem a biztonságot jelentő falak közül. Éppen a "szerelmesek" szobája előtt haladtam el, amikor hangos puffanás visszhangzott a folyosón. Mi történt? A kíváncsiságom vezetett rá arra, hogy megfogjam a kilincset és kinyissam az ajtót.
A látszat néha csal... szokták mondani, de sajnos az ajtó mögött történteket nem lehet félreérteni, mert pontosan az történt... Edward Tinán feküdt és a nyakát csókolgatta. A szívem körülbelül kihagyott, amikor tudatosult bennem, hogy valójában minek vagyok szem és fültanúja. A gyomrom is felfordult...
- Harry te mi a ...? - lökte le magáról Edet, aki egy hangos csattanással a földön landolt.
- Én csak.... - vakartam meg a tarkóm, miközben a fejem majdnem felrobbant a féltékenységtől - Most inkább megyek! - még két percet maradok és szétverem Edwardot... nem mintha bajom lenne vele, de ez csak reflex. Féltékeny vagyok, igen!
- Veled meg mi van? - nézett rám az újság felett Niall. A fiúk is mind kérdőn néztek rám. Ledobtam magam a kanapéra és a térdemre csaptam, evvel próbáltam megadni magamnak a lökést, azt a lökést, amivel végre kibírtam nyögi, hogy mit láttam!
- Éppen most láttam Tinát és Edet... - a négy srác közül talán csak Lounak ugrott be, mire gondolok.
- Csak nem? - mutatott az egyik ujjával az emeletre. Egy aprót bólintottam, jelezve, hogy eltalálta.
- Nem értem! - tette le az idegességében összegyűlt újságot Niall.
- Harry látta, ahogy Tina és Ed szeretkeznek! - kiabálta Lou.
- Ohh! - hallatszott minden felől. Leesett nekik.
- Kösz Lou! Hangosabban nem lehetett volna? Már csak egy kés hiányzik a hátamból! - inkább a tenyerembe temettem az arcom, nehogy meglássák a könnyes szemeim. Ez tényleg szarul esett.
- Hozzak kést? - tette fel a hülye kérdését Niall. Nem rég kelt fel... ez a lassú felfogásának oka!
- Szerintem ezt csak jelképesen értette! - húzta vissza Liam a szőkét a helyére... közben persze alig kapott levegőt a röhögéstől.
~ Tina szemszöge ~
Életemben nem kerültem még ilyen kínos helyzetbe. Istenem... azt hiszem most rontottam el az egészet Harryvel! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Gyorsan magamra kaptam a pólóm és Edet szó nélkül magára hagytam. Szabályosan végig rohantam a folyóson, le a lépcsőn és a nappaliban hirtelen megálltam. A srácok ültek ott. Liam és Zayn nagyon röhögött valamin, Niall duzzogva ült a fotelbe, Louis pedig Harrynek magyarázott valamit.
- Khmm! - köhintettem és 5 pár szem fürkészte arcom. Ismét egy kínos pillanat. Harry már biztos beszámolt az kis "akciónkról".
Jobbnak láttam, ha felmegyek a szobámba...
~ Harry szemszöge ~
A történtek után visszavonulót fújtam a szobámba. Szó szerint beleestem az ágyba. A fejem nem a puha ággyal találkozott, hanem valami papír zörgött alatta. Megtámaszkodtam az egyik kezemmel az ágy szélén és szemügyre vettem a papírt. Egy boríték volt... Harry volt ráírva. Felvettem, visszadőltem az ágyra, kibontottam és olvasni kezdtem:
"Drága Harry! Nem állsz velem szóba...megértem! Ezért írok most levelet neked! Egy undorító lány vagyok a szemedben, tudom! Elfogadom, hogy nem vagy képes rám nézni! De egyet tudnod kell... S Z E R E T L E K! és ez ellen se te, sem én nem tudok tenni semmit! Ezen még az idő se tud változtatni, ez egy örökké tartó érzelem irántad! Majd jön egy másik, ezzel a mondattal szokták nyugtatgatni magukat a lányok. Nekem jött egy másik, aki a kedvességével talán enyhített egy kicsit a fájdalmamon, de az érzéseim ugyan olyan erősek maradtak irántad, mint voltak... sőt talán erősebbek! Nem akarok regény írni, és nem akarom, hogy most egyből a nyakamba ugorj! Csak kérlek értsd meg, hogy SZERETLEK! Harry Styles! TE vagy az, akit akarok!
Szeretettel: egy olyan lány, aki kb. 200-szor elcseszte az életét! :)"
9 HOZZÁSZÓLÁS után Új Rész! ♥♥
- Köszönöm srácok! Ennél cikibb helyzetbe nem is kerülhettem volna! - léptem ki a mozi terem ajtaján és egyből az ott várakozó négy fiúhoz léptem.
- Szenvedett és ... - mentegetőzött Zayn.
- Mert gondoljátok, hogy én nem? - húztam fel a szemöldököm, majd kicsit lazábbra vettem a stílusom... Harry és Edward nevetve, hülyéskedve találtak rá a társaságunkra.
- Örülök, hogy megismerhettem Molly tesóját! - veregette meg Harry vállát Ed. Tesó? Az enyém? Az meg hogy?
- Nem is mondtad, hogy van testvéred! - kulcsolta össze ujjainkat Edward. Ennél rosszabb nem is lehet már! Itt állok egy sráccal, aki a pasim... közben itt egy másik srác, aki megkérte a kezem és aki úgy tudta meghaltam. És itt van még négy tökfej, akik meg csak jót szórakoznak ezen... nem hogy segítenének!?
- Hiányoztál húgi! - nyomott egy nagy puszit a hajamba Harry, az állítólagos bátyám!
- Fáradt vagyok! Menjünk! - próbáltam kivágni magam ebből a kínos szituációból. Sikerült is. Doris, Zayn indult el először, majd Liam telefonnal a kezében követte őket. Harry és Edward még mindig egymással volt elfoglalva... Én meg Louval az oldalamon baktattam utánuk.
- Ez így jó lesz! - hatalmas vigyorral a fején mutatott Edékre.
- Louis Tomlinson! Remélem nem akarod, hogy én töröljem le a vigyort az arcodról! - a tenyerem az arca felé közeledett, ő pedig csukott szemmel várta a csattanást. Nem történt semmi. A szeme kinyílt.
- Félsz... ugye? - nevettem. Egy picit megveregettem az arcán, majd elsétáltam mellette.
- Nem is félek! - kiabált utánam, amikor észrevette, hogy rég nem állok mellette.
~ 25 perccel később ~
- Érezzétek otthon magatok! - invitálta be a "vendégeinket" Ed.
- Szép, nagy ház! - fütyült Niall.
- A mi ízlésünket tükrözi! - húzott magához Ed. Megcsókolt. Ott mindenki előtt... Mikor eltávolodtunk, Harry tekintetét kerestem. Nem volt a nappaliban. A társaságot magára hagyva a konyhába sétáltam egy pohár vízért. Levettem egy poharat és megnyitottam a csapot. Jég hideg víz folyt belőle. Most éppen erre volt szükségem...
- Húgica, húgica! - egy hang zavart meg az ivás közben. Megijedtem, így hirtelen a számban lévő folyadék a falon kötött ki. Ijedt fejemet hátra kaptam és Harryt pillantottam meg. A széken ült, de ahogy ránéztem egyből felállt - Ház, pasi, barátok... Tökéletes az életed! - egyre közelebb jött és láttam a mérhetetlen haragot a szemében.
- Tökéletes? Nem is tudsz semmit róla! - tettem le a poharat. Lelkiekben már teljesen felkészültem egy baromi nagy veszekedésre... csak vártam, hogy ő hogyan fogadja a dolgokat.
- Az enyémnél csak jobb lehet! Van fogalmad róla mennyit szenvedtem miattad? - fogta meg a csuklóm.
- Hidd el, hogy tudom! Én is szenvedtem! - nem néztem a szemébe... nem volt erőm. Tudtam, ha a szemébe nézek, akkor teljesen elgyengülök és a karjaiba kötök ki... nem akarom ezt tenni Eddel. Nem érdemli meg!
- Téged Edward megvigasztalt... gondolom! - a másik kezét az állam alá csúsztatta és felemelte. A szája vészesen közel volt az enyémhez. A szemem becsuktam és vártam, hogy... - Azt hitted ilyen könnyen megbocsájtok? Naiv vagy! - lökött egyet rajtam amitől a konyhapult szélénél kötöttem ki.
- Harry... Sajnálom! - kiabáltam utána, de nem is foglalkozott velem.
- Három hétig nem fogunk unatkozni! - jött be Edward röhögve a konyhába.
- Ezt hogy érted? - ráztam meg a fejem, hogy kicsit kirángassam magam az előbb történtek hatása alól.
- Amerikában maradnak három hétig és mondtam, ne költözzenek szállodában... itt is elférnek a vendégszobákba! - osztotta meg velem is a tényeket. Nekem beleszólásom sincs?
- Komolyan? - a hangom egy jó pár oktávval feljebb csúszott.
- Jól elleszünk! Nyugi! - egy biztató mosollyal hagyta el a konyhát.
Tehát... három hétig nézhetem Louisék tökfejét, ezzel nincs is gond, de élvezhetem Harry lenéző pillantásait és hallgathatom a véget nem érő beszólásait! Hurrá, azt hiszem életem legpocsékabb három hetének nézek elébe...
9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!
~ Tina szemszöge - Amerika ~
- Szia kicsim! Elmentem! - kiabált be Edward a konyhába.
- Rendben! Szia! - ültem le a kanapéra.
Tudom, magyarázattal tartozom mindenkinek. Először is, hogy miért rendeztük meg a halálom? Egyszerű a válasz... apám megakarja bosszulni, hogy élete végéig a börtönbe fog ülni, mert ezt nekem köszönheti. A rendőrség tudomására jutott, hogy Párizs összes létező bérgyilkosa engem keres! Durván hangzik...ugye? Nem volt más választásom, mint eltűnni! Nem akartam Kristent és Harryéket sem belekeverni az én dolgomba. A szívem darabokra tört, amikor kiderült, hogy Harrynek nem mondhatom ezt el, nem ölelhetem meg és nem csókolhatom meg soha többé! Egy tanúvédelmi program keretében kaptam új nevet és új életet Amerikában. Itt mindenki a kedves Molly Littlet látja bennem, fogalmuk sincs, hogy valójában ki is vagyok! Az első 1-2 hét borzalmasan nehéz volt. Mindig Harry járt a fejemben, hogy mit csinálhat, gondol-e rám vagy már új barátnője van?! Aztán jöttek új barátok, ismerősök szomszédok, akikkel igazán jól kijövök. És jött egy fiú, Edward... egy fiú, aki a belső tulajdonságai alapján kísértetiesen hasonlít Harryre. Kedves, aranyos, vicces és még sorolhatnám. Eleinte csak barátok voltunk, aztán szép lassan kezdtek elmélyülni a dolgok kettőnk között. Valamiért nem ellenálltam neki. Elakartam felejteni Harryt és Londont is, hiszen oda többé nem mehetek vissza. Most Edwarddal élek New York egyik külvárosi részén. Az FBI szinte naponta járőrözik a ház körül és figyelnek, hogy nehogy rám találjanak. Ha ez mégis megtörténne, akkor jöhetne egy új város, új névvel és újabb ismeretlen emberekkel. Úgy néz az én életem már soha nem lesz a régi. Nem tudok, úgy kimenni az utcára, hogy ne néznék hátra, hogy követ-e valaki. Nem tudok semmilyen horror filmet nézni, mert napig rémálmok gyötörnek. Egyszerűen úgy érzem magam, mint egy kismadár, akit kalitkában tartanak. Én csak kiszeretnék szabadulni. Szeretném a normális 17-18 éves lányok életét élni, de ez lehetetlen! Kezdek beletörődni a sorsomba. Ez van, ezt kell szereti! Hiába szenvedek, ez ellen már semmit nem tudok tenni! Szerencsére Amerikában már elfelejtették a modell szakmában elfoglalt helyem, így könnyebb dolgom.
Egy újabb nap egyedül. Unottan kapcsolgattam a tv-t, amikor a csengő hangos hangjai jelezték, vendégem jött.
- Doris? Te mit keresel itt? - szó szerint beráncigáltam Zayn barátnőjét a házba, nehogy meglássák az FBI ember, ugyanis tilos régi ismerősökkel találkoznom. Louiséknak pedig azért árultam el, hogy támogassák Harryt és segítsenek rajtam túllépni!
- Hiányoztál! - ölelt meg. Meglepődtem, honnan tudja, hogy élek?
- Te is! - toltam el magamtól.
- Most ki fogsz faggatni, hogy hogyan találtalak meg... ugye? - dobta le magát a kanapéra. Csak hevesen bólogatni kezdtem és kíváncsian vártam a magyarázatát.
- Van egy haverom az FBI-nál! - kacsintott és a tv-t kezdte bámulni.
- Ennyi? - huppantam le mellé kicsit döbbenten. Ha ő ilyen egyszerűen megtalált, akkor a gyilkosoknak mennyi ideig tarthat a nyomomra lelni?
- Egy délutáni mozi? - dörzsölte össze tenyereit.
- Mibe sántikálsz? - vágtam rémült fejet.
- Semmibe! Csak egy mozi! - állt fel, majd engem is felhúzott.
- Oké! - mentem fel a szobámba és valami elviselhető ruhát kerestem.
~ mozi ~
Már a film felénél járhattunk, mikor az előttem lévő sorban mozgolódás zavart meg.
- Szeretném nézni a filmet! - csitítottam le őket.
- Én is! - hallottam meg egy hangot magam mellől. Doris nem lehet az, mert kiment kukoricáért.... és amúgy is neki nincs fiús hangja - Szia!
- Harry... - rajzolódott ki az előttem álló alakja. A szívemen hevesebben kezdett verni.
- Leülhetek? - adott egy puszit az arcomra. Bólintottam, ő pedig leült. Már mindenki tudja hol vagyok? Köszönöm Zayn, Niall, Liam és Louis... tényleg tudtok titkot tartani!
- Kicsim?! - hirtelen egy ismerős hang egy ismerős néven szólított. A másik oldalra kaptam a fejem és Edward köszönt vissza.
- Sssszziaa! - böktem ki nagy nehezen. Ő a másik oldalamon foglalt helyet. Nagy szerencsétlenségemre egy romantikus filmet néztünk. Szinte ugyan abban a pillanatban simították meg a kezeim. Ők is észrevették majd kérdő tekintetük rám kapták. Magyarázatot vártak, amihez most egyáltalán nem volt kedvem. Én csak egyenes, megfeszített háttal ültem... Mi a fene jöhet még?
9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! ♥
~ Harry szemszöge - egy hónappal később ~
Egy kemény hónapon vagyunk túl... jobban mondva vagyok. A srácok Tina temetésének másnapján már bulizni voltak. Nem értem mi ez a hirtelen jó kedv és a határtalan röhögés! Ők már úgy tesznek mintha semmi nem történt volna, mintha nem vesztettünk volna el egy olyan embert, aki mindegyikünk szívében egy külön részt foglalt el! Én nem vagyok túl rajta! Sőt szerintem hülyeség az a mondás, hogy "majd idővel enyhül a fájdalom!". Ez egyáltalán nem így van. Minden nappal egyre jobban hiányzik! Hiányzik az illata, a hangja, a csókjai és az az édes mosolya. Nem tudok egy lányra se ránézni, mert mindenkiben őt keresem. "Az a lány ugyanúgy sétál, iszik, telefonál, mint Tina" - általában ezeket a dolgokat veszem észre az utcán. A fiúk néha rám szólnak ezért, akkor megpróbálom visszafogni magam, de nehéz! Nagyon nehéz! Persze összeakarom szedni magam, mert tudom, hogy ezzel az önpusztító és "kit érdekel?" hozzáállással Tinát nem tudom visszahozni! A fiúkat pedig nem hagyhatom cserbe! Most vagyunk a karrierünk csúcsán! Nem hagyhatom, hogy miattam csússzunk le onnan! A koncerteken hatalmas bulit csapunk, akkor én felveszem a "tök jól vagyok, köszönöm!" álarcomat és együtt ugrálok a színpadon a srácokkal.
- Harry! Megjöttünk! - jött be Liam Niallel a hátán. Őket követte Zayn, majd Louis is egy szál répa társaságában csatlakozott hozzánk.
- Látom! - ültem le a konyhapultoz és a kezemmel unottan támasztottam meg a fejem.
- Ne legyél már ilyen morcos! Tudod, hogy ezt már depressziónak szokták mondani? - okoskodott Lou.
- Ugráljak örömömben mert meghalt a barátnőm? - tártam ki a karjaimat. Ezt ők sem gondolhatják komolyan!
- Nem azt mondtam, de Tina már nem lehet veled és ezt el kéne fogadnod! - tolt elém egy cetlit Zayn. Egy meghívó volt.
- Hát ez? - mutattam a rózsaszín pillangókkal túl díszített papírra.
- Egy lánytól kaptuk! Ma hatalmas bulit csap, ott a helyünk! - ugrált fel-alá Louis. Nem veszik észre, hogy még teljesen kész vagyok?
- Jó szórakozást! - dobtam eléjük a meghívót és a lépcső felé lépkedtem.
- Te is jössz! - húzott vissza Liam.
- Biztos nem fogok bulizni! Miért vagytok ilyen érzéketlenek? Nem látjátok, hogy nekem csak Tina kell? Nem akarok csajozni! - rohantam fel idegesen a szobámba. Soha nem kiabáltam még velük! Lelkiismeret furdalásom is volt. Hiszen ők csak segíteni akarnak. Én meg ilyen bunkó vagyok velük!
- Harry gyere le! Mondanunk kell valamit! - kiabált fel Zayn a konyhából - Kérlek!
- Biztos elmondjuk neki? - hallottam Niall kétségbeesett hangját.
- Igen! Tudom, hogy ígéretet tettünk, de nem bírom tovább nézni, ahogy szenved... ez a bandának se jó így! - magyarázkodott Lou és ahogy beléptem mindenki elhallgatott. Szinte fagyos lett a hangulat.
- Figyelek! - tettem a kezeimet a szürke melegítő nadrágom zsebébe.
- Tina életben van! Amerikában él és boldog! - úgy tört ki Liamből az igazság, mint egy szunnyadó vulkánból a régóta gyűlő láva...
7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!
~ Harry szemszöge ~
- Most pedig menjen be hozzá! - nyitotta ki a mellettünk lévő ajtót. Bólintottam , majd léptem egy pár lépést előre. Egy üvegablak választott el csak tőle, de most mindennél fontosabb a biztonság. Egy ápolónő segített beöltözni egy steril ruhába, amit ilyenkor felszokás van. Ugyanis Tina a kórház intenzív osztályán fekszik. A baleset már vagy egy órája történt, de a szemem előtt még az a szörnyű látvány kavarog, amikor megláttam Őt ott feküdni! Igaza van az orvosnak. Éreznie kell, hogy mellette vagyok és várom, hogy felébredjen! Már rajtam volt a kényelmetlen viselet, amikor az ajtó kinyílt és megpillanthattam azt a személyt, akiért még az életem is eldobnám magamtól, ha azt kérné. Tudom, hülyén hangzik, mert soha nem kérne ilyet, de akkor is! Egy teljesen steril szobába voltunk, ahová még a hangok se szűrődnek be. Csak a rengeteg gép csipogása töltötte be a szobát. Mindegyik gép kijelzőjén más villogott. Felkaptam a sarkokban elhelyezett széket és a lehető legközelebb vittem az ágyon fekvő barátnőmhöz.
- Remélem hallod amit mondok! Szeretlek és nem hagyhatsz itt! Szükségem van rád! - szorítottam meg a hófehér kezét. Jég hideg volt, nem csak a keze, hanem az egész teste. A kócos haja lágyan omlott a kórházi ágyneművel borított ágyra. Az arca hófehéren csillogott a pislákoló lámpa fényében. Nekem akkor is Ő a legszebb a világon! Most egy a fontos, hogy felébredjen és elfelejtsük ezt az egészet! Ezer dolog kavargott a fejemben! Mi lett volna, ha nem megy el? Mi lett volna, ha nem engedem el? Már késő ezen törni a fejem! Megtörtént és nem lehet visszaforgatni az időt! Majd hirtelen az összes gép fej fájdító csipogásba kezdett... A kijelzőkön hirtelen minden életjel csökkenni kezdett.
- Orvost! - kiabáltam teljes erőmből. Szász és száz könnycsepp cikázott az arcomon. Nem vagyok vallásos, de bevallom most még egy imát elmormoltam magamban!
- Menjen ki! - jött be egy orvos.
- Nem! Mellette akarok lenni! - szorítottam meg Tina kezét.
- Vigyétek ki! - szólt két nagy darab ápolónak, akik könnyen felemeltek és kivittek a folyosóra. Dühös voltam, nagyon! Mellette lenne a helyem, és ők ezt nem hagyják!
- Harry! - Louis hangját hallottam, mellette Zayn, Liam és Niall lépkedtek.
- Ti meg...? - még nagyobb sírás tört rám.
- Ide utaztunk! A szállodába mondták, hogy mi történt! Hogy van Tina? - ült le Niall a padra.
- Nem tudom! Semmit nem tudok! Csak annyit, hogy lehet el fogom veszíteni! - rúgtam bele teljes erőből a falba.
- Nyugi! Chh! - nyugtatott Lou, majd megölelt. Én csak bőgtem és bőgtem. Teljesen kész voltam. Én Tina nélkül egy fél ember vagyok! Ő elrabolta a másik felem! Egy ember semmit nem ér ezen a nagy világon, ha nem ölelhető és csókolhatja azt, akit a földkerekségen a legjobban szeret!
- Mr. Styles! - jött ki az orvos. Mindannyian kíváncsian kaptuk rá a tekintetünk. Még a szívdobogásunk is hallatszott a nagy csendben - Sajnálom, de nem tudtuk megmenteni! Őszinte Részvétem!
- NEEEEEEEEE! - üvöltve boxoltam bele a fehér csempével borított falba. Majd a hátamat annak támasztva csúsztam le a földre.
- Úristen! - Louis szemeit is a könny lepte el. Tinát mindenki szereti... szerette!
7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! ♥
~ Harry szemszöge ~
Feltettem a "nagy" kérdést és ő azóta csak áll. Gyorsan jött, de tudom, hogy így jó nekünk! Szeretem és ezt egy gyűrűnél jobban nem tudom kimutatni!
- Harry... nekem ez túl gyors! - vette ki a kezemből a dobozt megsimította a gyűrűt, majd összecsukta.
- Elhiszem, de nem úgy gondoltam hogy már holnap összeházasodunk! Legyen ez a végtelen és mérhetetlen szerelmünk jele! - vettem el tőle a fekete selyem borítású doboz, kinyitottam és megfogtam a kezét. Meglepődtem, megengedte hogy a középső ujjára ráhúzzam - Így nem fogják azt hinni, hogy eljegyzési gyűrű! - kacsintottam rá. Megcsókoltam. A nyelvünk egy ritmust diktált és egyre jobban kezdtünk belejönni, amikor megcsörrent egy telefon.
- Ne vedd fel! - csuktam be a terasz ajtót, de egy perce sem engedtem ki a karjaim szorításából.
- Harry! Lehet, hogy fontos! - puszilta meg a nyakam és besétált az étterembe. Előkereste a hang forrását, majd felvette a telefonját.
- Igen, én vagyok az! Öh... üdvözlöm! Rendben! - hallottam meg egy kis részletet a körülbelül 20 percig tartó telefonbeszélgetésből - Meglepett, de azonnal megyek! Viszlát! - remegő kézzel tette le a telefont - El kell mennem! - közölte velem.
- Mi? Most? - karoltam át a derekát és éreztem ahogy az egész teste remeg - Baj van, igaz?! - toltam kicsit távolabb, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.
- Dehogyis! Semmi baj! Szeretlek!! - úgy csókolt meg, mint még soha. Mintha egy végső búcsú csókot adott volna. Mire észbe kaptam már nem volt ott, csak az édes illatát éreztem.
Bementem kicsit összepakolni a piszkos tányérokat. Hatalmas zajra és kiabálásra kaptam fel a fejem. Azonnal kirohantam a teraszra. Ahogy lenéztem Párizs legforgalmasabb utcája tárult a szemem elé. És akkor megláttam....Tina ott feküdt véresen az aszfalton. Hirtelen fogalmam sem volt mit csináljak. Az utcán lévő emberek mentőért kiabáltak, én pedig rohantam az utcára.
- Nem lélegzik! - kiabált egy férfi Tina mellett ülve.
- Nem az nem lehet! - futottam oda és mellé ültem én is. A mentő is villám gyorsan kiért. Fél órás próbálkozás után sikerült újra éleszteniük. Én csak ültem az út szélén és azon gondolkoztam, hogy ez az én hibám. Miért engedtem el magam mellől?
- Ön a hölgy hozzátartózója? - érdeklődött az egyik mentős, amikor már Tina állapotát stabilizálták és a mentőkocsiban volt.
- Igen, a vőlegénye vagyok! - nyeltem egy nagyot.
- Rendben! Szálljon be a kocsiba! - tessékelt be Tina mellé.
~ kórház ~
- Mr. Styles? Christina vőlegénye? - jött hozzám egy fehér köpenyes férfi, gondolom orvos volt.
- Igen, én vagyok az! - nyújtottam a kezem bemutatkozás képpen.
- Nézze, őszinte leszek! Christina nagyon súlyosan megsérült! A gerincét és az agyát is érte egy jókora ütés! - sokkot kaptam. Tényleg ennyire súlyos?
- Lehet túl éli, lehet nem! Nem akarom, hogy reménykedjen a reménytelenben ezért mondom így! Ha felébred akkor is lehetnek még maradandó károsodások! - a fejemet fogtam és én még mindig mondatnál tartottam a felfogás szintjén...
- És milyen maradandó károsodások jöhetnek szóba? - próbáltam visszafojtani a kitörni akaró sírást, de egyre nehezebben tudtam kordában tartani magam.
- Bénulás, sokáig tartó emlékezet kiesés, kóma! De nézze még napestig sorolhatnám ezeket! Most az a fontos, hogy mellette legyen és segítse a felépülésben! - ütögette meg a vállam együtt érzően. Én nem tudok nélküle élni! Mi van ha mégis nélküle kell folytatnom tovább az életem, örökre?
7 HOZZÁSZÓLÁS után újabb rész ;))♥
- Olyan hihetetlen ez az egész! - csuktam be a szállodai szobánk ajtaját.
- Tudom! - leült a franciaágyra és az ölébe húzott.
- Elmegyek fürdeni! - pattantam fel és a szekrényhez mentem, pizsama után kutatni.
- És én? - sírást szimulált, de nem hatott meg ezzel.
- Te addig... csinálj valamit! - nevetve zártam be a fürdőszoba ajtót.
Megengedtem a tusolót, melyből először hideg víz folyt. Aláálltam és hagytam hogy teljesen vizes legyek. Ez a nap maga volt a paradicsom. Egy dolgot megtanultam, soha ne szaladj el a problémáid elől. Boldog vagyok! A tusoló alatt állás 15 perc gondolkodást és 3 perc tisztálkodást foglalt magába, mint mindig! Megfésülködtem, megmostam a fogam és felvettem Harry egyik pólóját.. nem találtam jobb pizsamának valót. Lassan kiléptem a fürdőből. Nem lepődtem meg, amikor a szunyókáló Harry hangja ütötte meg a fülem. Óvatosan betakartam, majd én is mellé bújtam az ágyba.
- Jó éjt kicsim! - puszilva ölelt át a derekamnál.
- Neked is! - kapcsoltam le a mellettem álló lámpát. Kicsit nehezen jött álom a szememre, de sikerült nekem is az álmok földjére jutnom.
~ reggel ~
Még nem volt erőm kinyitni a szemem, így az ágyon kezdtem tapogatózni. Teljesen üres volt a franciaágy. Harry nem volt ott.
Kezdtem bepánikolni. Az egész tegnapi napot csak álmodta volna? Nem, az nem lehet! Sírni kezdtem, de nagyon. Remegett mindenem.
- Jó reggelt! - jött be nagy vigyorral Harry - Hé.. mi történt? - rohant az ágy mellé, leült és jó szorosan megölelt.
- Csak megijedtem, hogy nem voltál mellettem! - töröltem le a könnyeim.
- Nyugi, itt vagyok! Soha többé nem hagylak el! - csókolt meg lágyan - De most el kell mennem egy kis időre... valami koncert helyszínt megnézni! - állt fel és egy gyors puszit nyomott a homlokomra - Ja.. este egy vacsora? - fordult vissza.
- Persze, jó lenne! - ültem fel az ágyba. Ő pedig kiviharzott a szobából.
Valami nincs rendben! Titkol valamit, de mit? Egész nap ezen kattogott az agyam. Azért sikerült a megfelelő ruhát kiválasztanom, ami illik egy vacsorára.
~ este ~
Felöltöztem és egy kis sminket is dobtam magamra. Nem mondta Harry, hogy mikor jön, de gondolom 7-8 körül. Pontosan fél nyolckor kopogást hallottam.
- Szia! - nyitottam ki az ajtót.
- Gyönyörű vagy! - mért végig édesen csillogó szemeivel.
- Köszönöm! - pusziltam meg.
Egy étterembe vitt. Ismét egy furcsa dolgot vettem észre... csak mi voltunk ott vacsorázni. Gondolom nem akar felhajtást, és még senki nem tudja, hogy kibékültünk. Az étterem terasza egyenesen a kivilágított Eiffel-toronyra nézett. Kiakartam menni egy kicsit levegőzni, de Harry közben behozta a vacsorát. Megvacsoráztunk, mondhatom isteni volt a kaja, de hát nem csoda, hiszen ez Párizs, a francia ételek fővárosa.
- Menjünk ki a teraszra! - tolta ki a székét óvatosan.
- Rendben! - álltam fel én is.
A kilátás maga volt a megtestesült csoda. Az egész város gyönyörű fénypompában úszott. Ennél romantikusabb hely nincs a világon!
Harry valamit szöszmötölt a zsebében. Kicsit idegesnek tűnt. Én csak az Eiffel-tornyot bámultam... majd hirtelen az előttem térdelő Harryre kaptam kíváncsi tekintetem... Ebbe meg mi ütött? Csak nem...?
- Christina Collins, hozzám jönnél? - és akkor felcsillant a fekete dobozban egy fényesen csillogó gyűrű, én pedig meg se tudtam szólalni...
7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!
