27. fejezet ~ a vőlegénye!

~ Harry szemszöge ~
Feltettem a "nagy" kérdést és ő azóta csak áll. Gyorsan jött, de tudom, hogy így jó nekünk! Szeretem és ezt egy gyűrűnél jobban nem tudom kimutatni!
- Harry... nekem ez túl gyors! - vette ki a kezemből a dobozt megsimította a gyűrűt, majd összecsukta.
- Elhiszem, de nem úgy gondoltam hogy már holnap összeházasodunk! Legyen ez a végtelen és mérhetetlen szerelmünk jele! - vettem el tőle a fekete selyem borítású doboz, kinyitottam és megfogtam a kezét. Meglepődtem, megengedte hogy a középső ujjára ráhúzzam - Így nem fogják azt hinni, hogy eljegyzési gyűrű! - kacsintottam rá. Megcsókoltam. A nyelvünk egy ritmust diktált és egyre jobban kezdtünk belejönni, amikor megcsörrent egy telefon.
- Ne vedd fel! - csuktam be a terasz ajtót, de egy perce sem engedtem ki a karjaim szorításából.
- Harry! Lehet, hogy fontos! - puszilta meg a nyakam és besétált az étterembe. Előkereste a hang forrását, majd felvette a telefonját.
- Igen, én vagyok az! Öh... üdvözlöm! Rendben! - hallottam meg egy kis részletet a körülbelül 20 percig tartó telefonbeszélgetésből - Meglepett, de azonnal megyek! Viszlát! - remegő kézzel tette le a telefont - El kell mennem! - közölte velem.
- Mi? Most? - karoltam át a derekát és éreztem ahogy az egész teste remeg - Baj van, igaz?! - toltam kicsit távolabb, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.
- Dehogyis! Semmi baj! Szeretlek!! - úgy csókolt meg, mint még soha. Mintha egy végső búcsú csókot adott volna. Mire észbe kaptam már nem volt ott, csak az édes illatát éreztem.
Bementem kicsit összepakolni a piszkos tányérokat. Hatalmas zajra és kiabálásra kaptam fel a fejem. Azonnal kirohantam a teraszra. Ahogy lenéztem  Párizs legforgalmasabb utcája tárult a szemem elé. És akkor megláttam....Tina ott feküdt véresen az aszfalton. Hirtelen fogalmam sem volt mit csináljak. Az utcán lévő emberek mentőért kiabáltak, én pedig rohantam az utcára.
- Nem lélegzik! - kiabált egy férfi Tina mellett ülve.
- Nem az nem lehet! - futottam oda és mellé ültem én is. A mentő is villám gyorsan kiért. Fél órás próbálkozás után sikerült újra éleszteniük. Én csak ültem az út szélén és azon gondolkoztam, hogy ez az én hibám. Miért engedtem el magam mellől?
- Ön a hölgy hozzátartózója? - érdeklődött az egyik mentős, amikor már Tina állapotát stabilizálták és a mentőkocsiban volt.
- Igen, a vőlegénye vagyok! - nyeltem egy nagyot.
- Rendben! Szálljon be a kocsiba! - tessékelt be Tina mellé.

~ kórház ~
- Mr. Styles? Christina vőlegénye? - jött hozzám egy fehér köpenyes férfi, gondolom orvos volt.
- Igen, én vagyok az! - nyújtottam a kezem bemutatkozás képpen.
- Nézze, őszinte leszek! Christina nagyon súlyosan megsérült! A gerincét és az agyát is érte egy jókora ütés! - sokkot kaptam. Tényleg ennyire súlyos?
- Lehet túl éli, lehet nem! Nem akarom, hogy reménykedjen a reménytelenben ezért mondom így! Ha felébred akkor is lehetnek még maradandó károsodások! - a fejemet fogtam és én még mindig mondatnál tartottam a felfogás szintjén...
- És milyen maradandó károsodások jöhetnek szóba? - próbáltam visszafojtani a kitörni akaró sírást, de egyre nehezebben tudtam kordában tartani magam.
- Bénulás, sokáig tartó emlékezet kiesés, kóma! De nézze még napestig sorolhatnám ezeket! Most az a fontos, hogy mellette legyen és segítse a felépülésben! - ütögette meg a vállam együtt érzően. Én nem tudok nélküle élni! Mi van ha mégis nélküle kell folytatnom tovább az életem, örökre?


7 HOZZÁSZÓLÁS után újabb rész ;))♥