37. fejezet ~ a szokásos levél

~ Egy röpke órával később ~
Az ágyon ülve bámultam a szobám padlóján elterülő millió ruhát. Pakolnom kéne... Holnap kora hajnalban indulunk Markkal. Félek, sokkal jobban félek, mint amikor Amerikába jöttem. Nem tudom mi ennek az oka, de nem akarok elmenni. Semmit nem tudok Brazíliáról, az ottani szokásokról... még a nyelvet se beszélem. Azt hiszem ott spanyolul beszélnek, de még ebbe se vagyok biztos.
- Segítsek? - jött be Harry. Jézusom... hozzám szólt :) Haladás!
- Öööö... nem kell! Mindjárt kész vagyok! - kaptam fel két pólót a földről.
- Aha.. látom! - nevetett, majd a nagy ruhakupacokon keresztül mászva leült az ágyamra - Nem akarom, hogy elmenj! - hosszas csend után megszólalt. Kicsit megdöbbentem, de egy óriás mosoly húzódott az arcomra, ami nem sokkal később el is tűnt. Eszembe jutott, hogy nekem már pedig akkor is el kell mennem... nem tehetek ellene semmit. Hacsak nem akarom ölbe tett kezekkel várni a gyilkosokat. Azt hiszem az utóbbit kihagynám :|
- Hát ebbe semmi beleszólásom.. mennem kell! - egy nagy nyeléssel fojtottam vissza a könnyeim. De egy pár akkor is végig folyt az arcomon. Harry az egyik kezével letörölte őket - Annyira Sajnálom! - néztem a szemébe.
- Mit? - húzta fel a szemöldökét. Persze, hogy tudta, miről van szó.. de az én számból akarta hallani... ez kínzás!
- Hogy hazudtam és... és mindent! - a kezeimet kezdtem tördelni... mindig ez van ha ideges vagyok! és most nagyon az vagyok!
- Szeretlek! - az arca csak közeledett és közeledett. Leakartam állítani, mert ez nem helyes, de nem tudtam. Már nem is akartam.  A szája hozzáért az enyémhez. Nyelve utat tört magának és találkozott az enyémmel. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba.
- Harry... ezt nem lehet! - toltam távolabb - én holnap elmegyek, és lehet soha többé nem látjuk egymást! Nem akarok benned téves vágyakat kelteni... hátha újra látjuk egymást meg ilyenek! - álltam fel idegesen és a ruhákat kezdtem dobálni. Hogy hova dobáltam őket? Nem tudom... csak úgy szanaszéjjel.
- Tudom, de ha ezt nem tehetem meg még egyszer, akkor megőrülök! - felállt és magához húzott. Majd újabb hosszú csókcsatát vívtunk.
- Szerintem menned kéne! - mondtam neki röhögve, mikor egy kis oxigén miatt elváltunk. Nem szólalt meg csak bólintott és elhagyta a szobámat. Hurrá, így még nehezebb lesz itt hagyni őket és ŐT!

 
~ Harry szemszöge - reggel tíz óra ~
- Tina elment! - jött be kétségbeesetten Lou, szinte feltépte a szobám ajtaját. A szemeim kipattantak a hír hallatán.
- Honnan tudod? Nem mehetett el köszönés nélkül! - rúgtam le magamról a takarót.
- Levél! - lóbált a szemem előtt egy fehér borítékot - ismét levélben köszönt el... mint mindig! - dobta az ölembe. Felvettem egy pólót és a nappaliba siettem. Felkeltettük a többieket és idegesen bontottam ki a borítékot, mikor már mindenki ott volt.
"Kedves srácok és Doris!
Gondolom már nagyon unalmas számotokra, hogy mindig csak egy levelet hagyok magam után... na meg persze az emlékeket! Szánalmas, de nem tudnék sírás nélkül elköszönni tőletek! szóval maradt a levél. Rövid leszek! Az idő nem állt meg, éljétek tovább az életeteket nélkülem!
~Doris! Tudnod kell, hogy mindig a legjobb barátnők leszünk, akár milyen messze is legyünk egymástól! Mindig tartsd az eszedben!
~Liam! Te vagy a legnormálisabb, kérlek vigyázz a majmokra! :)
~Louis! Ne egyél több répát, árt az egészségnek egy idő után! Valahol olvastam!
~Zayn! Ha összetöröd Doris szívét, akkor legyen bármi a nevem és lakjak bárhol... megöllek! :)
~Niall! Keress valami szép és kedves lányt! Hidd el szükséged van egyre! ;)
~És Harry! Csak... csak legyél boldog! Ne keress, ne várj és ne sírj utánam! Felejtsd el hogy létezem és törölj ki az emlékezetedből! Hidd el így lesz a legjobb! 
Ölellek és csókollak titeket. TINA! xx ♥" 
- Már hogy tudnám elfelejteni? - gyűrtem össze a levelet és a kukába hajítottam. Nem kérhet ilyet! Ez egy teljesíthetetlen kérés! Nem tudom elfelejteni!

9 HOZZÁSZÓLÁS után új rész! :)
ui.: a képen én vagyok.. tehát saját! mindent a szemnek semmit a kéznek ;) ♥