36. fejezet ~ nem beszél

- Hé ember! Mi a fenét művelsz? - Lou lökte tőlem távolabb Edet. Óvatosan felálltam. Kicsit megszédültem, gondolom még a fejemet ért ütés hatása alatt álltam.
- Majd én! - tessékeltem hátrább Edtől a fiúkat, akik már verekedésre készültek. Nem akartam balhét. Csak szerettem volna, ha eltűnik az életemből.
- Kétszer megtetted! Gondolom harmadszorra ez már semmiség lenne!  - léptem hozzá közelebb. A szemeim szinte szikráztak. Szerencsére gyors a reakcióm... ő ismét a kezét emelte felém, de egy kéz lefogta.
- Ha még egyszer hozzá érsz, azt nem éled túl! - tekerte hátra a kezét Harry. Én csak megkönnyebbülve fújtam ki a bennem gyülemlő levegőt. Zayn és Harry elég durván dobták ki a lakásból Edet. Valójában egyáltalán nem voltam nyugodt. Tudtam, hogy ezzel nincs vége. Ettől a gondolattól hirtelen vezérelve rogytam össze és hangos zokogásban törtem ki. Mi lett az életemből? Annyi, de annyi baj van körülöttem. Nem is értem a fiúk miért tartanak még ki mellettem?! Hiszen mindig csak baj hozok a fejükre!
- Jól vagy? - segített fel Niall a földről. Megráztam a fejem. A kezemet áttette a nyakán és rátámaszkodva eljutottam a kanapéig. Teljesen összetörtem. Egy nőnek nincs megalázóbb helyzet annál, mint hogy az önbecsülését összetörje egy vadbarom! 
- Tina! Bántott máskor is? - térdelt le elém Lou. Nem néztem a szemébe. Nem akarom látni azt, hogy sajnálnak! Ne sajnáljon senki! - Figyelj rám! Ütött meg régebben is? - emelte fel a fejem Louis.
- Csak ma! - a hangom rekedt volt - Egyedül szeretnék lenni! - néztem rájuk.
- Fel kell jelenteni! - csóválta a fejét Liam.
- Nem kell! Egyedül akarok lenni! - álltam volna fel, csak visszaestem.
- Segítek! - ragadta meg Harry a csípőm. Jó volt a közelében lenni, hiszen körülbelül 1 hete egymáshoz se szólunk és ha egy szobában is tartózkodtunk, akkor a lehető legnagyobb ívben kerültük el egymást.
- Ha valami van... - szólt utánam Zayn - szóval tudod. Ránk számíthatsz! - kacsintott. Csak egy hálás pillantásra futotta az erőmből. Harryre támasztva a testsúlyom jókora részét, sétáltunk fel a szobámba. Felérve kinyitottam az ajtót és az ágyamra ültem.
- Köszönöm! - fogtam meg az éppen távozni készülő Harry csuklóját. Csak rám nézett, meg se szólalt. Az ajtó felé fordult és magamra  hagyott, ahogy kértem. Végig dőltem az ágyon és fél óra múlva már aludtam is...

~ másnap reggel ~
- Jó reggelt! - üdvözölt Doris, amikor észrevette, hogy besétáltam a konyhába. Egy bólintással viszonoztam a kedvességét - Tessék! - tolt elém egy müzlivel púposra megpakolt tálat. Undorodva szemeztem a reggelimmel, majd hosszas elemzés után az asztal közepére toltam.
- Enned kell! - lökte elém dühösen a tálat. Összeráncolt homlokkal ráztam meg a fejem és újra az asztal közepére, tőlem távolra toltam a müzlit.
- Mit csináltok? - jött be Liam álmosan a szemét törölgetve. Egy pár másodperc múlva követte őt Zayn, Niall és Harry is.
- Nem hajlandó enni! - motyogta Doris a szemembe nézve. Csak megrántottam a vállam. A gyomrom tegnap óta görcsbe van. Még egy szem gumicukor se férne bele!
- Minden oké? - simította meg a fejem Lou, aki az imént csatlakozott hozzánk és helyet is foglalt mellettem.
- Semmi nem oké! - állt fel ingerülten Doris - Nem hajlandó enni, inni, de még beszélni sem! - a kezeivel hadonászva magyarázta az észrevételeit.
- Figyelj Tina! Tudjuk, hogy szörnyű dolog történt veled tegnap, de az élet megy tovább! Kérlek, legalább mondj valamit! - nézett rám kérlelve Niall. Szólásra nyitottam volna a számat, de a csengő megzavart.
- Majd én! - toltam ki a széket és ledobtam az eddig szorongatott szalvétát a kezemből. A köntösömet szorosabbra húzva nyitottam ki az ajtót. Nem lepődtem meg, amikor Markot pillantottam meg a falnak dőlve. Mark az FBI-nál dolgozik, ő foglalkozik az én "ügyemmel" és ő felel a biztonságomért.
- Gond van? - kérdeztem az engem idegesen kikerülő FBI-ost. Hirtelen eszembe jutottak a cikkek. Az Eddel történtek miatt teljesen megfeledkeztem erről. Pedig ez sokkal több veszélyt tartogat számomra.
- Csomagolj! Költözünk! - nézett körbe a házba, majd a konyha ajtón állapodott meg a szeme és benyomta az ajtót. Először fel se fogtam mit is jelent ez, de amikor kiabált, hogy menjek már, kezdett derengeni valami. Ahogy beléptem a konyhába csalódott és szomorú arcokkal találtam szembe magam.
- Szóval... A neved mostantól Emma Spencer! - adta át az új személyimet Mark. Alaposan elolvastam milyen adatok is szerepelnek rajta. Már egyszer átéltem ezt, amikor Amerikába kellett jönnöm és új nevet kaptam. Az asztalra tettem a személyit és megakadt a szemem Dorison. Nem tudta fékezni magát és az arcán rengeteg könnycsepp gördült le - A szülei Ashley és Robert Spencer, ők meghaltak! - újabb információkat tudtam meg az új életemmel kapcsolatban és tudtam mi fog következni, amitől a legjobban tartok... a lakhely! - és végül a lakcímkártya! - nyújtotta át a kis kék kártyát. A lélegzetem is elakadt.
- Mi áll benne? - kérdezte még mindig zokogva Doris.
- BRAZÍLIA! - muszáj volt leülnöm! Ismét egy új ország, új élet! Meddig fogom én ezt bírni?

9 HOZZÁSZÓLÁS UTÁN ÚJ RÉSZ! :) ♥