25. fejezet ~ A szerelem városa, Párizs!

- Anya?! - fordultam a hang irányába - Hogy kerülsz ide?
- Meglepetés akartam okozni, de úgy látom, tudtad, hogy jövök! - ölelt meg erősen. Hirtelen fel se tudtam fogni. A szemem előtt még a felszálló párizsi járat lebegett.
- Nem tudtam! - vettem el tőle a csomagjait.
- Akkor mit csinálsz a reptéren? - simogatta meg az arcom, pont úgy mint Tina.
- Hosszú történet... - hát, igen! Anyának még nem meséltem Tináról. Nem azért, mert nem szerettem volna. Csak túl gyorsan zajlott körülöttem az élet és nem volt időm.
- Hallani szeretném! - tette csípőre a kezeit és lábaival ideges dobolásba kezdett. Leültem egy reptéri székre, majd megvártam míg ő is helyet foglal mellettem. A legelején kezdtem, mikor megismertem Tinát. Anyunak mindent elmondok, a legapróbb titkaimig. Visszaemlékezni nagyon fájdalmas dolog. A szívem a mellkasomon keresztül kiszeretett volna szabadul a nagyvilágba, hogy kikiabálja, SZERETEM! Szeretem Christina Collinst! 
- Most már értem! Biztos gyönyörű lány, ha ennyire elcsavarta a fejed! - bámult maga elé, majd hirtelen rám kapta kérdő tekintetét - És miért ülsz még itt?
- Mert mit csináljak? - tártam szét a kezeimet értetlenül.
- Menj utána! - pattant fel anya.
- Párizsba megyek! - kiabáltam, talán túl hangosan, mert az egész reptér engem figyelt...
- Mikor megy a legközelebbi Párizsi járat? Fél óra múlva? Tökéletes! Akkor szeretnék egy helyet foglalni rá! Nagyon szépen köszönöm! - hallottam messziről anyu hangját, ahogy egy nővel beszélgetett.
- Tessék a jegyed! - nyomta a kezembe. Megpusziltam, majd tárcsáztam Lou számát.
- Hallo?! Merre vagy? Megtaláltad? - egyből kérdezősködni kezdett, nem is engedett szóhoz jutni.
- Reptéren vagyok! Nem találtam meg... - mondtam kicsit szomorúan.
- Akkor mi a fenét keresel még ott? - vont kérdőre.
- PÁRIZSBA UTAZOK! - kiabáltam a telefonba. Szerintem a többiek is ott voltak, mert hatalmas füttyszóval szakították meg a telefonok közötti kapcsolatot...
Párizs, a szerelmek városa...


~ Tina szemszöge - Párizs ~
Az Eiffel-torony alatt sétálgatni valami csodálatos. Mindenhol gyerekek rohangálnak, idősek sétálgatnak és szerelmes párok csókolóznak... az utóbbi eléggé ki tud készíteni. Féltékeny vagyok rájuk, ők boldogok! Én is lehetnék az, de megint elmenekültem! Igaza volt Lounak, állandóan ezt csinálom! Gyáva vagyok! Félek a szerelemtől! Félek attól, hogy valaki tényleg, igazán tudna szeretni. Látom magam, ahogy 90 évesen magányosan, macskákkal öregszem meg. Ezen gondolkodva ültem le egy padra. Néztem a sikoltozó gyerekeket és az őket vigasztalni próbáló szülőket. Majd hirtelen valami a szemem útjába került. Piros színű volt, azt hiszem. Mire nagy nehezen megláttam hogy egy nagy csokor vörös rózsa. Éppen mondani akartam, hogy szerintem összekevert valakivel az illető, aki mögöttem állt, de amikor megfordultam...
- Szia! - Harry hatalmas vigyorgó fejével találtam szembe magam.
- Te? - mutattam rá, mert a meglepettségtől meg se tudtam szólalni...
- Nagyon szeretlek! - adta át a rózsákat könnyes szemmel. Felálltam és mellé sétáltam.
- Ez... gyönyörű, de... - a számra tapasztotta kezét.
- Mondd azt, hogy nem szeretsz! - fogta meg a kezem. Megráztam a fejem, hátha felébredek és ezt csak álmodtam, de semmi nem történt. Már én is sírni kezdtem. Átadta a rózsacsokrot és elindult. Én csak ott álltam, mint egy zokogó óvodás kislány és tudtam hogy valamit tennem kell!
- Harry, várj! SZERETLEK! - kiabáltam utána. Ő megállt és megfordult. Leraktam a rózsát a padra és felé kezdtem rohanni. A karjai közé érve jól megöleltem.
- Hiányoztál! - puszilta meg a fejem. Kezével felemelte az állam és megcsókolt! A felhők felett jártam. Párizs tényleg a szerelem városa!


7 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!♥

24. fejezet ~ megállíthatom!

Mary körülbelül fél órája ment el. Azóta itt ülök és csak meglepetten bámulok ki a fejemből. Hogy tehette ezt? Nem értem a logikáját, pedig én is nőből vagyok. Gondolkodásom Harry zavarta meg.
- Jó reggelt! Jobban vagy? - válaszképp csak bólintottam. A nyugodt tekintetéből úgy sejtem, hogy Mary még nem osztotta meg vele a döntését, vagy azt várja hogy majd én számoljak be Harrynek? - Szeretlek! Tessék, kimondtam! Mindennél jobban szeretlek és nem tudok nélküled élni! - fakadt ki.
- Harry, én... nem tudok erre mit mondani! Nekem idő kell, nem tudok egyik napról a másikra ismét olyan szerelmet érezni irántad, mint régen! - a szemében könnyeket véltem felfedezni. A szívem majd szétszakad a fájdalomtól, de ez a helyes út.
- Ne tedd ezt velem! -markolt bele kócos hajába.
- Harry, értsd meg, kérlek! Neked és nekem se jó így, hogy hetente összeveszünk! Időre van szükségem, mást nem tudok mondani! - felálltam és közelebb mentem hozzá. Kezeimmel végig simítottam a puha arcát és elsétáltam mellette egyenesen Lou szobájába.
- Gyere be, ha bemersz! - hallottam Lou válaszát a kopogásomra.
- Szia! Használhatnám a telefonod? - nyitottam ki a kissé nyikorgó ajtót.
- Persze, tessék! Nem megyek ki, ha nem baj! - kacsintott felém egyet majd a laptopját vette az ölébe.
- Hallo! Igen, Jó napot! Szeretnék egy jegyet a délutáni Párizsi járatra. Nagyon jó, persze hogy megfelel! Köszönöm szépen! Viszlát! - raktam le a telefonom, majd Lou tágra nyílt szemeit volt szabad megcsodálnom.
- Ismét lelépsz? - csapta le a laptopot.
- Igen! - vágtam hozzá a telefont.
- Mindig menekülsz! Nem unod még? - kezdett kiabálni. Soha nem láttam még ilyen dühösnek - Mi lenne, ha egyszer nem futnál el a gondjaid elől? - csapott a mellette lévő üvegasztalra, ami kicsit megremegett.
- Ez legyen az én dolgom! Szeretem Harryt, de én... - sírás tört rám és teljes egészében belém fojtotta a szavakat. Nem volt más választásom, minthogy kirohantam a szobából. A lépcső legutolsó fokára leültem és tovább sírtam. Összeszedtem a gondolataimat és teljesen biztos voltam benne, hogy jól cselekszem. Felálltam és átmentem Niáékhoz.
- Szia. Jó hogy jössz! - Nia éppen a kis Adamet kergette végig a házon. Hihetetlen, hogy egy év alatt mennyit nőtt ez a csöppség.
- Nia, kérlek legalább te érts meg engem! Most elfogok utazni egy időre, gondolkodnom kell! Erre nincs megfelelőbb hely Párizsnál. - osztottam meg vele a tervemet.
- Rendben van! De vigyázz magadra és ne maradj sokáig! Ugye tudod hogy Harry ismét belefog betegedni a távozásodba? - figyelmeztetett. Előtörtek az utolsó távozásom emlékei. Gyorsan, válasz nélkül felrohantam a szobámba és minden szükséges dolgot bedobáltam a három bőröndömbe. Mostanában elég sokat utaztam, ezért nem nagyon pakoltam ki, így gyorsan végeztem. Hívtam egy taxit, elbúcsúztam Adamtől és az unokanővéremtől.


~ reptér ~
A repülőtéren feltűnően nagy volt a felhajtás. Nem nagyon foglalkoztam vele, addig a pillanatig, amíg meg nem szólítottak.
- Christina! Tényleg megpróbálta megölni magát? Miért menekül? Az igaz, hogy terhes Harry Stylestól? - kérdések hadával bombáztam. Én csak tátott szájjal bámultak a fotósokat és riportereket. Honnan tudták, hogy elutazom? 
- Nem válaszolok! - megelégeltem a hülye kérdésiket. Mi az hogy terhes vagyok? Honnan szednek ilyen baromságokat? Istenem, mi lett a normális, nyugodt, hétköznapi életemből?!


~ Harry szemszöge ~
A kanapén ülve üres tekintettel bámultam a tv sötét képernyőjét.
Gondolkodni próbáltam. Hogyan legyen tovább? Elmegy, ismét! És én nem tehetek elleni semmit... vagy mégis?!
- Louis! Kocsi kulcs? - pattantam fel és rohantam a konyhába.
- Azt hiszem véletlen a kocsiban hagytam! - mutatott a kint parkoló kocsira.
- Ezért még később kapsz, de most megmentem a szerelmemet! - mosolyogtam rá mint egy vadalma.
- Végre megjött az eszed! Gyerünk te hős szerelmes! - kiabáltak ki a fiúk utánam. Amilyen gyorsan csak lehetett a reptérre hajtottam. Mindenki fellökve rohantam a reptéren lévő nagy üvegablakhoz. Éppen akkor pillantottam meg a felszálló gépet.
- Ez az Styles, megint elcseszted! - magamat dicsérve ütöttem egyet az ablakba és a fejem a hideg üvegnek támasztottam... Elment!
- Harry?! - csapta meg a fülem az ismerős, kellemes hang...


6 hozzászólás után újabb rész! ♥

23. fejezet ~ a tiéd!

~ Tina szemszöge ~
Teljesen összetörtem a beszélgetésünk óta. Fáj, hogy nem azt mondtam, amit szerettem volna. Igazából elakartam neki mondani, hogy szeretem és nem tudok nélküle élni, de akkor eszembe jutott Mary. Nem tehetem ezt vele! Inkább szenvedjek én, mint ő. A fiúk annyira aranyosak... egy bulit szerveztek az érkezésemre, amit sajnos nem tudok élvezni. Ilyen állapotba nem tudok bulizni! Úgy hogy fogtam magam és az ideiglenesen idevarázsolt bárpulthoz ültem.
- Egy vodkát jéggel! - mondtam a pultosnak és az asztalra csaptam. Fél percen belül már a harmadik körnél tartok. Úgy érzem, hogy így nem érzek semmit és nem fáj semmi. Nem fáj, hogy Harry mással boldog. Nem érdekel, ha holnap az lesz a címlapokon, hogy "Christina Collins alkoholba fojtja bánatát!". Jelenleg az ég világon semmi sem érdekel! Most csak a jó öreg vodka és én vagyok. Megtudom érteni azokat az embereket, akik a felejtés miatt isznak. Én miért ne tehetném így? Azért mert híres vagyok? Ez még eggyel több okot ad erre. Mindenki szeretne a híres emberek helyében lenni. Miért? Csak azért, mert a fél világ ismer minket, de ők nem tudják, hogy milyen az, ha egész nap fotósok követnek és rajongók ezrei vernek tábort a házad előtt...
- Jézusom Tina, te részeg vagy! - támaszkodtam meg Zayn vállán.
- Én? Nem vagyok részeg! - hányinger tört rám és ahogy tudtam a wc-re rohantam. Azt hiszem ilyen közelről még soha nem vettem szemügyre a wc csészét.
- Héé, jól vagy? - nyitotta rám az ajtót Harry.
- Persze! Menj csak, én jól megvagyok! - legyintettem egyet, majd ő tényleg elhagyta a helységet. Most ez komoly? Nem látja, hogy szarul vagyok? Lehet hogy azt mondtam jól vagyok, de nem így érzem... És ő itt hagy! Döbbentem feküdtem le a jéghideg csempére. Mi a fene van velem? Teljesen felemészt és tönkre tesz a szerelem! Ismét a wc felé emeltem a fejem és hagytam, hogy jöjjön aminek jönnie kell! Kicsit nyugodtabban dőltem ismét vissza a hideg fürdőszoba padlójára és lassan elnyomott az álom.

~ Másnap ~
Elviselhetetlen fejfájásra keltem. A fejem szét akart robbanni, sőt nem is sok választotta el tőle. A tegnap este az alkohol ellenére teljesen megmaradt az emlékezetemben. A békés beszélgetés Harryvel, az ivás és a wc közeli elemzése is. Azt hiszem, hogy soha nem voltam ilyen részeg. Erőt vettem magamon és felálltam a földről. A testem tiszta hideg volt. Nagy nehezen megtámaszkodtam a szekrény szélébe, így néztem magam a tükörbe. Sápadt arc, beesett szemek, fehér száj és elkent smink. Gratulálok Christina, ez maradt a szupermodellből. Mikor elkönyveltem magamba, hogy ennél szarabbul már úgy se lehetek, akkor átöltöztem és a konyhába sétáltam. Közben kicsit körül néztem a fiúk lakásában, mert soha nem volt még idejük végig vezetni rajta. Az emeleten volt öt ajtó, mindegyiken egy-egy fiú neve szerepelt, vagyis négyen, mivel az utolsón egy szál répa lógott... tehát az Louis szobája. A kis házi túrám után egy aspirin keresése volt a fő célom. Találtam is egy dobozzal a konyhaszekrény egyik fiókjában.
- Jó reggelt! - üdvözölt Mary.
- Volt már ennél jobb is! - nyeltem le a gyógyszert egy nagy pohár vízzel együtt.
- Látom jól sikerült az este! - vett le egy tálat, amibe tejet öntött.
- Azért nem annyira jól! - ültem le az asztalhoz. A két tenyerembe temettem az arcom.
- Figyelj! Tegnap tudtam meg, hogy te és Harry... - ekkor felkaptam a fejem - hát hogy együtt voltatok, mielőtt leléptél!
 - leléptem? végül is mondhatjuk így is! jó hogy azt nem vágja a fejemhez, hogy cserben hagytam Harryt... mondjuk ez is igaz lenne.
- És? Ez már régen történt! - próbáltam úgy tenni, mintha már alig emlékeznék az egészre és nem is érdeklene.
- Én vettem el tőled! Igaz? - ült le velem szembe.
- Nézd, Harryvel a kapcsolatom már nem volt olyan mint régen, de...inkább hagyjuk! - egyik kezemmel a fejemet támasztottam.
- Lehet hogy hülyeséget csinálok és biztos hogy megfogom bánni, de nem tudok a boldogságotok útjába állni! Harry még mindig szeret téged, és én ez ellen nem tudok semmit tenni, sőt nem is akarok. Már csak rajtatok áll, hogy szeretnétek e folytatni ott ahol abba hagytátok... én kilépek az életetekből! - ezt komolyan gondolja? Tényleg ennyire bolond, vagy csak ennyire szereti Harryt? Nem tudom már hogy mit gondolja? Hogyan cselekedjek, hogy mindenkinek jó legyen??


6 HOZZÁSZÓLÁS után új rész!

22. fejezet ~ Ő tovább lépett!

A nagy taps után elhagytam a kifutót. Eddig nem nagyon foglalkoztam Harryvel, de most újra előtörtek az érzéseim. Az öltözőmbe érve teljesen összetörtem. Vajon mi van vele? Szeret még, vagy lehet már nem is emlékszik rám? Mély gondolkodásomat kopogtatás zavarta meg.

- Ööö.. Gyere! - léptem a hatalmas tükör elé.

- Christina! - sikoltozott Louis, majd nem kímélt meg a szoros öleléstől sem.

- Te..is..hiányoztál! - motyogtam, amikor levegőt tudtam venni - Sziasztok! - üdvözöltem a többieket is, amikor Lou elengedett.

- Most akkor mesélj, hogyan is kerültél te ide? - húzta fel a szemöldökét Zayn, amikor már mindenki helyet talált magának az öltözőben.
- Talán úgy, hogy ez a munkám? - ismét a tükörhöz léptem és a sminkem kezdtem lemosni.
- Ezt hogy érted? - vakarta meg a fejét Niall.
- Úgy, ahogy mondtam... felkerestek, hogy engem szeretnének a kifutókon látni... és most itt vagyok! - fordultam feléjük kitárt karokkal és egy hatalmas mosollyal.
- És most hol laksz? Úgy értem, hogy visszaköltöztél? - szólalt meg Harry is. Kicsit nehezen jött ki a torkán hang.
- Nem...vagyis nem tudom! Utazgatok! Most éppen Pekingből jöttem ide, szóval elég sok helyen jártam már. - próbáltam elmagyarázni a helyzetem, de úgy látom ők nem tudják mivel kell megküzdenie egy modellnek. Majd ismét kopogás hallatszott.
- Gyere be! - kiabáltam, majd folytattam tovább az "álarcom" lemosását.
- Oh... Sziasztok! Biztos te vagy Christina, a fiúk rengeteget beszélnek rólad! - jött be egy gyönyörű, barátságos és kedves lány.
- Szia! Igen, Christina Collins! - pusziltam meg.
- Én pedig Mary White vagyok! - az a mosoly az arcán hihetetlenül szép volt, mint egy igazi angyali mosoly - Harry, jönnél egy kicsit? - fordult oda a fiúhoz.
- Mi.. Ja, igen! - állt fel és kisétáltak az ajtón.
- Kedves lány! Honnan ismeritek? - támaszkodtam a sminkes asztalnak. A fiúk teljesen összezavarodtak. Nagyon furcsán kezdtek motyogni. Semmi nem értettem és azt se hogy miért viselkednek így.
- Ő Harry barátnője! - csapott a térdére Zayn, aki Loutól egy szúrós pillantást kapott. Én pedig úgy tettem, mintha nem is érdekelne, pedig legszívesebben leugrottam volna egy hídról. Ekkor jutott eszembe a levél, amit a távozásomkor írtam nekik. Ott leírtam, hogy ha nem tud várni, akkor lépjen tovább... ő megtette, tovább lépett. Talált egy gyönyörű, kedves lányt, aki még nekem is szimpatikus, nem tudom Mary-t utálni, azért amit én rontottam el, és ami az én hibám. Az én hibám, hogy most nem én csókolom és ölelem Harryt. Mindent elrontottam...
- Sajnálom Tina, de előbb-utóbb úgy is megtudtad volna! - simogatta meg a hátam Lou.
- Semmi baj, nem a te hibád.. ez csak az én gondom. És amúgy is, ha Harry vele boldog, akkor én boldog vagyok - hajtottam le a fejem, nehogy észrevegyék a kicsit könnyes szemeim.
- Tudjuk, valójában nem így gondolod! Nem kell elrejteni az érzéseid! Mi itt vagyunk melletted! - ült le mellém Niall, én pedig már zokogva borultam a nyakába.
A fiúknak fél órájukba telt, mire megnyugtattak. Igazán szerencsés lány Mary. Nem is tudja, hogy mennyire. Lehet jobb ez így? Ez is kifog derülni idővel...


~ Harry szemszöge ~
A fiúk egy "üdv. újra itthon Tina!" bulit szerveztek. Most úgy érzem, hogy az életem teljesen kezd a fejére állni. Szeretem Maryt és ő egy fantasztikus lány, de... mindennél jobban imádom Tinát. Ő a mindenem és hogy most újra láttam és hallottam a hangját, az érzéseim iránta még jobban felerősödtek. Nem szeretném megbántani Mary, hiszen ő nem tehet semmiről, ő nem is tudja hogy én meg Tina... 
- Szia. Bejöhetek? - azt hiszem egy dobbanást kihagyott a szívem, amikor Tina jött be a szobám ajtaján.
- Ömm... persze, gyere csak! - pakoltam kicsit összébb a szobámba, ugyanis elég nagy volt a felfordulás.
- Harry, nyugi! - fogta meg az idegesen járó kezeim és megvillantotta meseszép mosolyát.
- Én...sajnálom, de te elmentél és akkor jött Mary és... - a számra tapasztotta a kezét. Hihetetlen, hogy ő milyen nyugodt. Azt hittem egy-két pofont kapok tőle, de semmi, még egy csúnya szó se.
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam hogy gratulálok és legyetek boldogok! Nézd, én kedvelem Maryt, soha nem ártanék se neki, se a kapcsolatotoknak! - folyamatosan a padlót kémlelte. Őszintén hangzott, amit mondott, de nem nézett a szemembe. Lehet így gondolja, de szerintem valójában nem ezt súgja a szíve. Nem hagyta hogy megszólaljak, csak csendben felállt és kisétált az ajtón. Talán ezzel a nyugodtságával még jobban felkavart, mintha elkezdett volna most kiabálni és szitkozódni. Lehet, hogy ő is tovább lépett már régen, csak nem meri bevallani? Lehet hogy ezzel akar kínozni? Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben, de ennek véget kell vetni...


6 hozzászólás után új rész!

21. fejezet ~ a múlt és a jelen találkozása

~ 1 év múlva - Tina szemszöge ~

Egy hosszú év telt el Harry meglepetésszerű látogatása óta. Hogy mégis mi a fene történt akkor? Még most is emlékszem az egészre...:

- de hülye voltam... - rontott be Harry az ajtón - még nekem volt bűntudatom, közben meg te itt enyelegsz a pasiddal!

-  Harry, nyugodj! Meg tudom magyarázni! - álltam fel.

- Hallgatlak... - kulcsolta össze kezeit a mellkasánál - tudod mit? nem vagyok rád kíváncsi és a kifogásaidra sem, láttam amit láttam! - ezzel ki is rohant az ajtón.

Nem adott időt hogy megmagyarázzam... Akit ölelgettem, az nem a pasim volt, hanem az eltitkolt testvérem. Igen, elég hihetetlenül hangzik, de igaz! Anyu nem direkt titkolta el, hanem megakarta védeni apámtól. Tudta, hogy engem már nem tud megmenteni, de mentette ami menthető volt és ez a személy volt a nálam 1 évvel fiatalabb öcsém, Tom. Amikor hallotta a híreket és eszébe jutott, hogy valójában ki is vagyok én neki, akkor az első útja hozzám vezetett. Elmesélt mindent, azt hogy anyu tartotta vele a kapcsolatot és hogy engem is megismert, azokból a történetekből amiket anyu mesélt neki rólam. Még ma is kicsit szokatlan, hogy nem egy üres házban kelek fel, ugyanis Tom is itt lakik, nem is beszélve a két kis kutyánkról és a jó öreg Paulról se feledkezzünk el. Paul lakásában szivárog a víz, így ideiglenesen a ház lakója lett ő is... megjegyzem ez az ideiglenes elszállásolás 2 hónapja tart. És hogy velem mi történt egy év alatt? Sok minden. Harry még aznap haza utazott. Azóta se egy telefon, se egy üzenet. A banda többi tagjával néha-néha beszélek, de nem rendszeresen, sőt ők sem tudják, hogy hogyan élek most Magyarországon.

A fiúk távozása után megkeresett egy divatcég, hogy szeretnének felkérni kifutómodellnek. Először elutasítottam, majd jobban átgondoltam és elfogadtam az ajánlatot. Úgy gondoltam egyszer élünk és végül is semmi vesztenivalóm nincs, ezzel csak nyerhetek. Így is történt. Az első megjelenésem 8 hónapja volt. Azóta rengeteg minden történt. Az emberek már Magyarország szupermodelljének emlegetnek, címlapokon a fényképeim köszönnek vissza és minden héten van legalább egy divatbemutatóm. Híres lettem! Eleinte nagyon rosszul viseltem, hogy megállítanak az utcán és attól is nagyon féltem, hogy majd mindenkinek a híradóból fogok beugrani, mint az a lány akit megakartak ölni. De szerencsére ez még elő se fordult. Párizs, Sydney, New York, Barcelona, Manchester, Las Vegas, Velence, Bécs, Peking, Tokió és még sorolhatnám azokat a városokat, ahol kifutóra léptem, de talán most jön a legnehezebb divatbemutató, A londoni divathetek. Én fogom a legvégén az úgymond Főruhát bemutatni. Angol hírességek kapnak majd helyet a kifutó mellett és a ONE DIRECTION tagjai lesznek a V.I.P vendégek...

~ London ~

- Tina! Siess, mindjárt te jössz! - igazgatta rajtam a ruhát a divattervező, aki mellesleg meleg... minden jó pasi meleg! - Jól van szépségem! - lökött egyet rajtam és máris a kifutón voltam.

Már magabiztosan lépkedek, azért kellett egy kis idő míg megszoktam a 10-20 cm magassarkú cipőket. Már majdnem a kifutó végére értem, amikor megláttam ŐT. Értetlenül motyogott valamit Lounak, aki egy "nem értem"-et tátogott és hirtelen elkezdett tapsolni. Mire észbe kaptam, addigra vakuk villogtak, fütyültek és hatalmas tapssal díjaztak. Én pedig csak álltam és Őt néztem...

 

6 hozzászólás után új rész!

20. fejezet ~ meglőtték!

~ Nia szemszöge - Magyarország ~
A híradóban hallottaktól szinte sokkot kaptam. Nem tudtam otthon ülni, azonnal Magyarországra utaztam. Egy szót nem tudok magyarul, igaz hogy félig innen származok, de a szüleim soha nem tartották fontosnak, hogy megtanuljak a nyelvet. Felhívtam azt a tv-t, ahol hallottam a borzalmas esetről. Megadták a kecskeméti ház címét, de még most sem tudták megmondani, hogy kihalt meg. A rendőrség titokban tart mindent. Egyenesen Kecskemétre utaztam, ami ott fogadott kétségbeejtő volt. Mindenhol rendőrök és orvosok.
- Beszél angolul? - mentem oda egy rendőrhöz.
- Igen, de itt nem tartózkodhat! - terelt egy fehér szalag mögé.
- Christina Collins az unokahúgom! Mondja hogy nem halt meg! - sírva fogtam meg a vállát.
- Asszonyom, jöjjön utánam! - fogta mg kedvesen a kezem és egy lesötétített autóhoz vitt - Szálljon be! - nyitotta ki óvatosan az ajtót, közben folyton a környéket kémlelte.
Örömömben még jobban sírni kezdtem. Tina a kocsiban ült és ápoló társaságában.
- Tina! - öleltem meg... el se hiszem, hogy él.
- Megfojtasz - ő csak nevetett, mintha semmi nem történt volna.
- Jól vagy? Megsérültél? - tapogatni kezdtem, remélve hogy semmi sebhelyet nem találok rajta.
- A karomból most szedtek ki egy golyót, de amúgy jól vagyok! - kacsintott. Nem hiszem el, hogy még egy kicsit sem rázta meg az eset. Vajon lélekben tényleg ilyen erős, vagy csak játssza a kemény lányt, aki legbelül a fájdalomtól ordít?!

~ Tina szemszöge ~
Senki nem hiszi el, hogy jól vagyok. Miért lennék rosszul? Megérte egy golyót kapnom, mivel az egyik férfi meghalt a másik pedig életveszélyben van. Azért egy kicsit magamba zuhantam, amikor megtudtam, hogy én öltem meg a pasast, de ezt kellett tennem. A másik súlyos sérült Paul, ő három golyót kapott, de nagyon erős és az orvosok szerint fel fog épülni.
- Tényleg jól vagyok! - veregettem meg Nia hátát és a felkötözött kezemmel kiszálltam a kocsiból. Vakuk villogtak és kérdésekkel halmoztak el.
- Válaszolj egy pár kérdésre, majd elfognak menni utána! - biztatott Kevin.
- Christina, hogy érzi magát? - nyomott egy mikrofont a számhoz egy riporter.
- Köszönöm, a körülményekhez képest jól! - köhintettem egyet és mosolyogni próbálkoztam.
- Pontosan mi történt, és kik a sérültek meg? - érdeklődött egy angol nő.
- Úgy is mondhatjuk, hogy bérgyilkosok támadtak meg az éjszaka. Az egyik testőröm, Paul megsérült, jelenleg kórházban tartózkodik. Az egyik bérgyilkos meghalt, a másik életéért pedig az orvosok küzdenek! - válaszoltam angolul. Közben beugrottak az éjszaka eseményei és kicsit szédülni kezdtem, de ahogy jött úgy hamar el is múlt.
Válaszoltam még egy pár kérdésre, majd a rendőrök bekísértek a házba, hogy pontosan elmeséljük mi történt és hogyan.

~ Harry szemszöge - London ~
Nia szólt, hogy Magyarországra utazik, ennek már több mint 10 órája. Azóta szinte a telefonon ülök.
- Miért nem telefonál? - csaptam idegesen az asztalra. Az én hibám, ha valami baj történt. Minden az én hibám! Hogy lehetek ekkora balfék?
- Nézd! - mutatott a tvre Zayn. A képernyőről Christina mosolygott vissza. Azt az érzést nem lehet megmagyarázni, amit akkor éreztem. Szeretem Őt!
- Szép Délutánt! - mosolygott a műsorvezető - A kecskeméten történtekről lesz először szó! - egy kép jelent meg a képernyőn, rajta Tina és 4 férfi vigyorgott - Jól vagyok, végül is CSAK egy golyót kaptam! Ezzel a mondattal kezdte Christina Collins a sajtótájékozatót. - idézett a nő egy mondatot. Hogy mi? Meglőtték?
- Apám... elég kemény fából faragták! - veregette meg a térdem Liam.
- Nem gondolod, hogy beszélned kéne vele? - fordult velem szembe Zayn.
- Szóba se állna velem! - tártam szét a karjaim.
- Úristen, meg se próbálod? Gyáva vagy! - vágott hozzám dühösen egy párnát és felállt.
- Nem vagyok gyáva! - védtem meg magam.
- De az vagy! Feladtad, szóval ezt a játszmát már elvesztetted! - igaza van. Félek! Félek attól, hogy elutasít és elküld a fenébe. Félek attól, hogy már nem bízik bennem. Egyszerűen már félek mindentől.
- Pakoljatok! Oda utazunk! - adta ki a parancsot Louis.
- Hol van az az oda? - húzta fel a vállait Niall.
- Magyarországon! - pattant fel Liam és villám gyorsan előkereste a bőröndöket.
- Zayn.. Louis.. Niall.. Én.. és Harry - nyomta a kezünkbe a táskáinkat.
Amilyen gyorsan lehetett, olyan gyorsan bedobáltam a cuccaimat a táskába és a földszinten vártam a fiúkat. Fél óra múlva már a repülőn ültünk. Elképzeltem a találkozást százszor.... mindig másképpen.
- Végre! - nyújtózkodott Zayn a gépez elhagyva.
- Hello Magyarország! - kiabált Lou.
- Pszt! - fogta be a száját Liam - Szerintem nem kéne nagy feltűnést keltenünk, most Tina miatt vagyunk itt. A rajongóknak nem kell erről tudni!
- Én is így gondolom! - értettem vele egyet, majd beszálltunk egy kisbuszba, amit Lou rendelt. Másfél - 2 óra lehetett az út. A szívem szinte a torkomba dobogott, amikor megállt a kocsi a ház előtt. Én szálltam ki a leghamarabb és szinte berontottam a házba, ezzel meglepetést okozva. Azt hiszem én sokkal jobban meglepődtem! Nem erre számítottam. Tina a kanapén ült és egy fiút ölelgetett...

8 HOZZÁSZÓLÁS UTÁN ÚJ RÉSZ!

19. fejezet ~ túl késő..?

~ 5 nap múlva - a tárgyaláson ~

- Maga biztos abban hogy az édesapja ölte meg az édesanyját? - a tanúk padján faggatott apám védőügyvédje.
- Nem.. vagyis igen! Honnan kéne nekem tudnom? - kezdett idegesíteni a rengeteg kérdés.
- Hölgyem, kérem viselkedjen! - ütött egyet a "kalapácsával" a bíró.
- Elnézést! - hajtottam le a fejem. A védőügyvéd valamit beszélt az apámmal, majd szót kért a bírótól.
- Tisztelt bíróúr! A hallottak és látottak alapján jogunk van feltételezni, hogy Christina Collins végzett az édesanyjával! - olvasta fel a papíron szereplő szöveget a férfi. Ledöbbentem, hirtelen még levegőt se kaptam. Azt akarják bemesélni az embereknek, hogy egy gyilkos vagyok. Ez kész vicc!
- Van bizonyítéka? - mocorgott a székén a bíró.
- Nincs, ezért szeretném a tárgyalás elhalasztását kérni! - lépett közelebb az ügyvéd és egy levelet adott át. A kissé idős bíró lassan végig olvasta, majd mély gondolkodásba kezdett.
- A benyújtott kérvényt elfogadom, a tárgyalást 1 hónap múlva folytatjuk! - és ezzel be is rekesztette a tárgyalást.
Én továbbra is csak ültem, rajtam kívül már senki nem volt a teremben, vagyis azt hittem.
- Christina! - jött közelebb Ádám, a rendőr - Kelleni fog egy ügyvéd! - vetette fel a lehetőségeimet.
- Nem kell! Nem csináltam semmit... ártatlan vagyok! - a sírás kerülgetett.
- Te tudod, de ha szükséged lesz rá akkor szólj! - simította meg a vállam és elhagyta a termet.
- Kisasszony, ideje mennünk! - jött be a már ismeretlennek nem mondható testőröm, Josh. Megismerkedtem velük. A határozott és erős külső, lágy és kedves belsőt takar mind az öt srácnál. Josh, Kevin, Michael, Thomas és Paul néven mutatkoztak be, de nem ez a rendes nevük.. ezek olyan álnevek, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy az életük árán is megvédenek.
- Mehetünk! - álltam végre fel.
- Elindultunk! - suttogta bele az órájába Josh. Igen, az órájába.... rájöttem, hogy egy beépített mikrofon bújik meg benne. Így szokták egymás tudtára adni, hogy éppen mit csinálok. Néha idegesítő, de meglehet szokni.
8 perc múlva "otthon" is voltunk.  Kevin fáradtan huppant le a kanapéra, majd én is mellé ültem. Harryre gondoltam, a vele eltöltött időre és a szerelmünkre. Esélyt se adtam neki hogy megmagyarázza a dolgokat.
- Min gondolkozol kicsi lány? - érdeklődött a testőri szolgálom legfiatalabb tagja, Paul.
- Csak eszembe jutott London! - mosolyogtam rá, pedig nem is London járt az eszembe. Amikor az életemről meséltem nekik, akkor azt kihagytam, hogy ismerem a One Direction tagjait, sőt az egyik a pasim volt vagy még most is az... még én se tudom.
- Vacsora! - kiabált Kevin, a csapat konyhatündére.
Megettünk az isteni vacsorát, majd mindenki aludni ment, velem az élen.

~ PM 12:21 ~
Hatalmas csattanásra keltem fel az éjszaka közepén. (Lehet még nem említettem, de egy nagy házba költöztünk át, a szállodai szoba kicsit kicsi volt hat ember számára...) Megkerestem a papucsom és halk léptekkel az szoba ajtajához mentem. Ahogy kiléptem a szobából valaki elkapott hátulról és befogta a számat. Felkapott és berohant velem a fürdőbe.
- Nyugi, Josh vagyok! - hatalmas kő esett le a szívemről, de lehet túl hamar megkönnyebültem - Itt az ideje megvédenünk téged! - ismét görcsbe rándult a hasam.
- Ezt hogy érted? - tudtam, hogy miről beszél, de az ő szájából akartam hallani.
- Valahogy két pasi bejutott a házba, fegyver van náluk! - tudtam mit kell tennem, a fiúkkal már hatvanszor elpróbáltuk, hogy ha valaki meg akarna ölni... ennek is itt az ideje. Josh felállt a fürdő hideg kövéről és kiment, én megkerestem az elrejtett pisztolyt a wc mellett. Thomastól kaptam, hogy baj esetén használhassam. Összeszedtem az összes létező erőmet és elhagytam a fürdőszobát. Lassan lépkedtem le a lépcsőkön és egyenesen a konyhába mentem, ugyanis ez volt a feladatom. Közben a pisztoly mindig magam előtt tartottam lövésre készen. Úgy éreztem magam, mint egy filmben. Megmondta Thomas, hogy ennek is el fog jönni az ideje, és igaza volt. Valaki megfogta a vállam, ekkor lövések zengtek az egész házban. Tudtam, hogy lőnöm kell, de lehet már késő...?

~ Harry szemszöge - London ~
Unottan kapcsolgattam a tv-t. Hiányzott Tina, mindennél jobban. Rendbe kell hoznom a dolgokat.
- Hagyd itt! - kiabált rám Lou. Éppen egy híradónál vettem le az ujjaim a kapcsolóról. Pont a külföldi híreket mondták, fogalmam sincs miért ezt szeretné nézni?!
" Hatalmas lövöldözés tört ki egy kecskeméti házban, Magyarországon! Élőben kapcsoljuk a helyszínre utazott riporterünket!" - mondta a bemondónő. Eszembe jutott, hogy Tina magyar származású és most ő is ott tartózkodik. Aggódni kezdtem, de szerintem ok nélkül. Miért lövöldöznének Tinára?
"Üdvözlöm a nézőket! A szemtanúk elmondása szerint kettő vagy három férfi tört be a házba, de nem kirabolni akarták azt, hanem egy embert megölni. Hogy ki volt ez az ember? A neve Christina Collins, aki az apja ellen indult gyilkossági tárgyaláson tanúskodott ma és aki öt testőrrel tartózkodott a házban. Információink szerint egy ember meghalt és ketten sérültek meg súlyosan a lövöldözésben. Nem lehet tudni, hogy ki a halott és kik sérültek meg! Később még jelentkezem a fejleményekkel!"
- Nem, az nem lehet! - ezt hajtogatta folyamatosan Lou. A fejemben a nő szavai visszhangoztak: .." egy ember meghalt!"

8 hozzászólás után új rész!