22. fejezet ~ Ő tovább lépett!

A nagy taps után elhagytam a kifutót. Eddig nem nagyon foglalkoztam Harryvel, de most újra előtörtek az érzéseim. Az öltözőmbe érve teljesen összetörtem. Vajon mi van vele? Szeret még, vagy lehet már nem is emlékszik rám? Mély gondolkodásomat kopogtatás zavarta meg.

- Ööö.. Gyere! - léptem a hatalmas tükör elé.

- Christina! - sikoltozott Louis, majd nem kímélt meg a szoros öleléstől sem.

- Te..is..hiányoztál! - motyogtam, amikor levegőt tudtam venni - Sziasztok! - üdvözöltem a többieket is, amikor Lou elengedett.

- Most akkor mesélj, hogyan is kerültél te ide? - húzta fel a szemöldökét Zayn, amikor már mindenki helyet talált magának az öltözőben.
- Talán úgy, hogy ez a munkám? - ismét a tükörhöz léptem és a sminkem kezdtem lemosni.
- Ezt hogy érted? - vakarta meg a fejét Niall.
- Úgy, ahogy mondtam... felkerestek, hogy engem szeretnének a kifutókon látni... és most itt vagyok! - fordultam feléjük kitárt karokkal és egy hatalmas mosollyal.
- És most hol laksz? Úgy értem, hogy visszaköltöztél? - szólalt meg Harry is. Kicsit nehezen jött ki a torkán hang.
- Nem...vagyis nem tudom! Utazgatok! Most éppen Pekingből jöttem ide, szóval elég sok helyen jártam már. - próbáltam elmagyarázni a helyzetem, de úgy látom ők nem tudják mivel kell megküzdenie egy modellnek. Majd ismét kopogás hallatszott.
- Gyere be! - kiabáltam, majd folytattam tovább az "álarcom" lemosását.
- Oh... Sziasztok! Biztos te vagy Christina, a fiúk rengeteget beszélnek rólad! - jött be egy gyönyörű, barátságos és kedves lány.
- Szia! Igen, Christina Collins! - pusziltam meg.
- Én pedig Mary White vagyok! - az a mosoly az arcán hihetetlenül szép volt, mint egy igazi angyali mosoly - Harry, jönnél egy kicsit? - fordult oda a fiúhoz.
- Mi.. Ja, igen! - állt fel és kisétáltak az ajtón.
- Kedves lány! Honnan ismeritek? - támaszkodtam a sminkes asztalnak. A fiúk teljesen összezavarodtak. Nagyon furcsán kezdtek motyogni. Semmi nem értettem és azt se hogy miért viselkednek így.
- Ő Harry barátnője! - csapott a térdére Zayn, aki Loutól egy szúrós pillantást kapott. Én pedig úgy tettem, mintha nem is érdekelne, pedig legszívesebben leugrottam volna egy hídról. Ekkor jutott eszembe a levél, amit a távozásomkor írtam nekik. Ott leírtam, hogy ha nem tud várni, akkor lépjen tovább... ő megtette, tovább lépett. Talált egy gyönyörű, kedves lányt, aki még nekem is szimpatikus, nem tudom Mary-t utálni, azért amit én rontottam el, és ami az én hibám. Az én hibám, hogy most nem én csókolom és ölelem Harryt. Mindent elrontottam...
- Sajnálom Tina, de előbb-utóbb úgy is megtudtad volna! - simogatta meg a hátam Lou.
- Semmi baj, nem a te hibád.. ez csak az én gondom. És amúgy is, ha Harry vele boldog, akkor én boldog vagyok - hajtottam le a fejem, nehogy észrevegyék a kicsit könnyes szemeim.
- Tudjuk, valójában nem így gondolod! Nem kell elrejteni az érzéseid! Mi itt vagyunk melletted! - ült le mellém Niall, én pedig már zokogva borultam a nyakába.
A fiúknak fél órájukba telt, mire megnyugtattak. Igazán szerencsés lány Mary. Nem is tudja, hogy mennyire. Lehet jobb ez így? Ez is kifog derülni idővel...


~ Harry szemszöge ~
A fiúk egy "üdv. újra itthon Tina!" bulit szerveztek. Most úgy érzem, hogy az életem teljesen kezd a fejére állni. Szeretem Maryt és ő egy fantasztikus lány, de... mindennél jobban imádom Tinát. Ő a mindenem és hogy most újra láttam és hallottam a hangját, az érzéseim iránta még jobban felerősödtek. Nem szeretném megbántani Mary, hiszen ő nem tehet semmiről, ő nem is tudja hogy én meg Tina... 
- Szia. Bejöhetek? - azt hiszem egy dobbanást kihagyott a szívem, amikor Tina jött be a szobám ajtaján.
- Ömm... persze, gyere csak! - pakoltam kicsit összébb a szobámba, ugyanis elég nagy volt a felfordulás.
- Harry, nyugi! - fogta meg az idegesen járó kezeim és megvillantotta meseszép mosolyát.
- Én...sajnálom, de te elmentél és akkor jött Mary és... - a számra tapasztotta a kezét. Hihetetlen, hogy ő milyen nyugodt. Azt hittem egy-két pofont kapok tőle, de semmi, még egy csúnya szó se.
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam hogy gratulálok és legyetek boldogok! Nézd, én kedvelem Maryt, soha nem ártanék se neki, se a kapcsolatotoknak! - folyamatosan a padlót kémlelte. Őszintén hangzott, amit mondott, de nem nézett a szemembe. Lehet így gondolja, de szerintem valójában nem ezt súgja a szíve. Nem hagyta hogy megszólaljak, csak csendben felállt és kisétált az ajtón. Talán ezzel a nyugodtságával még jobban felkavart, mintha elkezdett volna most kiabálni és szitkozódni. Lehet, hogy ő is tovább lépett már régen, csak nem meri bevallani? Lehet hogy ezzel akar kínozni? Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben, de ennek véget kell vetni...


6 hozzászólás után új rész!