9. fejezet ~ gyilkos?!

Reggel telefon csörgésre ébredtem. Körülbelül 2 perc múlva megtaláltam a hang forrását. "Ismeretlen", villogott a kijelzőn.
- Igen? - szóltam bele álmosan.
- Jó reggelt! Christina Collins? - egy mély férfi hang ütötte meg a fülem.
- Igen! Miben segíthetek?
- Mark Winston, hadnagy vagyok - mutatkozott be - Délután be tudna fáradni a rendőr őrsre? Fontos lenne!  - meglepett a dolog.
- Én? Hát, ha ilyen fontos, természetesen.
- Mark-ot keresse és el fogják kísérni az irodámig. Várni fogok. Viszont látásra!
- Viszlát!
Mit akar tőlem egy rendőr? Megijedtem. Lehet, hogy az egyik rokonommal történt valami? Fogalmam se volt miről lesz szó vagy mit követtem el.

~ délután ~
- Mark Winston-t keresem, Jó napot! - üdvözöltem a titkár nőt.
- Jó napot! Fáradjon utánam! - ment előre - Itt is vagyunk - mutatott az egyik ajtóra.
- Köszönöm! - remegő kézzel kopogtam be.
- Szabad! - megfogtam a kilincset és óvatosan benyitottam - Áh, Christina! Foglaljon helyet! - ültetett le egy székre.
- Miről van szó? - tértem egyből a lényegre.
- Kérem, nyugodtan hallgasson végig! Tudom, hogy elsőre nehéz lesz feldolgozni, de erősnek kell lennie! - ez egyre komolyabban hangzik!
- Minél hamarabb szeretnék rajta túlesni! - sürgettem egy kicsit.
- A "mostoha anyja" meghalt - hogy mi? leblokkoltam - Ugyan abban a betegségben, mint amiben az édesanyja 2 hónappal ezelőtt. Ezt egy kicsit furcsának tartottuk és nyomozást indítottunk. Kiderült, hogy a betegségüket egy halálos gyógyszer rendszeres szedése okozta - itt egy kicsit szüneteltette beszédét én pedig könnyes szemekkel vártam a folytatást - A bizonyítékok alapján, jogunk van feltételezni, hogy - ekkor nagyot nyeltem - hogy az édesapja mérgezte meg az édesanyját és a nem rég elhunyt feleségét is. - kitört belőlem a sírás.
- Az apám egy gyilkos?! - alig tudtam megszólalni. Egy világ omlott össze bennem.
- A bíróság még ezt nem mondta ki hivatalosan. Az édesapja jelenleg őrizetben van. Nagyon sajnálom! - láttam a szemében az együtt érzést.
- Nem hiszem el! - egyre több könnycsepp áztatta az arcom.

A rendőrségről kilépve megcsapott a friss eső szaga. Könnyeim összefolytak az esővel. Az apám megölte az édesanyám! - ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben. Ez számomra felfoghatatlan. Fél órát sétáltam még az esőben, amikor végre az utcánkba értem.
- Hé, Tina! - kiabáltak utánam.
- Sziasztok- fordítottam nekik hátat.
- Már látni se bírsz minket? - nevetett Lou és velük szembe fordított - Mi a baj? Te sírsz! - lepődött meg.
- Az apám egy gyilkos! - zúdítottam rájuk mindent.
- Hogy mondtad? - nem hitt nekem Liam.
- Jól hallottad. Az apám ölte meg az anyukámat! - erősítettem meg az előző mondatom.
- Oké, ez durva! Jól vagy? - kérdezte Niall, mire Zayn hátba vágta - Jó, ez hülye kérdés volt.
- Most egyedül szeretnék lenni! Sziasztok! - tovább sétáltam a házunkhoz.
Bementem, levettem a cipőm és felmentem az emeletre.
A fürdőbe megmostam az arcom és a falnak dőlve lecsúsztam a földre.
- Tina! Hol vagy? - hallottam Harry kétségbe esett kiabálását.
- Fürdőbe! - de akkor már az ajtóban állt és engem nézett.
- Hallottam mi történt - nyújtotta a kezét - Gyere! - felhúzott a földről, szorosan megölelt, majd belepuszilt a hajamba és elkísért az ágyig.
- Sajnálom, de a randi ma nem fog sikerülni - nevettem zavartan.
- Ugyan már, megértem. Itt maradok veled - mosolygott angyalian.
- Nem muszáj.
- De, én így akarom! - húzott a mellkasára.
Megnéztünk egy filmet, de Harry a felénél elaludt. Édes horkolásának hatására nem sokkal később már én is az álmok földjére kerültem.