~ bevezető

Sziasztok! 
A nevem Christina Collins. Nem a hétköznapi emberek életét éltem pontosan 1 évvel ezelőttig. Dús gazdag apa, hatalmas paloták és magán iskola. A legtöbb ember erre azt mondaná, mázlista vagyok. Hát én nem így gondolom. Minden addig volt szép és jó, amíg az apám nem akart még nagyobb házakat és még több pénzt. Anyukám már nem tudta elvisel a megaláztatásokat amik őt érték, apa hosszú hetekig tartó konferenciáit és persze azokat a nőket sem akik a férjét akarták lecsapni a kezéről. 15 évig tartó szenvedés után anya beadta a válópert. Hosszú válás volt, minek a vége az lett, hogy egy fillért se kaptunk. A hatalmas palotából egy falusi kertes házba költöztünk. Anya kevés titkárnői fizetéséből szépen éldegéltünk addig, amíg meg nem történt egy - számomra felfoghatatlan – dolog. Anya beteg lett, halálos beteg. Amikor ezt a két szót meghallottam, egy világ dőlt bennem össze. Őt nem veszíthetem el! 15 évesen iskolába jártam, mellett volt munkám egy kisboltban, mint kisegítő és gondoztam a beteg édesanyámat. Az orvosok megmondták, hogy nem tudnak segíteni rajta. 3 hosszú hónap múlva anya a karjaim között halt meg. Még mindig hallom az utolsó szavait: „Szeretlek Tina” . Csak ő hívhatott Tinának és azóta sem hagytam senkinek, hogy ezt a nevet kiejtse a száján. Mikor apa megtudta, hogy mi történt egyből a bíróságra ment és az elhelyezésemet kezdte intézni. Persze hogy hozzá kerültem. Eddig nem tudtam, hogy már meg is nősült. Egy borzalmas nőt vett el, elviselhetetlen. Egyedül éreztem magam, mert az apám mindig dolgozott, a „mostohaanyám” állandóan apám pénzét költötte és az egyetlen még élő rokonom (az unokatestvérem) pedig Londonban él az 1 éves fiával, aki mellesleg a keresztfiam is. Egyik este már nem bírtam tovább és felhívtam Antoniát, az unokatestvérem.
- Halló? - egy magabiztos hang ütötte meg a fülem.
- Szia Nia. - csak ennyi jött ki a számon, mert éreztem egy könnycsepp folyik végig az arcomon.
- Úristen! Christina mi történt? Ugye minden rendben? - halmozott el a kérdéseivel.
- Hozzád akarok költözni! - nem tudtam mást mondani, egyre jobban sírtam.
- Tudod, hogy lehetetlen kérsz! - alig hallottam mit mond, mert már egyre több könnycsepp hagyta el a szemem.
- Nem érdekel, hogy hová, de én elmegyek innen. Nem bírom tovább itt! - alig tudtam
beszélni a sírástól, pedig én utáltam sírni. Mindig, még anya temetésén is tartottam
magam és nem hagytam hogy mások gyengének lássanak.
- Meglátom mit tehetek. - egy halk sóhaj hagyta el a száját.
- Köszönöm! Jó éjt Nia!
- Neked is Tina!

Tina?! Rossz volt ezt hallani, hiszen anyára emlékeztetett. Elmentem letusolni, kifésültem hosszú, fekete hajam és 10 perc múlva már az álmok földjén jártam.
Eltelt 2 hét és Antonia még nem hívott. Éppen ahogy, ezen gondolkoztam megcsörrent a telefonom.Mosolyogva olvastam el a kijelzőn szereplő nevet, Antonia volt az.

- Szia Christina! - oké, ez elég komolyan hangzott!
- Szia! - bátortalanul szóltam bele a telefonomba.
- Gondolom tudod miről van szó. Beszéltem apáddal és pár ügyvéddel, akik hosszú vita után beleegyeztek, hogy ide költözz!- annyira örültem, hogy szinte sikította-De csak 2 hónap múlva!
- Nia! Nem tudom, hogy köszönjem meg neked ?! - és tessék megint sírok. Jézusom mi van velem? Mostanában állandóan sírok. Ez nem én vagyok!
- Tina még bírd ki 2 hónapig! Nem lehet olyan szörnyű. - hallottam, hogy mosolyog, de ha tudná milyen borzalmas itt élni!
- Pedig az! - végre nekem is egy mosoly húzódott az arcomra.
- Na menj pihenni és 2 hónap múlva várlak! Szép álmokat!
- Már várom hogy lássam Adam-et. Nektek is szép álmokat!
Adam az én drága keresztfiam. Hát akkor 2 hónap még a pokolban! Ezzel a gondolattal dőltem végig az ágyamon és el is aludtam egyből.